2020. augusztus 1. szombat

aug. 1
0:06
Vaú, de ügyesek! Ezek az árva ebek aztán tudják, hogyan kell ropni! (Blikk)
A Székesfehérvári Balett Színház táncművészei segítenek gazdát keresni menhelyen élő kutyáknak.
aug. 1
0:06
Kifacsarta a járvány az európai gazdaságokat (Napi)
Az euróövezetben 12,1 százalékkal, az EU egészében 11,9 százalékkal esett vissza a hazai össztermék (GDP) a második negyedévben az előző negyedévvel összevetve - közölte nem végleges adatként pénteken az Eurostat uniós statisztikai hivatal az MTI szerint.
aug. 1
0:06
Még mindig nem lélegezhetnek fel a szülők: a hagyományos és a távoktatást ötvöző hibrid tanítás várható (168 Óra Online)
A hagyományos és a távoktatást ötvöző hibrid tanításra kell felkészülni szeptembertől – mondta Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. De persze mindenki – szülők, diákok, tanárok – a hagyományos oktatási rendet várja.
aug. 1
0:10
Olyan oldalát mutatta meg Szanyi Tibor, amit nem sokan ismerhettek eddig (Blikk)
Egészen új oldalát mutatta meg a nagyvilágnak Szanyi Tibor (64), aki ezúttal nem hentesként, hanem festőként debütált.
aug. 1
0:10
Új repülőjárat indul Budapestről (Napi)
Wroclav és Budapest között járatot indít augusztus 24-én a LOT Polish Airlines, a lengyel légitársaság Bombardier Q400-as gépei hetente egyszer közlekednek az útvonalon.
aug. 1
0:10
Újabb részleteket jelentett be a főváros a Gellért-hegyi siklóról (168 Óra Online)
A Gellért-hegyi sikló váltaná ki a Citadella turistabusz-forgalmát
aug. 1
0:14
Óriási dugóval indult az első kánikulai hétvége: íme, néhány tipp, ami segít átvészelni az autóban töltött forró órákat (Blikk)
Az idei nyár legjobb hétvégéjének ígérkezik a mostani, forró strandidővel, sok napsütéssel, de sokaknak ezek lehetnek talán a legpokolibb napok. Vízpartra vágyók tízezrei rekedhetnek hosszú órákra autóikba a bedugult és felforrósodott autópályákon.
aug. 1
0:14
Utazni készül? Ezt jó, ha tudja (Napi)
Augusztus elsejétől a mindenki számára elérhető utazási teszt elvégzésére mintegy 120 labor áll rendelkezésre, a karantén elkerülését lehetővé tévő teszt ára egységesen 30 500 forint, szombaton, vagy ha aznap szükség van az eredményre, 45 750 forint - közölte honlapján a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK).
aug. 1
0:14
Majdnem 10 milliárdos hitelt kapott egy orosz hátterű banktól új balatoni luxusszállójára a 8. leggazdagabb magyar (168 Óra Online)
A Budapesti Értéktőzsde honlapján megjelent csütörtöki közlemény szerint az Appeninn Vagyonkezelő Holding közvetett tulajdonában lévő Szántód Balaland Family Ingatlanfejlesztő kft. 9,8 milliárd forintos hitelt kap az orosz hátterű Nemzetközi Beruházási Banktól (IIB) a „Szántódon fejleszteni kívánt ötcsillagos hotel és élménypark finanszírozása érde
aug. 1
0:18
Bodolai kilépett a Lmp-ből (Blikk)
Bodolai már nem delegált a Nemzeti Választási Bizottságban (NVB) sem.
aug. 1
0:18
Ingyenes készpénzfelvétel: sokan kimaradnak belőle (Napi)
Egyre népszerűbbek a gyerekeknek illetve fiataloknak szóló bankszámlák és bankkártyák. Utóbbihoz csak bizonyos kor felett lehet hozzájutni, ha pedig ez meg is történik, akkor sem automatikusan jár az ingyenes pénzfelvétel. Aki pedig 16 évesnél fiatalabb, minden esetben fizet - egy kivételtől eltekintve.
