2020. november 9. hétfő

nov. 9
4:39
A megtévedt futárok esete (Mínuszos)
Személyes adatokkal visszaélve több mint 27 millió forintot csalt ki egy kaposvári bűnbanda az egyik legnagyobb magyarországi távközlési szolgáltatótól – közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap a police.hu oldalon. Azt írták: az elkövetők 2018 végétől 68 ember adatait jogtalanul megszerezve és felhasználva rendeltek műszaki cikkeket,
nov. 9
5:27
A megtévedt futár esete (Mínuszos)
Üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség egy 40 éves balatonfüredi férfival és 45 éves budapesti társával szemben. Kihasználták, hogy a fiatalabb férfi futárként dolgozott és különböző módszerekkel a fuvarozó cég szolgáltatását igénybe vevő két műszaki áruházat károsítottak meg. A vád
nov. 9
6:39
Kampányolni kezdett a Kingston (Mínuszos)
A Kingston Technology elindította globális kampányát, a Kingston Is With You-t, amellyel az a célja, hogy a felhasználókat minden olyan élethelyzetben támogassa, amikor adataik biztonságos tárolásáról és hordozásáról, vagy informatikai rendszereik teljesítményének növeléséről van szó. A gyártó szerint az élet különböző területein keletkező adatokat
nov. 9
7:09
Újabb megfizethető csúcsmobil érkezhet a Samsungtól (GSMring)
A legfrissebb információk szerint a Note20 sorozat nem hozza azokat a számokat, amiket a Samsungnál vártak. Ezért a gyártó fontolóra vette egy olcsóbb variáns piacra dobását.  Szeptemberben már kaptunk egy megfizethető felsőkategóriás telefont a Galaxy S20 FE-t, és nagyon úgy néz ki, hogy rajongói verzió a Note20-ból is jöhet. Egyelőre ezzel kapcso
nov. 9
7:39
Változások lesznek a 4iG vezetésében (Mínuszos)
A 4iG Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 2020 november 25.-én rendkívüli közgyűlést tartanak. A második napirendi pont szerint Simon Zoltán és Zibriczki Béla igazgatósági tagok az igazgatósági tagi tisztségükről a rendkívüli közgyűlés napjával lemondanak, az igazgatóság javasolja a közgyűlésnek Simon és Zibriczki lemondásának a tudomásulvételét, v
nov. 9
8:09
Milyen meglepő, a kiberbetyárokban sincs betyárbecsület (Bitport)
Hiba fizeti ki a megtámadott szervezet a váltásdíjat az ellopott adatok törléséért, a zsarolók mégsem törlik azokat.
nov. 9
9:09
Elérhetővé vált a Microsoft és a Samsung régóta várt újítása (GSMring)
A Microsoft és a Samsung kifejlesztettek egy olyan megoldást, amivel több applikációt tudnak stream-elni okostelefonról Windows 10 operációs rendszerre, úgy mintha azok eredeti Windows szoftverek lennének. Hónapokkal ezelőtt már betekintést nyerhettünk, hogy hogyan is fog működni ez a funkció. A Samsung most elárulta, melyik 2020-as modelleknél eng
nov. 9
10:33
Lecsúszott a dobogóról az iPhone (Bitport)
Cupertinót a kínai Xiaomi túrta ki a legjelentősebb okostelefon-gyártók közül az idei harmadik negyedéves adatok szerint. A szegmens egésze pedig a vártnál kicsit jobban teljesített, de így is recesszióban van.
nov. 9
11:09
Exynos 9611 lapkával és 6000 mAh-s akkuval érkezett a Galaxy M21s (GSMring)
A Samsung még márciusban mutatta be a Galaxy M21-et, de már érkezett is a folytatás Galaxy M21s néven apró módosításokkal. A Galaxy M21s méretre ugyan az mint az előző generáció volt. Ebből adódóan ez a modell is 6,4 hüvelykes Full HD+ felbontású Super AMOLED kijelzőt kapott. A megjelenítő felső sávjában középen már 32 megapixeles előlapi
nov. 9
13:21
Vannak olyan vermek, amelyekbe csak a felhőben lehet beleesni (Bitport)
A cloud szolgáltatások legösszetettebb problémáit a kifejezetten a felhőre jellemző fenyegetettségek jelentik, amelyekkel már a szolgáltatóválasztás előtt érdemes tisztába jönni.
nov. 9
14:39
Szembetűnő változásokat hoz a Samsung Android 11-es felülete (GSMring)
Az Android 11 egyelőre még nem érkezett meg a Samsung mobiljaira, de a dél-koreai gyártónál már gőzerővel folyik a fejlesztés és a tesztelés. Összeszedtük milyen változásokra lehet számítani. A 11-es főverziót a One UI 3.0 fogja majd nekünk elhozni és ha az elmúlt évekből indulunk ki, valamikor 2021 elején számíthatunk a frissítésre. A publikus bét
nov. 9
15:09
Az EU Tanácsa szerint létezik backdoorral is erős titkosítás (Bitport)
Egy tervezet szerint ugyanúgy rendeznék a titkosítást, ahogy azt az Öt Szem is elképzelte. Krasznay Csaba szerint nem véletlen az egyezés.
nov. 9
17:09
Ez a vírus legalább 11 millió dollárjába kerül a japán játékgyártónak (Bitport)
Ransomware-támadás érte a Capcom videójáték-gyártó céget. Emellett egy terabájt értékes adatot is elloptak a támadók.
nov. 9
17:15
Új információk érkeztek a Honor V40 szériáról (GSMring)
Újabb információk érkeztek a Honor hamarosan érkező csúcsmobiljairól a V40-ről és nagyon úgy néz ki, hogy rövid időn belül meg is ismerkedhetünk a készülékekkel. A napokban egy Weibo felhasználónak köszönhetően kiderült, hogy a Honor V40 Pro oldalt ívelt kijelzővel fog érkezni. Valamint azt is megtudtuk, hogy a V40 Pro kijelzőjében egy kapszula ala
nov. 9
17:45
Nagy újításra készül a Xiaomi a mobilfotózásban - Tech hírek 2020. november 09. 17:34 (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/11/09/2348/
nov. 9
19:09
Elérhetetlenné válhat az internet a régi mobilokon (GSMring)
Ha Android 7.1.1-nél régebbi verziót használsz új mobilt kell venned, vagy meg kell barátkoznod Firefox-szal. Az Android Police szerint a régi Androidos telefonok tulajdonosai számára a web egy része hamarosan elérhetetlenné válik. Jövő szeptemberben ugyanis le fog járni a kisebb weboldalak többsége által titkosított kommunikációra használt Let’s E

Keresés