Emma Reed Turrell pszichoterapeuta szerint a legtöbb barátság megér egy őszinte beszélgetést a kimondatlan szükségletekről és a változásokról. A szakértő egy konkrét nyitómondatot is javasol, amivel elkerülhető a találgatás és a konfliktus.
Ha a parlament bezárja kapuit, az az uborkaszezon kezdetének az első jele. Aztán a nyár közepén szokott egy-két olyan hét lenni, amikor még kormányülés sincs. Ilyenkor a politikával foglalkozóknak általában elvonási tünetei vannak. Hogy ezek enyhébbek legyenek, legalább a parlamenti szakasz nagyívűen búcsúzott.
Russell Crowe kezdetben biztos volt benne, hogy a Gladiátor hatalmasat fog bukni, mivel bántóan silánynak és történelmileg pontatlannak találta a film forgatókönyvét.
A HVG információi szerint ismét feszült a helyzet a Tokaj-Hegyalja Egyetemen, ahol a szerdai szenátusi ülésen meg sem jelent kuratóriumi elnök újabb manőveréről – amivel az egyetem szeptemberi tanévkezdését veszélyezteti - azzal nyilvánítottak véleményt, hogy megszavazták: Wáberer Györgynek és barátainak mennie kellene. Megírták ezt a miniszternek
Donald Tusk közös európai jövő építésére szólította fel a lengyeleket és az ukránokat a gdanski újjáépítési konferencián, amelyről Zelenszkij távol maradt. ????????????????
A nyári szabadságok és a repülős utazások főszezonjában szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy kis extra kényelemre a turistaosztály szűkös soraiban. Szerencsére létezik néhány pofonegyszerű, mégis zseniális trükk, amivel drága prémium jegy nélkül is garantálhatjuk a nyugalmat.
A járásszékhelyen egyre erősödik az a vélekedés, hogy a település megtelt, a képviselő-testületben is mind több döntéshozó erre az álláspontra kerül. Vác lakosságszámának folyamatos növekedése egyre komolyabb kihívások elé állítja a várost – erre hívta fel a figyelmet Ványai László önkormányzati képviselő.A politikus szerint a népességnövekedés köv
Különleges programokkal, történelmi kalandokkal és kulturális élményekkel várta az érdeklődőket a Múzeumok Éjszakája Nagykanizsán. Az országos rendezvénysorozathoz kapcsolódva a Thúry György Múzeum és több helyszín is színes programkínálattal készült a látogatók számára.
Amikor Neymar levette a mellényét, s ezzel mindenki számára világossá vált, hogy perceken belül pályára léphet, a brazil szurkolók eksztázisban törtek ki. De már akkor is, amikor a skótok elleni találkozó előtt elhangzott a neve a bemutatásnál. Alighanem ő az aranyzöld mezesek legnépszerűbb játékosa, aki elképesztő érzelmeket képes kiváltani a szur
A korábbi évek drasztikus áremelkedési hulláma után a stabilizáció és a végletek jegyében indul a 2026-os nyári főszezon a Balaton ingatlanpiacán. A piac legfontosabb jellemzője az északi és a déli pa
Kutatók egy újonnan felfedezett ausztrál pókfajra figyeltek fel, mert háló helyett katapultként működő selyemcsapdát épít. A parányi ragadozó a selymet rugószerűen megfeszíti, majd a megfelelő pillanatban kilövi vele a zsákmányt a levegőbe. A hírt a Hamu és Gyémánt közölte.
Az énekes a "Dancing on the Ceiling" című slágere közben lett rosszul észak-amerikai turnéja nyitóestéjén, a minnesotai St. Paulban. A szaxofonistája jelentette be, hogy nem tudja folytatni.
Kókad a hortenzia, és már nyúlnál a locsolóért? Előbb futtasd le ezt a 3 lépéses ellenőrzést: így gyorsan kiderül, mi áll a háttérben. A leggyakoribb tévedés a hőstressz félrediagnosztizálása, ami forró napokon akkor is kókadást okozhat, ha a talajban van elég nedvesség.
A Mol szlovákiai magyar vezérigazgató-helyettese, Világi Oszkár vásárolta be magát az üzleti levelezéssel, adatfeldolgozással, nyomtatással foglalkozó cégbe, a Drescher Magyarországi Direct Mailing Kft.-be. A vállalatban közvetlenül a Cromwell a.s. lett tulajdonos, amely Szlovákia legnagyobb alternatív postai szolgáltatója, elsősorban bankoknak, te
Zalán János, aki most már a Kolibri Színházat vezeti, koncepciós eljárást és karaktergyilkosságot emleget, valamint azt állítja, hogy korábban Eperjes több tanú előtt megfenyegette őt és a családját.
