2020. július 16. csütörtök

júl. 16
0:00
Nem indulhat népszavazás az „ellenzéki nemzeti konzultációért” (Demokrata)
Nem hitelesítette az NVB a nemzeti konzultációval kapcsolatos népszavazási kezdeményezést.
júl. 16
0:04
Varga Judit: kemény tárgyalásokra kell számítanunk (Demokrata)
„Az álláspontunk továbbra is az, hogy a gazdagabb tagállamok ne kapjanak több támogatást, mint a szegényebb országok” – szögezte le Varga Judit.
júl. 16
0:08
Soha nem voltak ilyen aktívak a kenyai-magyar kapcsolatok (Demokrata)
Talán soha nem voltak olyan aktívak a Magyarország és Kenya közötti kétoldalú kapcsolatok, mint most – mondta Szijjártó Péter.
júl. 16
5:27
Autósok, figyelem: így csapnak le a magasból a magyar zsaruk (Infostart)
A videón alapvetően piros lámpán való áthajtások láthatóak, de a végére kerül egy "ínyencség", amin még a rendőrök is elképedtek.
júl. 16
5:33
A háziorvosnál kérhető és ingyenes a hazatérők számára a vírusteszt augusztus 1-ig (Ripost)
Meg kell akadályozni, hogy külföldről behurcolják a fertőzést, ezért a magyar emberek érdekét szolgálja, hogy változtak a határátlépési szabályok. Nagy a bizonytalanság ezek alkalmazását illetően, ezért a Ripost a legilletékesebbhez: az operatív törzshöz fordult, hogy eloszlassa a félreértéseket.
júl. 16
5:45
Most két kellemetlenség közül kell választani a Balatonnál (Infostart)
Természetes jelenség mindkettő, megjelenésüket az befolyásolja, hogy mennyire tiszta a tó vize.
júl. 16
6:18
Figyelem! Fontos változás lép életbe mától a 4-es és a 6-os a villamosok vonalán (ATV)
Ma hajnali 4 órától augusztus 5-ig a 4-es és a 6-os a villamosok csak a Széll Kálmán tér és a Corvin-negyed között közlekednek Budapesten, a Corvin-negyed és Újbuda-központ, illetve a Móricz Zsigmond körtér között pótlóbusszal lehet utazni.
júl. 16
6:21
Kéretlen iskolaőrök – Sok iskolát meglepett, hogy bekerült a programba (Alternatív Energia)
Intézmények sokasága akaratán kívül került be a programba – tudta meg a Népszava. A jelek szerint a vártnál kisebb volt a valódi érdeklődés.
júl. 16
6:23
Megsemmisítették a Bükön talált világháborús bombát a tűzszerészek (Alternatív Energia)
A robbanószerkezetet egy közeli zárt, robbantásra alkalmas területre vitték.
júl. 16
6:30
„Én már nem stadionozok, én államtitkározok” – az MSZP alelnöke szerint a kormány semmit sem tesz a tüntetni készülő postásokért (ATV)
Komjáthi Imre az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt mondta: az évek során „kicsemegézték” a postából a hasznot hozó szolgáltatásokat, de a munkások bére változatlan maradt.
júl. 16
6:51
Kivonultak a tűzszerészek, robbantás volt Bükön Megsemmisítették tűzszerészek a Bükön talált világháborús légibombát (Infostart)
Robbantással megsemmisítették azt a második világháború idejéből származó 250 kilogrammos légibombát, amit a Vas megyei Bükön találtak egy közművesítés alatt álló területen.
júl. 16
6:54
Egyelőre ellenállnak Orbánnak – Ha felvizezve is, de ragaszkodnak a jogállamisághoz (Alternatív Energia)
Nem lesz könnyű „harapós” szankciós rendszert bevezetni a korrupció megelőzésére és büntetésére, de az EU tagállamok nagy része egyelőre nem enged a magyar miniszterelnök zsarolásának.
júl. 16
6:54
Szomorú hírt osztott meg Weisz Fanni: Vége a házasságának (ATV)
Két év után véget ért Weisz Fanni és Hajmásy Péter házassága.
júl. 16
6:56
Jön az uniós stresszteszt a magyar egészségügyben – Interjú Ujhelyi Istvánnal (Alternatív Energia)
Az EU meghatározhatja, hogy mi az a minimum, amit az egyes nemzeti egészségügyi rendszereknek nyújtaniuk kell a polgáraik számára – mondja Ujhelyi István, szocialista EP-képviselő.
júl. 16
6:57
Egyszülős és nagycsaládokat nyaraltat ingyen a Mészáros Csoport (Infostart)
A 200 millió forint értékű jótékonysági felajánlásnak köszönhetően mintegy 3200 nehéz helyzetben élő egyszülős és nagycsaládos nyaralhat július közepétől szeptember közepéig a Mészáros Csoport jóvoltából.
júl. 16
7:03
Lavina söpört végig Budapesten (Infostart)
A pár órás budapesti rendőrségi akció ideje alatt 160 járművezető lépte túl a sebességhatárt, akadt, aki 70 helyett 137-tel hajtott.
