A folyamatosan megújuló szigligeti vár, megőrizve romvár jellegét, jövő tavaszra a fejlesztés folytatásaképpen modern turisztikai attrakciókkal kiegészülve szépül meg.
Kóbor János, az Omega frontembere szerint a rock'n'roll már rég nem egy életérzés, ha ma lenne fiatal, inkább a végzettségének megfelelő munkákat vállalna, építészmérnökként dolgozna - nyilatkozta a zenész az Origónak.
Teljesen autómentessé válik a Városliget, lezárják a Kós Károly sétányt a gépjárműforgalom elől. Egyebek mellett erről írt a Budapest Fejlesztési központ vezérigazgatója a Facebook-oldalán az ügyben előző nap közzétett kormányhatározatra hivatkozva. A Városliget barátai fb-csoport szerkesztője szerint az időzítés kommunikációs csapda. Egy másik jog
A fiatal orvosok fele tervezi, hogy rövidebb ideig vagy tartósan, de külföldre megy a diploma után – ez derül ki a Magyar Orvosi Kamara által készített felmérésből. Egy végzős orvostanhallgató Híradónknak elmondta: a tapasztalatszerzés és a pénz egyaránt jelenthet motivációt a külföldi munkavállalásra. A szakmai szervezetek viszont egybehangzóan bé
Idén nem vagyunk elkényeztetve hosszú hétvégékkel, de augusztusban azért lesz 4 egybefüggő szabadnap. És ha már a tűzijáték idén el is marad, attól még tölthetjük kellemesen ezeket a napokat. A Pénzcentrum most összeszedte a legjobb
25 perccel többet néztünk tévét, mint tavaly ilyenkor. Napi átlagban 4 óra 51 percet töltöttünk a tévékészülékek előtt. Az idősek azonban ennél jóval többet – hívja fel a figyelmet Szvetelszky Zsuzsa szociálpszichológus, egyetemi oktató.
Elszabadult tekegolyóként dübörög a magyar miniszterelnök a brüsszeli folyosókon, feszülő pocakjáról lepattan Macron elnök, kézcsókkal szelídíti Merkel kancellárt, és lehengerlő bokacsattogtatással
Csak a bizonytalanság biztos a szeptemberi tanévkezdést illetően, a kormány tagjai néhány nap különbséggel is mást mondanak arról, vajon ismét lesz-e digitális oktatás. A szülők és pedagógusok ritkán látott egységben borzadnak el a lehetőségtől, a távoktatás hosszú hetei mély nyomokat hagytak mindenkiben.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/07/19/1135/
A többségében uniós pályázatból megvalósuló beruházás Dunakiliti és Dobrohost (Doborgaz) között épül meg kizárólag gyalogosok és kerékpárosok számára – írja a Napi.hu.
18 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4333 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma - írja a koronavirus.gov.hu.
Te is unod már, hogy reggelente a légkondi fűtő funkcióját kell használnod, pedig nyár közepe van? Nos, azért lesz idén kánikula, még ha hihetetlen is!
Módosított két ország besorolásán az országos tisztifőorvos a járványügyi helyzetet értékelve a beutazási korlátázásokhoz kapcsolódóan. Piros besorolásból sárga besorolásúra változott Kanada, valamint sárga besorolásból zöld
Az elmúlt 24 órában 18 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma, ezzel 4333 főre nőtt a hazánkban regisztrált betegek száma. Nincs újabb elhunyt, így az elhunytak száma változatlanul 596 fő, 3223-an pedig már meggyógyultak.
A magyaroknak kell dönteniük arról, miként és hogyan használják fel Magyarország uniós forrásait - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
A magyaroknak kell dönteniük arról, miként és hogyan használják fel Magyarország uniós forrásait - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
Augusztus végére befejeződik a vasúti felújítás a budapesti Nyugati pályaudvar és a Városliget között a ceglédi vonalon, a munkák az ütemezésnek megfelelően haladnak - közölte a MÁV vasárnap az MTI-vel.
Brüsszeli újságíróknak a miniszterelnök Brüsszelben azt mondta, bármeddig hajlandó folytatni a tárgyalásokat. Hozzátette azt is, hogy ha az eurózóna bajba kerül, mi is szenvedni fogunk.
Szerettünk tovább aludni és örültünk, hogy többet lehetünk a családunkkal a karantén idején, derült ki egy friss felmérésből. Többek között arra voltak kíváncsiak, hogy az elmúlt hónapok milyen hatással voltak a magyarok otthonukhoz
Az Airbnb-szállások korlátozásában egységes koncepcióra lenne szükség Budapesten a kerületek és a főváros között – véli Soproni Tamás, a VI. kerület polgármestere, aki szerint az Országgyűlés által elfogadott törvény még korrekcióra szorulna.
A magzati diagnosztika hatalmasat fejlődött az utóbbi néhány évtizedben, az anyai vér alapján végzett genetikei vizsgálatokból az információk széles skáláját kapják a szülők - mondta el az InfoRádió Családi hét című műsorában Merhala Zoltán.
A brüsszeli újságíróknak tartott sajtótájékoztatóján a kormányfő azt mondta, hogy jó esély van a megállapodásra, de ehhez négy vitás területet rendezni kell.
Ha nem sikerül megállapodásra jutni a vitás kérdésekről a költségvetéssel és a mentőcsomaggal összefüggésben, az Hollandiának lesz köszönhető – jelentette ki Orbán Viktor.
Ha nem sikerül megállapodásra jutni a vitás kérdésekről a költségvetéssel és a mentőcsomaggal összefüggésben, az Hollandiának lesz köszönhető - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben vasárnap, a következő hétéves európai uniós költségvetésről és az ahhoz kapcsolódó gazdasági helyreállítási csomagról szóló uniós csúcstalálkozó harmadi