Liverpool–PSG mérkőzéssel érkezik ma a BL-negyeddöntő visszavágója. Az angolok helyzete nem túl rózsás: kétgólos hátrányt kell ledolgozniuk. Mutatjuk, mikor és hol nézheted online a meccset!
Dembélé duplájára nem volt válasza a Liverpoolnak, a Barcelona 25 perc után vezetett két góllal, volt esély a harmadikra, de az Atlético befejezett egy kontrát.
Nem sikerült a csoda. A Liverpool csakúgy, mint Párizsban, hazai pályán is 2-0-ra alulmaradt a Paris Saint-Germainnel szemben a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Az előző kiírás után így ezúttal is a franciák búcsúztatják a vörösöket, akik a szezonban minden bizonnyal trófea nélkül maradnak.
Gyulay Zsolt lemondott a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnökségi tagságáról, amivel a testület határozatképtelenné vált. A kialakult helyzet miatt a szervezetnek mielőbb tisztújító közgyűlést kell összehívnia.
Budapesten BL döntőt szeretne játszani, Szoboszlai Dominik azt mondja, ezért az álomért meghalni is kész kedd este a Liverpool pályáján. A világklasszis magyar labdarúgó exkluziv interjút adott az RTL-nek a sorsdöntő mérkőzés előtt. A tavalyi BL bajnok Paris Saint German 2-0-ás vezetéssel érkezik a vörösök barlangjába, ahol a lehetetlen szó nem lét
A Ferencváros 2-1-re legyőzte a vendég Puskás Akadémiát a labdarúgó Fizz Liga 26. fordulójából elhalasztott, kedden pótolt mérkőzésén. A címvédő pontazonossággal, de a több győzelmének köszönhetően átvette az első helyet a Győrtől a két együttes vasárnapi rangadója előtt.
Dembélé duplája döntött az Anfielden: a címvédő PSG kiejtette a Liverpoolt. A Paris Saint-Germain idegenben is 2-0-ra legyőzte a Liverpoolt, így kettős győzelemmel jutott a Bajnokok Ligája elődöntőjébe, miközben az angolok valószínűleg trófea nélkül zárják a szezont.
A Ferencváros 2-1-re legyőzte a vendég Puskás Akadémiát a labdarúgó Fizz Liga 26. fordulójából elhalasztott, kedden pótolt mérkőzésén. Az immár hét kör óta veretlen címvédő a sikerével pontszámban utolérte a Győrt, amelytől – a több győzelmének köszönhetően – a vezetést is átvette a tabellán. A találkozót eredetileg március közepén rendezték volna,
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöksége a keddi ülésén jóváhagyta a bajnokságok versenykiírását, melynek értelmében a legfontosabb változást az osztályozó bevezetése jelenti.
Két párban dől el az elődöntőbe jutás ma este a labdarúgó Bajnokok Ligájában. Az Atlético Madridban, a Barcelona ellen, a PSG az Anfield Roadon, a Liverpool ellen kezd 2–0-ról. A Vörösöknél Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos is szerepel a kezdő tizenegyben.
Oliver Solberg elképesztő tempóban vezetett azokon a pályákon, ahol nem volt problémája Horvátországban, azonban már az első pályán elvesztette minden esélyét a jó eredményre.
A Liverpool vezetőedzője, Arne Slot szerint a csapatára az egész idény során jellemző rossz helyzetkihasználás okozta a kiesését a címvédő Paris Saint-Germain ellen kedd este a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.
A játékvezetést kritizáló Raphinha szerint "kirabolták" az FC Barcelonát, amely kedd esti madridi győzelme ellenére elvesztette az Atlético elleni párharcot a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.
Hayden Paddon nyolc év után állhatott ismét dobogóra a WRC-ben, ehhez azonban kellett Thierry Neuville balesete is, de az új-zélandi versenyzőnek a tervekhez is alkalmazkodnia kellett.
A modern futball egyik legnagyobb sztárja, Kylian Mbappé nyíltan felszólalt a játékosokra nehezedő, egyre növekvő terhelés ellen. A Real Madrid támadója szerint a folyamatosan bővülő versenynaptár komoly hatással van a teljesítményre, és eljött az idő, hogy erről őszintén beszéljenek.
Sami Pajari Oliver Solberg és Elfyn Evans kiesése után sokáig magabiztosan tartotta vezető helyét a Horvát Rallyn, azonban szombat délután defekt miatt elvesztette első sikerének esélyét. Thierry Neuville utolsó szakaszon történt balesetével azonban a Toyota mégis nyerni tudott Takamoto Katsuta és a finn versenyző révén.
A világbajnoki helyszíneken óriási áremeléseket helyeztek kilátásba a tömegközlekedéssel kapcsolatban. Az angol labdarúgó-válogatott szurkolói felháborodásuknak adtak hangot. A New York-i szenátor a FIFA-nak üzent.
Bayern München–Real Madrid visszavágót rendeznek szerda este az UEFA Bajnokok Ligája 2025–2026-os kiírásában. Összeszedtük a legfontosabb infókat: mikor és hol látható a mérkőzés, mi történt az odavágón, és kinek nagyobb az esélye a továbbjutásra.
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöksége a keddi ülésén megszavazta az osztályozó mérkőzés bevezetését. A döntés hátteréről az MLSZ szakmai alelnöke, Lőw Zsolt beszélt a szövetség honlapjának.
Életének 76. évében meghalt Szőke István, a Vasas labdarúgó csapatának egykori bajnok és kupagyőztes játékosa – derül ki a klub hivatalos oldalán megjelent közleményből.
Arsenal-Sporting összefoglaló: Az angolok kapufákig jutottak, de ezúttal sem sziporkáztak, 1-0-s összesítéssel jutottak az elődöntőbe. Nézd meg az rtl.hu-n a teljes összefoglalót!
Jászó Ádám és Kokas Fanni nyerte az első két egyéni finálét a Sopronban zajló úszó országos bajnokság szerdai nyitónapján. Az egy év után a medencébe visszatérő Milák Kristóf 100 méter gyorson és 200 méter pillangón döntőbe jutott.
Hugo Ekitiké, a Liverpool francia csatára súlyos sérülést szenvedett a PSG elleni mérkőzésen. Nem csupán a Premier League-idény hajráját, de a nyári világbajnokságot is kénytelen kihagyni. Visszatérése szeptemberre várható.
Bayern München-Real Madrid összefoglaló: Parádés első félidő után 3-2-re a Real vezetett, a vége 4-3 a Bayernnek, a németek kettős győzelemmel elődöntősök. Nézd meg az rtl.hu-n a teljes összefoglalót!
A labdarúgó-Bajnokok Ligája szerdai játéknapján a Bayern München hazai pályán 4-3-ra verte a Real Madridot. A német együttes így 6-4-es összesítéssel jutott tovább, és az elődöntőben a címvédő PSG-vel találkozik majd.
Andoni Iraola úgy döntött, hogy a nyáron elhagyja a Bournemouth-t, várhatóan visszatér anyaklubjához, az Athletic Bilbaóhoz. Várhetóen ez a lépés egy sorozat kezdete.
A Bayern München 4–3-ra verte a Real Madridot, ellenfele a BL-elődöntőben a PSG lesz. Az Arsenalnak elég volt az otthoni 0–0 a Sporting ellen, szintén továbbjutott, s az Atlético Madriddal mérkőzik a budapesti repülőjegyért.
A publicista szerint a néptől kapott közvetlen felhatalmazás adná meg az államfőnek a valódi tekintélyt. Így nem merülhetne fel, hogy egy pártvezető lemondásra szólítsa fel, és az elnök ezt megfontolja.