A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság, az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségével és az Informatika a Társadalomért Egyesülettel ítéli oda „Az év informatikai újságírója” díjat, amely a 2010-ben elhunyt számítástechnikai újságíró, Kovács Attila nevét viseli. Idén Sági Gyöngyi munkáját ismerték el ezzel a díjjal.
A vártnál lényegesen kisebb mértékben csökkent az okostelefonok eladása globálisan a harmadik negyedévben, részben annak köszönhetően, hogy megnőtt a kereslet a koronavírus-járvány első hullámának enyhülésével – áll az International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat jelentésében. Az IDC adatai szerint a szeptembe
Egyre népszerűbbek a streamingszolgáltatások révén igénybe vett online videótárak, a Nemzeti Filmintézet megbízásából a Kantar-Hoffmann piackutató által készített reprezentatív felmérés szerint csaknem minden második magyar felnőtt használt vagy használ jelenleg is fizetős tartalomszolgáltatást, jellemzően reklámmentessége és széles kínálata miatt
A Google hamarosan egy új alkalmazást tesz elérhetővé a Play Áruházban, ami főként a szolgáltatóknak és különböző hitelintézeteknek lesz nagyon hasznos. Az valószínűleg mindenki számára világos, hogy okostelefont lehet venni hitelre is. Ilyenkor havi részletekben törlesztjük a mobil árát, a végén jóval többet kifizetve, mintha egy összegben vásár
A Vodafone Magyarország Alapítvány 270 tabletet és 50 laptopot osztott ki Békés és Csongrád megyében, hozzájárulva ezzel a kistérségi iskolákban tanuló diákok digitális oktatásához. Az eszközadományok révén az alapítvány közel háromezer diákhoz és négyszáz pedagógushoz juttatta el a digitális oktatás kínálta lehetőségeket. (Mindez nagyon rendben va
A GeForce Now már szinte az összes platformra megjelent, kivételt képez ez alól az iOS, de a BBC szerint még idén elérhetővé teszi az iPhone-okra is a szolgáltatást az Nvidia, egy kis csavarral. Az Nvidia felhős játék-streaming szolgáltatása állítólag karácsonyig megjelenik iOS-re is, de trükk az lesz a dologban, hogy nem külön alkalmazásként, hane
November 9-én, közép-európai idő szerint 13:00 órakor alkalmazásfejlesztők számára tart a világ minden tájáról elérhető, ingyenes webináriumot a Huawei. Az esemény fókuszában a hatalmas kínai alkalmazáspiacban rejlő lehetőségek állnak, a résztvevők megtudhatják, hogyan érhető el, hogy egy app beinduljon és sikeres lehessen a világ legnagyobb, 1,3 m
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/11/07/2328/
Az Oppo augusztusban mutatta be a K7 5G-t, most pedig megérkezett a széria legújabb 5G képes tagja Oppo K7x néven. Az Oppo K7x egy 6,5 hüvelykes Full HD+ felbontású LCD kijelzővel debütált. A megjelenítő 90 Hz-es képfrissítésre képes, a képsűrűség 405 ppi, a fényerő pedig maximum 600 nites. A képernyő bal belső sarkában lévő kameralyukban