júl. 16
7:12
Sok országban ismét szigorítanak – így küzd a világ a koronavírus-járvánnyal (ATV)
Egy amerikai cég és az orosz védelmi minisztérium is hamarosan forgalomba hozhat egy koronavírus elleni vakcinát. Közben azonban újabb járvány-gócpontok alakultak ki a világ több országában, emiatt újbóli korlátozásokra lehet számítani, miközben a tesztelést is kiterjesztették.
júl. 16
7:12
Októberig járják az országot a szűrőbuszok (Demokrata)
Valamennyi résztvevőnek a koleszterin- és vércukorszintmérésen felül EKG-t csinálnak.
júl. 16
7:14
Deutsch: aki a Jobbikkal szövetkezik, az antiszemitizmussal szövetkezik (ATV)
Megszólalt Deutsch Tamás tegnap este a Hír Tv-ben a jobbikos Nunkovics Tibor parlamenti megnyilvánulása kapcsán. “Ezen nincs mit magyarázni, ez egy gyalázatos antiszemita megnyilatkozás” volt - mondta a Fidesz EP-képviselője leszögezve, aki a Jobbikkal szövetkezik, annak egyszer és mindenkorra tudomásul kell vennie, hogy az antiszemitizmussal szöve
júl. 16
7:24
A legtöbb iskolaőr Borsod-Abaúj-Zemplénben, míg a legkevesebb Vas megyében kezd ősszel - Friss hírek 2020. július 16. 07:15 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/07/16/1106/
júl. 16
7:27
Októberig járják majd az országot a szűrőbuszok (Infostart)
A Helybe visszük a szűrővizsgálatokat elnevezésű programmal minden kiválasztott településen egységesen biztosítják az általános állapotfelmérésen, kardiológiai, nőgyógyászati, bőrgyógyászati és szemészeti szűrővizsgálaton való részvételt, illetve a vastagbélszűrési egységcsomagot.
júl. 16
7:27
Határzárral felérő korlátozás: kiürült Röszke a beutazási szabályozás miatt (Alternatív Energia)
Szerda délelőtt az egészségügyi vizsgálat az utas kikérdezéséből és hőmérőzésből állt. Ezt a mentősökre bízták, a vámosoknak, rendőröknek nem akadt pluszfeladatuk.
júl. 16
7:30
Rossz hír: alga vagy hínár mindig lesz a Balatonnál (ATV)
Nehezményezték az algásodást a Balatonnál, a hínáros területek pedig a hajósok türelmét tették próbára, Tóth Viktor a Balatoni Limnológiai Intézet tudományos főmunkatársa szerint egy természetes tó esetében mindkét jelenség természetes és nem egyedülálló.
júl. 16
7:39
Csütörtökön 10 órától ismét Kormányinfó - élőben az Infostarton és az InfoRádióban (Infostart)
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a szerdai kormányülés döntéseinek ismertetése után újságírói kérdésekre válaszol.
júl. 16
7:39
Így élik túl a járványt a Virológiai Nemzeti Laboratórium szakemberei (Ripost)
A mókáról és a meglepetésekről is gondosodik csapatának a professzor.
júl. 16
7:54
Szembement a kormány Lázár Jánossal: számos dohánybolt menekül meg (ATV)
A kedd éjszaka a Magyar Közlönyben megjelent salátatörvény Magyarország 2021. évi központi költségvetésének megalapozásáról egyik pontja úgy rendelkezik: hatályát veszti a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvény 24/B. § (1) bekezdése – írja a Privátbankár.
júl. 16
8:00
Finn EU-ügyi miniszter: Nagyon határozottnak és ébernek kell lennünk, ha a jogállamról van szó (Alternatív Energia)
A jogállam tiszteletben tartása nem választás kérdése, nem vita tárgya, ez a mi közösségünk fundamentuma, amelyet jogi erejű szerződés rögzít – hangsúlyozta Tytti Tuppurainen.
júl. 16
8:00
Szűk családi körben kísérik utolsó útjára Szűcs Lajost (SzMo)
Focilabda alakú urnában temetik el az olimpiai bajnok labdarúgót, Pécsi Ildikó férjét.
júl. 16
8:18
A Skandináv lottó nyerőszámai a 29. héten (Pénzcentrum)
Szerda este kihúzták a Skandináv lottó 2020/29. heti nyerőszámait. Ezen a játékhéten nem volt telitalálatos szelvény, a jövő héten 150  millió forintért izgulhatnak a szerencsevadászok. A gépi sorsolás nyerőszámai emelkedő
júl. 16
8:30
Duna House: Júniusban már a tavalyi szinten volt az ingatlanpiac (ATV)
Júniusban már a tavalyi szinten volt az ingatlanpiac, a hatodik hónapban országosan 11 186 ingatlant adtak el, ami kissé meghaladja az egy évvel korábbi 11 069-cet, az előző hónaphoz képest pedig újabb 33 százalékos emelkedést jelez; a Duna House becslése szerint a hatodik hónapban 60-65 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitelt
júl. 16
8:42
Rétvári Bence: A Pride provokációs lehetőség a baloldal számára (Ripost)
Az Országgyűlés hét eleji ülésén a KDNP képviselője kérdezett a homoszexuálisok felvonulásáról.
