A korábbi wimbledoni bajnok teniszező az InfoRádióban arról beszélt, hogy a fiatal teniszcsillagnak januári teljesítménye alapján abszolút helye van a legjobbak között, és az év során számos lehetősége lesz majd pontokat szerezni és javítani helyén a ranglistán.
Létrejött a megállapodás a spanyol labdarúgó-élvonalbeli Girona és az NB I-es listavezető ETO FC között a győriek csatárát, Olekszandr Piscsurt illetően. A 204 centis támadóért sajtóhírek szerint körülbelül 1 millió eurót kap a katalánoktól a magyar klub.
Cristiano Ronaldo luxusautó-gyűjteménye híres, Messi a praktikumra is figyel. Ibrahimovic számára a csapaton belüli hierarchiát is jelzi, Mbappénak sokáig jogosítványa sem volt. Szoboszlai legutóbb Lamborghinit villantott.
Csütörtök este a hollandok ellen vív meg a magyar női vízilabda-válogatott a funchali Európa-bajnokság trónjáért. A döntőt megelőzően a mieink részéről a csapat egyik legrutinosabb játékosa, Garda Krisztina, valamint a 19 éves center, Varró Eszter osztották meg a párharccal kapcsolatos gondolataikat.
A BL-mentes heteken jelentkező Gólvonalban Nagy Viktor műsorvezető az RTL+ Premium Bajnokok Ligája-közvetítéseinek két állandó szereplőjével, Haraszti Ádámmal és Szathmári Attilával beszélt a nagy, 18 meccses zárókörőrületről, az Ádám által közvetített kapusgólról és a legérdekesebb téli átigazolásokról (pl.: Tóth Alex és Varga Barnabás klubváltásá
Molnár Attila úgy gondolja, a rekordja csak a kezdet volt, amikor Ostravában kedden 45.01 másodperccel Európa-csúcsot ért el 400 méteren a fedettpályás atlétikai sorozat aranykategóriájú versenyén.
Ma, február 4-én 100 éve, hogy megszületett a magyar sporttörténelem egyik legnagyobb alakja, Grosics Gyula. Az Aranycsapat, valamint a Bp. Honvéd és a Tatabánya Fekete Párducként is ismert kapusának centenáriumáról Orbán Viktor miniszterelnök is megemlékezett a közösségi oldalán.
Alejandro Cachón tavaly kétszer is dobogón végzett a WRC2-ben, ráadásul Japánban nyerni tudott. A spanyol versenyző idén is teljes szezont tervez Rally2-es Toyotájával.
Megtalálta új csapatát a nyár óta klub nélküli Kleinheisler László. Az 53-szoros magyar válogatott labdarúgó a román élvonalbeli FK Csíkszeredánál folytatja pályafutását. Az egyesület közleménye szerint a leigazolása ünnep a klubnak, a városnak és egész Székelyföldnek.
Jari-Matti Latvala távollétében idén is a négyszeres rally világbajnok Juha Kankkunen fogja irányítani a Toyota WRC-csapatát, így idén sem fog unatkozni a finn legenda.
Folytatják a bojkottot a Diósgyőr ultrái. A szurkolók arra kértek mindenkit, hogy a hétvégén ne látogassanak ki az éllovas ETO FC elleni bajnoki mérkőzésre. Vladimir Radenkovics utolsó összecsapása így nézők nélkül telhet a DVTK Arénában.
Továbbra sem hajlandó pályára lépni szaúdi csapatában Cristiano Ronaldo. A portugál futballsztár egyes hírek szerint nagyon közel áll a távozáshoz csapatától. A legújabb pletyka szerint egy egészen vad forgatókönyv is megvalósulhat.
Amíg Elfyn Evans a Lappföld Rallyn készülhetett a svéd WRC-futamra, addig Sami Pajari a hét elején a Toyota tesztpályáján gyakorolhatott kitűnő körülmények között.
20 éve hunyt el a labdarúgó-NB I-ben szereplő Újpest játékosa, Bánka Kristóf. A korábbi játékos otthonában lett rosszul, életét már nem tudták megmenteni. Édesapja megható üzenettel emlékezett meg fiáról.
27 éves korában, hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Soltész Gréta korábbi magyar válogatott atléta, többszörös utánpótlásbajnok gátfutó, akiről edzője emlékezett megrázó sorokkal.
Jó hangulatú munkaebéden vettek részt az RSB bizottságának tagjai és az MNASZ elnöke, Szujó Zoltán, valamint a Moldava Rally szervezői, és a Szlovák Autósport Szövetség (SAMS) elnöke, Dusan Koblisek. Eredményes egyeztetésre került sor Szlovákiában az RSB bizottságának tagjai, Szujó Zoltán, az MNASZ elnöke, valamint a Moldava Rally szervezőbizottság
Az olimpiai bronzérmes vízilabdázó az InfoRádióban elmondta: a görögök elleni elődöntőben végig volt tartása a magyar válogatottnak, mindig csak a következő támadásra, visszazárásra és védekezésre koncentráltak, nem foglalkoztak a körülményekkel. Úgy véli, a hollandok elleni fináléban a középdöntős, egygólos magyar vereséggel záruló meccshez képest
Az év egyik legmeglepőbb szerződése fűződik Gera Dániel nevéhez. A korábban a válogatottban négyszer is szerepelt futballista Iránba igazolt, a Persepolis együtteséhez. Az országban a belpolitikai helyzet labilis, sokan féltették és féltik Gerát, ő azonban szakmai előrelépésnek tartja a szerződését, és azt is reméli, húzhatja még magára a címeres m
Eltiltotta a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) Borbély Balázst és Sergio Navarrót. A két vezetőedző kis híján összeverekedett az ETO-Debrecen NB I-es mérkőzésen. Egy másik edző viszont még rosszabbul járt.
