Több ezer ember elhagyni kényszerült egy menekülttábort a görögországi Leszbosz szigetén hétfő este, mert annak területén tűz ütött ki - közölte a helyi rendőrség.
A két amerikai elnökjelölt, Donald Trump és Hillary Clinton heves szócsatát vívott egymással hétfőn a New Yorkban elkövetett robbantás és a New Jerseyben talált robbanószerkezetek kapcsán.
Az Egységes Oroszország párt minden idők legalacsonyabb választási részvétele és az összes szavazásra jogosult polgár egynegyedének támogatása mellett jutott az alkotmány módosításához szükségesnél is meglepően nagyobb, háromnegyedes többséghez az Állami Dumában (az orosz törvényhozás alsóházában) a hétvégi választáson - hívták fel a figyelmet az orosz médiában megjelent kommentárok.
A pozsonyi uniós csúcs előtt egy nappal Dánia, Svédország, Finnország és Norvégia eljárást kezdeményezett Magyarország ellen, mert nem akarunk befogadni tőlük bevándorlókat - közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Magyar Nemzet keddi számában.
Miközben továbbra sem tudni, mi Brüsszel álláspontja a kötelező kvótákkal kapcsolatban, itthon egyre többet hallani arról, hogy előrehozott választás jöhet a népszavazás után. A Jobbik azt mondja, felkészült. De mit lépnének a baloldali ellenzéki pártok ilyen esetben?
A külügyminiszter szerint azonban a brüsszeli intézményeket nem a politikai döntéshozatali mechanizmus mozgatja, hanem „kicselezik a döntéshozókat és trükköznek a kötelező kvótával”. A New York-i menekültügyi csúcstalálkozón Szijjártó Péter többek között azt mondta, hogy nem szabad ösztönözni az Európa környékén várakozó 30-35 millió menekültet, hogy induljon meg a földrész felé. A külügyminiszter…
Idősebb George Bush volt amerikai elnök nem pártjának jelöltjére, Donald Trumpra fog szavazni a novemberi amerikai elnökválasztáson, hanem a demokrata párti riválisára, Hillary Clintonra - szivárgott ki egy másik politikusdinasztia, a Kennedy család berkeiből.
Amilyen régi a magyar jogtalanság, olyan régi a kivándorlás láza. Oka ennek nyilvánvaló: itt volt mindig a legdrágább az élet és a legalacsonyabb a munkabér
Izraeli biztonságiak lelőttek egy palesztin késes támadót kedd reggel Hebron közelében, egy útkereszteződésben - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.