Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap bejelentette, hogy Ukrajna szankciókat vezet be egyes külföldi gyártók ellen, akik az Ukrajna ellen bevetett orosz drónok és rakéták alkatrészeit készítik.
Meghiúsult egy kétéves nápolyi kisfiú szívtranszplantációja, miután a beültetésre szánt szívet a szokásosnál jóval hidegebbre hűtötték, és a szerv visszafordíthatatlanul megsérült. A bolzanói kórház szerint a donorszerv kivételéért ők voltak felelősek, a megfelelő hűtés biztosítása azonban a nápolyi kórház feladata lett volna.
Medve miatt kellett kimenteni magyar túrázókat az erdélyi Torockónál tegnap. A pár az állat elől menekült, de végül egy meredek sziklafalas részen rekedtek, ahonnan nem tudtak lejönni, így hívták a segélyhívót. Az egyik önkéntes hegyimentő azt mondta, hogy a rémült és átfázott fiataloknak nem esett bajuk, de több órán át tartott a mentésük.
Gregory Bovino, a minneapolisi határőrségi akció egykori parancsnoka, akit a visszaélések miatt leváltottak, Las Vegasban sem kerülhette el a kellemetlenségeket. Egy bár tulajdonosa kitette a szórakozóhelyről, mert úgy vélte, a jelenléte felháborodást kelt a vendégek körében.
Gyerekcsíny miatt vadászgépeket riasztottak Izraelben a Wizzair londoni járatához – jelentette a repülőtéri hatóság Izraelben. Egy, a gépen utazó házaspár telefonján ugyanis arab nyelvű üzenet jelent meg, a "terrorista" szóval.
Lemondott posztjáról Morgan McSweeney, a brit miniszterelnöki hivatal kabinetfőnöke, miután egyre súlyosabb politikai botránnyá dagadt Peter Mandelson korábbi washingtoni nagykövet ügye. McSweeney korábban a Mandelson-kinevezés egyik legfőbb szószólója volt, és lemondó nyilatkozatában elismerte: súlyos hibát követett el.
Felszámolás alá került a több mint húsz éve működő, az ázsiai piac egyik meghatározó szereplőjének számító Royal Air Philippines, a légitársaság valamennyi járatát törölte.
Több mint félmillió spanyolországi migráns és menedékkérő jogi státuszának rendezését célozza egy friss királyi rendelet. A mai "különutas" baloldali spanyol kormány szerint a demográfiai problémát migrációval kell megoldani – mondta Gönczi Róbert, a Migrációkutató Intézet elemzője az InfoRádióban.
A Takaicsi Szanae miniszterelnök vezette párt legalább 316 mandátumot szerezhet a 465 tagú alsóházban, ami jelentős növekedést jelent a választások előtti 198 mandátumhoz képest.
A Takaicsi Szanae miniszterelnök vezette Japán Liberális Demokrata Párt (LDP) a vasárnapi választásokat követően bizonyosan megszerzi a képviselőházi mandátumok kétharmadát – közölte az NHK japán közszolgálati televízió a szavazatok összesítésére hivatkozva.
Nem változtatott az eredeti végeredményen a boszniai Szerb Köztársaságban vasárnap megtartott részleges, megismételt elnökválasztás: a kormánypárti jelölt, Sinisa Karan szerezte meg a legtöbb szavazatot – közölte az illetékes választási bizottság.
Lehetséges egy ellenoffenzíva megindítása Oroszország ellen, de nem lesz olyan nagyszabású, mint amilyen a 2022 őszi volt – nyilatkozta a dandárparancsnok.
Antonio José Seguro a leadott szavazatok 66 százalékát szerezte meg, kihívója, a jobboldali André Ventura pedig a voksok 33 százalékát kapta a második fordulóban.
Vasárnap benyújtotta lemondását Mona Juul, aki korábban Norvégia nagyköveteként teljesített szolgálatot Jordániában és Irakban, az Epstein-ügy nyomán kialakult botrány miatt.
Az úttörő tavaly decemberben Ausztrália A világ országai közül elsőként ott lépett életbe a közösség média használatának tilalma a 16 év alattiak számára. Azóta a francia nemzetgyűlés is első olvasatban hasonló döntést hozott, és a fiatalok védelmében több más ország, köztük Spanyolország és Nagy-Britannia is ilyen lépést fontolgat.