A SUSE megállapodott a Rancher Labs felvásárlásáról. A kaliforniai székhelyű, nyílt forráskódú szoftverekkel foglalkozó vállalat piacvezető Kubernetes-felügyeleti platformot kínál ügyfeleinek. Az akvizíciónak és a két portfólió egyesülésének köszönhetően az ügyfelek a jövőben még egyszerűbben helyezhetik üzembe és felügyelhetik a konténerizált szol
Az informatikai átállással sikeresen befejeződött a Takarék Csoport hétéves integrációs folyamata, amely az elmúlt évtizedek legnagyobb pénzpiaci átalakítása volt Magyarországon – közölte a pénzintézet. Mint írták, 2013 óta három ütemben 126 hitelintézet, kilenc számlavezető rendszer, és hat netbanki rendszer egyesült, egy szervezetbe vontak össze
Egyre gyakoribb az a csalás, amelynek során ismeretlen számú hívást felvéve csak valami furcsaság tapasztalható, többnyire csak a nagy, süket csönd hallható, majd amikor megérkezik a következő telefonszámla csúnyán megemelkedhet a vérnyomás, ugyanis a jellemzően külföldről indított hívások emelt díjas szolgáltatáshoz kapcsolódnak, s aki ezeket foga
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 13,99 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból és 4,759 milliárd forint saját forrás felhasználásával fejleszti szolgáltatásait; a következő években megújulnak az ügyfeleket segítő egyes szolgáltatások és online megoldások. A NAV közleménye szerint a fejlesztések az adóhatóság, a NISZ Nemzet
Az amerikai elnök egy interjúban erősítette meg, hogy két évvel ezelőtt, a félidős választások idején kibertámadást intéztek az orosz manipulátorok ellen.
2019 szeptemberében az Oppo bemutatta a 65W-os gyorstöltés technológiát, ami októberben a Snapdragon 855+-al ellátott Reno Ace-ben debütált. Lassan érkezik egy újabb megoldás, amivel akár 10 perc alatt feltölthetünk egy 4000 milliamperórás telepet. Az Oppo csúcsmobilokban lévő, 65W-os SuperVOOC 2.0-vel közel fél óra alatt 100 százalékra lehet húzni
Külföldi források szerint egy applikáció okozhatja azt, hogy a kelleténél gyorsabban merülnek mostanában az Apple telefonjai. Azt már eddig is tudtuk, hogy a jelenlegi iOS 13.5.1 nem az egyik legjobb rendszer amit az Apple kiadott. Miután elérhetővé vált ez a frissítés nem kellett sok időnek eltelnie, hogy a felhasználók elkezdjenek panaszkodni a c
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/07/13/1069/
Az Oppo és a Vivo folyamatosan verseng egymással, pont reggel írtunk róla, hogy két nap múlva mutatják be az Oppo csúcsmobiljaiba szánt 125W-os töltés technológiát, a nagy rivális most beelőzte őket, de nem lehet felhőtlen az örömük. Jelenleg a 65W-os SuperVOOC 2.0 a leggyorsabb technológia a piacon, ez csak az Oppo Reno Ace, Reno Ace
Annak ellenére, hogy az EMUI 11 még be sem mutatkozott, a Huawei fórumán felbukkant egy kép ami azt szemlélteti, hogy melyik készülékek kapják meg elsőként az új kezelőfelületet. Már korábban kaptunk megerősítést a Huawei szoftverfejlesztésért felelős alelnökétől, Dr- Wang Chenglu-tól, azzal kapcsolatban, hogy az EMUI 11 a harmadik negyedévben muta