A hatóságok a halállomány megmentésére készülnek, miután a vízszint soha nem látott mélypontra esett. A szakemberek szerint fel kell készülni a tömeges halpusztulásra is egy hidegfront után.
Tovább gyengülhet a Red Bull technikai struktúrája, Ralf Schumacher szerint ugyanis hamarosan távozhat egy újabb, a kezdetek óta a csapattal tartó szakember.
Bojár Gábor szerint jó lenne, ha az újabb alkotmánymódosítás ügyében Magyar Péter által meghirdetett „társadalmi egyeztetés” a leginkább elkötelezett hívektől kevésbé elvárható ellenvéleményekre is kiterjedne. Az alábbi hozzászólásával a vállalkozó ezt a lehetséges hiányt szeretné valamennyire pótolni.
Gólok potyognak, a sztárok hozzák a show-t, kívülről nézve siker a 48 csapatos futball-vb. A 24.hu Ziccer rovatában megnézték, mi látszik közelebbről a világbajnokság utolsó csoportkörének első napja után, és milyen következménye lehet ennek a folytatásban.
Hőzöngés és lázongás kezdődött a Magyar Atlétikai Szövetségen belül a párizsi olimpia után, és ezt főleg olyanok szították, akik korábban semmilyen problémát nem jeleztek, sőt élvezték a biztosított lehetőségeket – mondta a sportvezető, aki szeptember 1-jével távozik posztjáról. Úgy véli, a magyar atlétikában dolgozók a jelentős mennyiségű anyagi f
Vinícius Júnior a brazilok legjobb játékosa eddig a tornán. Ma már egyértelműen ő a vezér a pályán, Carlo Ancelotti pedig többször is hangsúlyozta, hogy a Real Madrid támadója a világ egyik legjobb játékosa.
A Ryanair ír diszkont légitársaság módosította a családok üléskiosztására vonatkozó szabályzatát, hogy az megfeleljen az iparági sztenderdeknek. A szülők számára biztosított ingyenes ülőhelyek a repülőgépek hátsó részében lesznek elhelyezve, de a családok továbbra is kiválaszthatják az általuk preferált helyeket. A légitársaság tájékoztatása szer
Eszedbe jutott már, hogyan lép kölcsönhatásba szervezetünk a kannabisszal? A növény jól ismert pozitív hatásai közül az immunrendszerre gyakorolt hatása az egyik legérdekesebb. Az orvosi kannabisz, tele különböző molekulákkal, mint a THC és a CBD, számos lehetőséget tartogat. Az immunrendszerünk egyik fő feladata, hogy felismerje a külső fenyegetés
Az Európai Unió nyolc évnyi politikai huzavona után végre elfogadta a közös menekültügyi rendszer reformját, Nagy-Britannia egészen más problémával szembesül: a brit belügyminisztérium nyilvántartásában több mint 400 ezer olyan ember szerepel, akinek nincs jogszerű tartózkodási státusza, közülük azonban közel kétszázezret jelenleg sem lehet kitolon
A Belgrádi Biztonságpolitikai Központ (BCBP) közvélemény-kutatása szerint a szerbiai polgárok több mint egyharmada úgy véli, hogy az országban nincs demokrácia, míg minden harmadik válaszadó arról számolt be, hogy neki vagy ismerősének pénzt vagy más ellenszolgáltatást ajánlottak fel a szavazatáért, írja a Nova. Jelena Pejić Nikić, a BCBP vezető ku
Dr. Fodor Antal is reagált arra a sürgősségi indítványra, amely a szegedi tanácsnoki tisztségek megszüntetését célozza. A képviselő visszautasította az előterjesztés indoklását, saját tanácsnoki munkáját pedig eredményesnek nevezte, és felsorolta konkrét szociálpolitikai intézkedéseit. Emellett azt is jelezte, hogy a döntést politikailag motiváltna
Harry herceg családjával együtt fog Angliába utazni a közeljövőben. A jelek szerint viszont gyermekei, Archie és Lilibet nem találkozhatnak unokatestvéreikkel.
A Minnesota Timberwolves nem sokáig maradt tétlen a nyári átigazolási időszakban. Miután néhány nappal korábban Julius Randle távozásával már jelezte, hogy komoly változások következnek, most egy újabb blockbuster cserével az egész NBA figyelmét magára irányította. A franchise megszerezte LaMelo Ballt, aki Anthony Edwards oldalán teljesen új arcula