Ebből a videóból az is kiderül, hogy gyakorlatilag az összes történelmi dráma előzetesét egy sablonba be lehet dobálni, a megfelelő vágással és effektekkel pontosan ugyanazt az eredményt kapjuk. Viszont most meg akarjuk nézni a Gyalog galoppot.
A The Coalition leadta a játék befejezett PC-s és Xbox One verzióit is, már csak a terjesztésre várunk. Hamarosan újra együtt irthatjuk a sáskákat, aranylemezen a Gears of War 4.
Az év egyik legjobban termelő mozifilmje már hivatalosan is megjelent DigitalHD kiadásban, ami azt jelenti, hogy rengeteg extra képanyag is előkerült. Például a bakiparádé.
A nemrég kiadott temérdek játékmenettel együtt a NieR: Automata készítői egy könnyebb játékmódot is lelepleztek, amiről most még több részlet derült ki. Szerencsére ez a rendszer nem veszi ki teljesen a kihívást a Platinum játékából.
Végre felkavarodott az állóvíz a VGA-piacon, mi pedig meg is néztünk már jó pár új kártyát. Megmutatjuk, melyik kategóriában melyik az igazán jó vétel.
A Square Enix egy 360 fokos videóval hozza meg a kedvet a Hitman negyedik epizódjához. Bejárjuk az egész pályát, és még tippeket is kapunk, hogy tegyük el célpontunkat láb alól.
A csúszások után a Tom Clancy's The Division fejlesztői valóban élesítik a játék tesztszervereit, ahol már a megjelenés előtt lehetőség lesz kipróbálni a frissítéseket.
Egy nagyon vicces, de komolyan egyáltalán nem vehető Battlefield 1 trailer készült a bétában tapasztalt bugok segítségével, ami kicsit más képet fest a játékról, mint a hivatalos kedvcsinálók.
Miért pont a világ legnépszerűbb autós fociját készítő fejlesztőcsapat ne gondolkodna el annak lehetőségén, hogy játéka még szebb legyen PlayStation 4-en? A Psyonix így is tesz.
A Konami a Metal Gear Survive-val akarja bizonyítani, hogy Hideo Kojima után is van élet a Metal Gear franchise-ban, azonban a rajongók ezt egészen másképp gondolják és nemtetszésüknek hangot is adtak.
A Destiny: Rise of Iron megjelenése után pár napot még várni kell a kiegészítő raidjének megjelenéséig, de ennek a pontos időpontját is leleplezte a Bungie és az Activision.
Kratos visszatér, ám ezúttal nem egyedül öntözi a földet az istenek vérével, viszont fia is besegít a családi bizniszbe. Vajon lesz olyan jó az új God of War, mint amilyennek ígérkezik?
A külföldi kollégák már bepattantak a legújabb Forza Horizon kormánya mögé, az eddigi pontszámok alapján pedig nincs miért aggódni a játék minőségét illetően.
A LEGO Dimensions tulajok jövőre sem maradnak beszerezhető figurák és szettek nélkül, ugyanis hozzácsapódik a népes csapathoz KITT, valamint a 2017-ben önálló filmmel jelentkező LEGO Batman is.