júl. 16
8:44
58 méteres mesefallal kedveskednek a gyerekeknek Üllőn (Ripost)
Pénteken mutatják be a nagyközönségnek azt az 58 méter hosszú mesefalat, ami Üllő egyik látványossága lett a Pávay-Vajna utcai játszótéren. Két héten keresztül készült, igazi mestermunka.
júl. 16
8:48
Az augusztus 20-ai tűzijáték elmaradására számítanak a kormányban (ATV)
”Nagyon úgy néz ki”, hogy marad az 500 fős korlát a rendezvényeken, így az augusztus 20-ai tűzijáték is elmaradhat. Tisztavatás azonban lesz augusztus 20-án - értesült az atv.hu a szerdai kormányülés után.
júl. 16
8:54
Újabb 16 magyar koronavírus-fertőzöttet regisztráltak (ATV)
16 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4279 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Nincs újabb elhunyt, az elhunytak száma változatlanul 595 fő, 3156-an pedig már meggyógyultak.
júl. 16
9:03
Magyarországon 16 fővel nőtt a beazonosított fertőzöttek száma, nincs újabb halálos áldozat (Infostart)
Az elmúlt 24 órában 4279 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma változatlanul 595 fő, 3156-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 528 fő.
júl. 16
9:06
Tizenhattal emelkedett az ismert koronavírus-fertőzöttek száma (Alternatív Energia)
109 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 5-en vannak lélegeztetőgépen.
júl. 16
9:06
Jól indította a csütörtököt a forint (ATV)
Erősödött a forint csütörtök reggelre az előző estihez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
júl. 16
9:12
A cserdi csomagolóüzem vezetője beszélt arról, mi történhetett Bogdán Lászlóval (SzMo)
A Klubrádiónak adott interjúban számolt be a problémákról.
júl. 16
9:12
Tizenhattal emelkedett a fertőzöttek száma, nincs újabb elhunyt (Demokrata)
Az aktív fertőzöttek 38 százaléka, az elhunytak 60 százaléka, a gyógyultak 45 százaléka budapesti.
júl. 16
9:18
Merkely Béla: zárt térben újra maszkot kellene hordani (Demokrata)
A Semmelweis Egyetem rektora felhívta a figyelmet, hogy a légúti fertőzésekre – mint amilyet a koronavírus is okoz – jellemző a szezonalitás.
júl. 16
9:21
Megdöbbentő adat derült ki a budapesti belvárosban cirkáló autókról (Infostart)
Felmérések szerint a Budapest belvárosában közlekedő autók 30 százaléka szabad parkolót keres. Erre adhat megfelelő választ az okosparkolási menedzsment rendszer bevezetése.
júl. 16
9:24
Merkely szerint október környékén megemelkedhet a koronavírus-esetek száma (ATV)
Vissza kellene térni a zárt térben való maszkhasználatra - mondta a Semmelweis Egyetem rektora csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
júl. 16
9:30
Novák Katalin: A kormány megőrzi a nyugdíjak értékét (ATV)
A koronavírus-járvány idején van a legnagyobb szükség arra, hogy kiemelt figyelmet fordítson a kormány a nyugdíjasokra, ezért építik vissza fokozatosan a 13. havi nyugdíjat - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában
júl. 16
9:33
Érdekes pozitívumokat találtak a magyarok a karanténidőszakban (Infostart)
Jó pár olyan dolog van, amit a magyarok továbbvinnének a koronavírus miatti korlátozások idejéből.
júl. 16
9:42
Nagy Feró egyetért Majkával (ATV)
Koncertek szempontjából Nagy Feró szerint már elment az idő. A Beatrice frontembere hangsúlyozta, hogy még nincs vége a járványnak, akkor sem, ha focimeccsek lehetnek. Majka ezzel szemben kettős mércét hangsúlyoz: focimeccset lehet tartani, koncertet meg nem, ez inkorrekt a zenész szerint.
júl. 16
9:45
Megrázó képeket kaptunk a brutális budapesti balesetről (Ripost)
Egy motorost gázolt el egy teherautó Budapesten.
júl. 16
9:47
Nem halt meg senki a koronavírusban, de 16 új fertőzött van (Ripost)
16 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma.
júl. 16
9:49
Erre jó lesz figyelni: a 4-6-os villamos csak a Corvin-negyedig közlekedik csütörtöktől (Ripost)
Mától csak a Széll Kálmán tér és a Corvin-negyed között járnak a 4-es és a 6-os villamosok.
júl. 16
9:54
Harmadszorra is apuka lett Gera Zoltán (ATV)
Gera Zoltán harmadik gyermeke titokban érkezett meg.
júl. 16
10:06
Több mint 60 millió forintot loptak el egy budapesti nő bankszámlájáról (ATV)
Egy banki ügyintéző bevonásával több mint 60 millió forintot loptak el egy nő bankszámlájáról - közölte a rendőrség csütörtökön a honlapján.

Keresés