Az NBA hivatalosan is bejelentette a 2026-os Summer League programját, amely július 9. és 19. között ismét Las Vegasban várja a liga mind a harminc csapatát. Bár a nyári torna minden évben fontos állomása az offseasonnek, ezúttal különösen nagy figyelem övezi az eseményt, hiszen a szurkolók itt láthatják először egyszerre a 2026-os draft legnagyobb
Mindössze hétéves, mégis már milliók követik a közösségi médiában, és nemzetközi gokartversenyeket nyer. Zayn Sofuoglu ötszörös világbajnok édesapjával, Kenan Sofuogluval érkezett Magyarországra, ahol exkluzív interjúban meséltek arról, hogyan fedezték fel a kisfiú kivételes tehetségét, miért éri őket sok kritika, és hogyan szeretnék eljuttatni őt
Életének 76. évében, hosszú betegség után hunyt el a Rába ETO egykori kiválósága. A csatár 1979-ben Magyar Népköztársasági Kupát nyert a győri klubbal, és a visszavonulása után is a közösség motorja maradt.
George Russell megtarthatta az Osztrák Nagydíj időmérőjének végén elért körét, noha az utolsó szektorban Max Verstappen balesete miatt sárga zászlókat lengettek.
Kimi Antonelli csak a 4. helyet csípte el a spielbergi kvalifikáción azok után, hogy a pole nagy esélyese volt. Utólag beismerte, rosszul mérte fel a helyzetet.
A gyári Aprilia versenyzői a legjobb háromba sem fértek be az asseni sprinten, utólag pedig mindketten elmondták, hogy nem érezték úgy magukat a motoron, mint előtte.
Már a csoportkör vége előtt kezd kirajzolódni, melyik világbajnokjelölt válogatott milyen úton kellene, hogy a fináléig eljusson. A regnáló világbajnok Argentína útja, ha minden összeáll, nem lenne olyan nehéz, mint például a németeké.
A hatalmas hőség ellenére több mint négyezren teljesítették a Zamárdi–Tihany–Zamárdi útvonal nyolc kilométeres távját a kilencedik alkalommal megrendezett a Balaton-átevezésen.
Szongoth Domán tengerentúli játékjogát a Buffalo Sabres csapata foglalta el az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) szombati, éppen Buffalóban megtartott draftján.
Ronaldo az üzbégek elleni dupla után megint láthatatlan volt, a portugáloknak pedig a nagy mentések mellett a videóbíró is kellett, hogy a 0-0-val egy pontot elvigyenek.
A csapatkapitány góljával Anglia 2–0-ra legyőzte Panamát és csoportelső lett a foci vb-n. Az L csoport másik mérkőzésén a horvátok 2-1-re legyőzték Ghánát, így csoportmásodikként jutott tovább, de még az afrikai országnak is lehet esélye a folytatásra.
Lionel Messi csereként beállva szerzett gólt Argentína Jordánia elleni győztes meccsén. A J csoport másik mérkőzésén Ausztria egy 96. percben lőtt góllal harcolta ki a döntetlent Algéria ellen, kiejtve ezzel a veretlen Iránt.