Alig kezdődött el, máris véget ért Marc-André Ter Stegen szezonja. A német kapus második mérkőzésén súlyos sérülést szenvedett a Gironában. Olyan döntést hozott, amely valószínűleg a nyári világbajnokságába kerül majd.
A Toyota a nem hivatalos információk szerint az Amerikai Rally Bajnokságban (ARA) készül indítani versenyzőket, ezt azonban még Jari-Matti Latvala nem erősítette meg, de nem is cáfolta.
Frissítette Európa-liga-keretét a Ferencváros labdarúgócsapata. A névsorban két új érkező mellett egy nagy visszatérő neve is szerepel. A zöld-fehérek a bolgár Ludogoreccel küzdenek majd meg a legjobb 16 közé jutásért.
Meddig láthatjuk még Max Verstappent a Forma-1-ben? Gyakran teszik fel a kérdést, hiszen a négyszeres világbajnok holland pilóta a múltban is fontolgatta karrierje korai befejezését. Most pedig új nyilatkozata ad okot találgatásokra. Még csak 28 esztendős, de a jelek szerint meglepően gyakran gondol arra, hogy elhagyja a száguldó cirkusz világát.
Fernando Alonso felfedezettjeként hasít a Forma–1 felé a mindössze tizenhárom éves Nagy Roland. A felvidéki Galántán született tehetséget ugyanis a továbbiakban a kétszeres világbajok spanyol menedzsmentje, az A14 látja el sportszakmai tanácsokkal, ráadásul idén már az Aston Martin klasszisának csapatában, a DPK Racing színeiben versenyzik.
Spórolási és klímavédelmi okokból új modellt próbálnak ki a téli olimpián: nincs igazi központ, hatalmas olimpiai falu, cserébe sok, egymástól távol elhelyezkedő, ikonikus helyszínt kapunk. A szurkolóknak viszont négy-öt órákat kell utazniuk emiatt.
A hosszú és borzalmasan nehéz csatát végül nem nyerte, nem nyerhette meg Gyáfrás Dávid. Az egykor a veszprémieknél is megfordult kézilabdázó felépüléséért az egész sportág szorított, hősies küzdelméről, és arról, hogy a nagy bajban milyen sokan kiálltak mellette és segítették, többek között a Blikk is beszámolt. Dávid közel két éven át harcolt a rá
Cristiano Ronaldo ma ünnepli a 41. születésnapját és vele együtt Neymar, Gheorghe Hagi és Carlos Tevez is. Lionel Messi június 24-én David Alabával és Darwin Nunezzel közösen fújhatná el a gyertyát. Íme a lista a világsztárok születésnapjáról, nézze meg kivel született egy napon.
A Liverpool korábbi erőnléti edzője egy interjúban nagy titokról rántotta le a leplet. Jordan Fairclough szerint Szoboszlai Dominik nyíltan megtagadta az edzésmódszereit. Később azonban közös nevezőre jutottak.
Számos céllal vág neki a 2026-os versenyeknek a kerékpáros Dina Márton. Az InfoRádióban beszélt arról is, hogy az országos bajnokságon és májusi Tour de Hongrie-n is kiemelkedően szeretne szerepelni. Szerinte a magyar körversenyen szinte minden szakasz nehezebb lesz az előzőnél.
Továbbra is bizonytalan, mi lesz a sorsa Csoboth Kevinnek. A válogatott labdarúgó vitába keveredett török klubjával, a nézeteltérést a nemzetközi labdarúgó-szövetségnek kell rendeznie. Nagy kérdés, hogy a döntésig mi lesz a támadóval – legalább annak örülhet, hogy a közeljövőben lesz hol edzenie. Korábbi klubja, az Újpest FC ugyanis "menedéket kíná
Jon Armstrong egészen a Monte utolsó előtti szakaszáig nagyszerűen teljesített, már-már úgy tűnt, hogy a hatodik helyen zárhat, amikor baleset miatt kiesett.
Az élet, no, és azon belül a futball nagy fordulatokra képest. Az új igazolását mutatta be a Ferencváros: mint azt a fradi.hu oldal megjegyezte, a magyar válogatott kerettag védő, Osváth Attila a hétvégén még a Fradi ellen játszott, csütörtökön viszont már a csapattal edzett, ugyanis a bajnokhoz igazolt.
Még egy esetleges orosz-ukrán békemegállapodás sem változtatná meg az orosz és fehérorosz sportolók semleges státuszát a hivatalosan pénteken kezdődő milánói-cortinai téli olimpián Kirsty Coventry, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke szerint.
Ma este az aranyéremért játszik a magyar női vízilabda-válogatott a madeirai Európa-bajnokságon, az ellenfél Hollandia lesz. A Nemzet Sportolója az InfoRádióban azt mondta: nem érdemes kiindulni az ellenük vívott, múlt heti középdöntős mérkőzésből, mert mindkét csapat szerényen és sok hibával játszott. Azt gondolja, a mieink legjobbjai pontosan tud
Borsos Benedek nyerte a Race Around Rwanda ultrakerékpáros, 1000 kilométeres versenyt. A Kalandbringás Sportegyesület versenyzője az InfoRádióban elmondta, a győzelmen kívül a legnagyobb élményt az jelentette számára, amikor a helyi gyerekek futottak mellette.
Egyre élesedik a vita a Mercedes trükkös F1-es motorja kapcsán, a legújabb hír pedig az, hogy nem csak eltérő hőtágulűsú anyagok használatával kerültek előnybe.