Az elnyűhetetlen James Milner a hétvégén Premier League-csúcsot állított fel azzal, hogy 654. alkalommal lépett pályára a sorozatban. Megdöntötte ezzel Gareth Barry korábbi rekordját.
Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint a vasárnap véget ért milánói-cortinai téli olimpián szerepelt magyar sportolók közül mindenki a maximumot nyújtotta, a 16 fős küldöttség pedig tisztességesen helyt állt a játékokon.
Mathieu Franceschi 2024-ben második helyen zárt a veszprémi Rally Hungaryn, majd tavaly a WRC2 felé vette az irányt, azonban karrierje szomorú fordulatot vett.
Norvégia sorozatban negyedszer végzett a téli olimpia éremtáblázatának élén, rekordot jelentő 18 arannyal. A siker mögött egy tudatosan felépített utánpótlásrendszer áll, ami a játékosságot, az együttműködést és az örömöt helyezi a középpontba.
Kis híján amputálni kellett Lindsey Vonn olimpiai és világbajnok amerikai alpesi síző lábát, miután nagyot bukott február 8-án, a milánói-cortinai téli ötkarikás játékok lesiklóversenyén.
Nincs olyan edzés, ahol ne zokognánk a röhögéstől. De ha munka van, akkor mindenkinek csend van és figyelünk – fogalmazott a Red Bullnak adott hosszú interjúban a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányáról Szoboszlai Dominik.
Korábbi edzője, Rick Macci az NBC Today Show című műsorában beszélt arról, hogy egykori tanítványa folyamatosan edzésben van, férfi teniszezők ellen gyakorol.
Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár levelet írt az Európai Labdarúgó-szövetség elnökének, Aleksander Ceferinnek, amiért a Bayern München vezetőedzője "méltatlan és bántó módon minősítette a magyar sportcsaládot".
A sorozatban harmadik vereségét elszenvedő Kecskemét vezetőedzője több szenvedélyt vár csapatától, míg székesfehérvári kollégája, Pető Tamás szerint a szív diadala volt csapata győzelme. Értékelések a Videoton–Kecskemét NB II-es bajnoki után.
A Góóól!2 és az m4sport.hu minden Fizz Liga-forduló után kiválasztja a hét csapatát a bajnokságban: a 23. forduló legjobb tizenegyében három-három felcsúti és győri játékos kapott helyet, míg a Kisvárda, a Zalaegerszeg, a Debrecen, az Újpest és a Ferencváros egy-egy labdarúgóval képviselteti magát.