Az nem kérdés, hogy a futball Brazíliában (is) nemzeti ügy. Az ötszörös világbajnok két meccs után négy ponttal áll a csoportjában, így minden bizonnyal tovább is jut onnan. Az eddigi meccsen Neymar nem volt a keretben, most keményen beszólt neki az államelnök.
A paraguayi Miguel Almiron lett az első játékos, akit piros lappal büntettek azért, mert eltakarta a száját, miközben csapata Törökország elleni világbajnoki csoportmérkőzésén San Franciscóban az ellenfeléhez beszélt.
Matheus Cunha – Dárdai Pál egykori játékosa – visszakerült a brazil válogatott kezdőcsapatába, majd az első félidőben szerzett két góljával főszerepet játszott az ötszörös világbajnok első győzelmében a tornán.
France Pierron francia újságírónő ezekkel a szavakkal bírálta Jeremy Doku tervét, hogy a vb-ről hazautazik gyermeke születésére. A belga válogatott kulcsjátékosának felesége július második hetére van kiírva.
France Pierron francia újságírónő ezekkel a szavakkal bírálta Jeremy Doku tervét, hogy a vb-ről hazautazik gyermeke születésére. A belga válogatott kulcsjátékosának felesége július második hetére van kiírva.
Megpróbálták betrollkodni a MOB-ba az úszóversenyekről is kitiltott Szilágyi Zoltánt. Prejudikálásról beszélnek, miközben az úszószövetség vizsgálata is megállapította, hogy Szilágyi Lilána igazat beszélt az apjáról.
Kazahsztánban leépítik a profi sport állami-önkormányzati támogatását, aki megadja a kikiáltási árat, akár a listavezető csapatot is viheti mint ezúttal történt.
Az amerikaiak nem voltak felkészülve arra, hogy mennyit fognak vedelni a skótok. Az egyik nagy sörözőnek rendkívüli szállítmányokat kellett rendelnie, miután pár nap alatt a megszokott forgalom sokszorosát adták el. Videók az invázióról.
Ezzel a kérdéssel reagált Molnár Áron arra a hírre, hogy Szilágyi Zoltán a Sportjus Magyar Sportjogász Társaság delegáltjaként a MOB tagja lett. A múltban ugyanis Szilágyi Liliána úszónő bántalmazással vádolta apját.
Abban az esetben támogatják a nagyobb események megrendezését, "ha a költségvetés átlátható, észszerű és reális terv készül a bevételi oldalra is", írta a belügyminiszter.
Az utolsó előtti körben esett ki a MotoGP Cseh Nagydíjának sprintjéről, majd olyasmit tett, amiért az ismert újságíró szerint nagy bajban kellene lennie
A torna akár 30,5 milliárd dollár bevételt is termelhet az USA gazdasága számára, míg Kanada és Mexikó 3-4 milliárd dollárral kalkulálhat – mondta az InfoRádióban az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány senior kutatója. Németh Viktória arra is kitért, hogy a jegyárak folyamatosan felfelé kúsznak, a fájdalomküszöb pedig egyre inkább érzékelhető, már
Az első kifejezés, amelyet a világbajnokság nézői világszerte megtanultak a képernyők előtt, a hydration break. A folyadékpótlási szünet. Ami minden, csak az nem.
A holland válogatott Brian Brobbey és Cody Gakpo duplájának is köszönhetően 5-1-re legyőzte Svédországot szombaton az amerikai, kanadai, mexikói közös rendezésű labdarúgó-világbajnokság F csoportjának houstoni mérkőzésén.
Aranyérmet nyert - ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Egészen elképesztő jelenetek játszódtak le New York szívében: norvég futballszurkolók lepték el a Times Square-t, majd szinkronban "viking evezésbe" kezdtek. A tömeg a futballválogatott sztárja, Erling Haaland nevét skandálta, a látványos akcióról készült videók pedig pillanatok alatt bejárták az internetet.
Szurkolók milliói várják, hogy a labdarúgó-világbajnokságon pályára lépjen Horvátország csapata, de nem feltétlenül csak a futballrajongók kíváncsiak az eseményekre. A stadionokban ugyanis rendszeresen a figyelem középpontjába kerül egy feltűnő szépségű fekete hajú hölgy, aki tradicionális piros-fehér kockás mintájú melltartóban, szenvedélyesen szu
Új játékossal erősítette meg keretét a Ferencváros futballcsapata: a zöld-fehérek hivatalosan is bejelentették Nathan Zohoré szerződtetését. A 25 éves, 188 centiméter magas középhátvéd a francia másodosztályból érkezik Budapestre.
Hollandia kiütéses győzelmet aratott Svédország ellen az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság F-csoportjának második fordulójában. A narancsmezesek Houstonban 5–1-re nyertek, Brian Brobbey és Cody Gakpo is duplázott. A hollandok történelmi gólt is ünnepelhettek, miközben Bart Verbruggen több nagy védéssel őrizte meg a fölényüket.
A német válogatott hátrányba került ugyan, végül azonban 2–1-re legyőzte Elefántcsontpartot az amerikai, kanadai, mexikói közös rendezésű labdarúgó-világbajnokság E csoportjának második fordulójában, Torontóban.
Németország hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte Elefántcsontpartot az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság E-csoportjának második fordulójában. Franck Kessié góljára a csereként beállt Deniz Undav kétszer válaszolt, ezzel megszerezte csapatának a három pontot.