Egészségfejlesztő mobilalkalmazásáért a győri Fitpuli Kft. nyerte a Magyar Innovációs Szövetség és a Valor Hungariae Zrt. 2019-es Startup Innovációs Díját. Az alkalmazás az adatvédelmet biztosítva képes összekapcsolódni más egészségügyi platformokkal, és készít személyre szabott programokat az egészség megőrzéséhez. A három éve alapított Fitpuli ha
Az Erste Csoport hisz az e-sportokban, ezért együttműködési megállapodást kötött az e-sport versenyeket szervező játékfejlesztő társasággal, a Riot Games-szel, így is segítve az e-sportok elterjedését a bankcsoport elsődleges piacain. Az Erste Csoport a döntők hivatalos támogatója lesz a LEC Playoff-ban, ami a Riot Games League of Legends játékának
Az ELTE Informatikai Karán működő Microsoft MI Tudásközpont mesterséges intelligencia tananyagot fejleszt. A mesterséges intelligencia egyre inkább a mindennapjaink része, a Microsoftnak, mint megoldásszállítónak, az ELTE-nek pedig, mint oktatási-kutatási intézménynek fontos, hogy minél többen meg tudjanak ismerkedni a területtel, a lehetőségeivel.
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter a kínai Huawei távközlési óriásvállalat néhány munkatársa elleni szankciót jelentett be. Az amerikai diplomácia irányítója a Huawei büntetőintézkedésekkel sújtott munkatársait ipari kémkedéssel vádolta meg, és vízumkorlátozásokat jelentett be velük szemben. Pompeo egyúttal üdvözölte a brit kormány döntését, amel
Július 12-étől már csak a tavaly augusztusban elfogadott szabályok szerint lehet online közvető szolgáltatásokat nyújtani. Az online keresőkre is hatással lesz.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/07/16/1111/
A Google nagyszabású redizájnt jelentett be, ami első körben a G Suite előfizetőit érinti, megvalósítva a kommunikációs platformok magas szintű intergrációját.
Az Európai Bíróság szerint a 2016-ban kötött megállapodás nem védi elvárható mértékben az Európai Unió állampolgárainak személyes adatait, ha azok az USA-ba kerülnek.