Olaszországban felháborodást váltott ki, hogy egy templomi restauráció egyik freskója sokak szerint megszólalásig hasonlít Giorgia Meloni miniszterelnökre. Az ügyből állami szintű vizsgálat lett és a kormányfő több napos hallgatás után végül maga is reagált.
Hatalmas visszhangot váltott ki annak a német testvérpárnak a története, akik vérfertőző kapcsolatban élnek egymással és van már négy gyerekük is. A férfi már kétszer is börtönbe került a kapcsolatuk miatt, de a pár szerint a német törvények rosszak, az ő szerelmük valódi.
Tech-fókuszú miniszter került a védelmi tárca élére Ukrajnában. Mihajlo Fedorovnak eddig is nagy szerepe volt a dróngyártás felpörgetésében, az adatalapú megközelítést most a mozgósításba is bevonnák.
Sarah Ferguson jótékonysági szervezete bejelentette, hogy előrelátható időre bezár, miután újabb Epstein-dokumentumok kerültek nyilvánosságra. A friss aktákból az is kiderül: a szexuális bűnelkövetőnek titkos gyermeke lehetett.
Bár Európában sokakat érdekel az Epstein-ügy, Amerikában leginkább a politikusokat foglalkoztatja, a lakosság számára ez bulvártémának számít – mondta az InfoRádiónak Magyarics Tamás Amerika-szakértő.
Olaszország szerint orosz eredetű kibertámadásokat hiúsítottak meg, amelyek többek között a külügyminisztérium rendszereit, valamint a téli olimpiához kapcsolódó weboldalakat célozták meg.
Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Egy 48 éves osztrák nőnél súlyos következményei lettek egy téves diagnózisnak: eltávolították a tüdeje egy részét, ám kiderült, hogy soha nem volt tüdőrákja. A nő most pereli a kórházat.
Tavaly Sebestyén József halála után, valamint a Barátság kőolajvezeték elleni támadásban érintett ukrán tisztviselőkkel szemben is hoztak már hasonló intézkedéseket.
Sokan csak turistaként csodálhatják meg Londonban a Buckingham-palotát, most viszont néhány szerencsés akár be is költözhet. A brit királyi udvar ugyanis bentlakásos munkatársat keres, ráadásul a pozícióra előzetes tapasztalat nélkül is lehet jelentkezni. A különleges állás mellé szállás, képzés és exkluzív munkakörnyezet jár.
A kitoloncolások ugyanakkor tovább folytatódnak, és a kivonást is felfüggeszthetik, ha a helyi hatóságok és közösségek nem működnek együtt a bevándorlási szervekkel.
Múlt héten egy felújítás után derült ki, hogy a restaurátor – ki tudja, miért – az olasz miniszterelnök arcát festette egy római bazilika freskóján egy angyalra.
A bíró szerint Ryan Routh előre kitervelt, alaposan megtervezett merényletre készült, az ítélettel pedig azt üzenték: a politikai erőszak elfogadhatatlan.
A Missouri Egyetem egyik kutatója új módszert dolgozott ki a vízben található mikroműanyagok eltávolítására laboratóriumban előállított algák segítségével.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntart
Csaknem 4,5 méter magas és majdnem három tonna. Igen, valóban, elkészült Donald Trump amerikai elnök monumentális aranyszobra. A Donald Trump-szobrot, a "Don Kolosszust" nem máshol szeretné felállítani, mint egy floridai golfpályán.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kulcsfontosságúnak nevezte Donald Trump szerepét a béketárgyalásokon. Szerinte ugyanis Vlagyimir Putyin nem fél az európaiaktól, de Trumptól igen.
Érzelmes videóüzenetben beszélt Katalin walesi hercegné a rákkal kapcsolatos tapasztalatairól. A rákellenes világnap alkalmából közzétett videóban azt üzente a betegeknek, hogy nincsenek egyedül. Szintén üzent a világnapon a brit uralkodó, aki a gondoskodás fontosságára hívta fel a figyelmet.
Az olasz pénzügyőrség egy rutinellenőrzés során rendkívüli dologra bukkant a dél-olasz partoknál, a tengerfenéken egy antik római teherhajó roncsát találták meg több amforával a fedélzetén.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Oroszországnak további mintegy 800 ezer emberéletet kellene feláldoznia ahhoz, hogy katonai úton meghódítsa Kelet-Ukrajnát. Az államfő erről szerdán beszélt a France 2 francia közszolgálati televízió esti híradójának adott interjúban.
Hosszú viták után decemberben állapodott meg a német kormány a haderő reformjáról. Ennek lényege, hogy marad ugyan az önkéntesség, ami azonban vészhelyzet esetén kötelező katonai szolgálatra "váltható". A karmester ezúttal is az ország legnépszerűbb politikusa, Boris Pistorius védelmi miniszter volt.
A kínai elnök egyértelművé tette az amerikai elnöknek, hogy Tajvan Kínáé, viszont dollármilliárdokért vásárolna amerikai szójababot. A felek az ukrán háborúról és Iránról is egyeztettek.
24 óra alatt több mint 40 centiméter esőt zúdított az Ibériai-félszigetre a Leonardo vihar, amely áldozatot is követelt, több ezer embert pedig az otthona elhagyására kényszerített. Spanyolországban és Portugáliában iskolákat zártak be, illetve megbénult a közlekedés is.
Jurij C., a Viking Sigyn szállodahajó ukrán kapitánya összetörten, ügyvédje társaságában érkezett a Fővárosi Törvényszék épületéhez, ahol ma újrakezdik a Hableány-katasztrófa miatti büntetőeljárást. Lassan hét éve történt a tragédia, a kapitány életkora már túllépte a 70-et.