aug. 1
0:18
Darabjaira hull az ellenzéki összefogás: Felfüggesztették Göd momentumos polgármesterét (168 Óra Online)
A gödi képviselő-testület pénteken ismét napirendre vette és meg is szavazta azt a beadványt, amely két hétre felfüggeszti Balogh Csaba momentumos polgármestert – írja az ellenzéki párt közleménye nyomán a Népszava. A Momentum az ügyben „Samsung-koalíciót” emleget, jelezve, hogy a felfüggesztést a Fidesz mellett a DK, az LMP és a Jobbik támogatta.
aug. 1
0:18
Müller Cecília a mezőkövesdi koronavírusos megbetegedésekről árult el részleteket (Hírstart)
El kell kerülni a koronavírus-gócpontok kialakulását, az emberek felelősségteljes magatartása megakadályozhatja azok létrejöttét – hangsúlyozta az országos tisztifőorvos pénteken Budapesten újságírók előtt.
aug. 1
0:22
Villanybuszok járnak mostantól Pécsett (Napi)
Átadták Pécs tíz új elektromos hajtású helyi járatú autóbuszát pénteken - írja az MTI.
aug. 1
0:22
Mintegy 236 millióért postázták a nyugdíjasoknak szánt propagandaújság első számát, amelyet Rogán Antal minisztériuma rendelt meg (168 Óra Online)
Az előző hetekben kapták meg a nyugdíjasok a kormány legújabb kiadványát, a Jókor című reklámújságot. A lapot kiadó Magyar Államkincstár (MÁK) a Magyar Hang közérdekű adatigénylésére közölte: a kiadványok csomagolására, a postai feladás előkészítésére és a kézbesítésre példányonként 110,77 forintot fizetnek. Ez azt jelenti, hogy a 2,13 millió példá
aug. 1
0:24
Ha nincs tánc, lehet koncert (Hírstart)
Garantáltan ülni fog a közönség, ezért megtartják az Apostol együttes, Fenyő Miklós és Rúzsa Magdi koncertjét.
aug. 1
0:26
Nagyot változott az élet szombattól (Napi)
Több jogszabály is változik 2020. augusztus elsejével. Szombattól a beutazási korlátozásokból gyorsan szabadulni akarók számára fizetős lesz a koronavírusteszt, emellett kezdődik az Airbnb-szigor és lényeges részeken változik a csődtörvény. Emellett drágul a parkolás Budapesten, és új (alapítványi) korszak kezdődik a felsőoktatásban.
aug. 1
0:26
Vidnyánszky lett a Színművészeti Egyetem kuratóriumának elnöke, a leggazdagabb szlovákiai magyar is bekerült a testületbe (168 Óra Online)
Vidnyánszky Attila rendező, a Nemzeti Színház főigazgatója lett a Színház- és Filmművészeti Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke
aug. 1
0:30
Rászáll a hatóság a dohányárusra (Napi)
Vizsgálatot indítottak a JTI Hungary Dohányértékesítő Zrt.-vel szemben, mivel a cég vélhetően megtévesztette üzletfeleit a mentolos dohánytermékek értékesíthetőségéről.
aug. 1
0:30
Pályázatot hirdetett a jegyellenőrök ruhájának tervezésére a BKIK: Modern, egyedi, kreatív ötleteket várnak (168 Óra Online)
A BKK pályázatot hirdet a jegy- és bérletellenőrei formaruhájának tervezésére. A három legjobb pályamű tervezője 500 ezer, 250 ezer és 100 ezer forint jutalmat kap. A BKK célja ötleteket gyűjteni a ruhák kreatív megtervezéséhez, amik aztán szabadon felhasználhatók a végleges formaruha kialakításához.
aug. 1
0:34
A Sziget adhatja a receptet a zeneipar megmentésére (Napi)
Kádár Tamás, a Sziget Fesztivál főszervezője öt pontos javaslattervet tett közre, amivel a fenntartott koncertkorlátozások mellett is életben maradhat a hazai zeneipar.
aug. 1
0:34
Fogyasztásra alkalmatlan élelmiszereket vont ki a forgalomból a kormányhivatal egy budapesti boltból és annak étkezdéjéből (168 Óra Online)
Több mint 360 kilogramm, fogyasztásra alkalmatlan, az egészségre veszélyes élelmiszert vont ki a forgalomból a Pest Megyei Kormányhivatal egy fővárosi élelmiszerbolt és étkezde ellenőrzése során – tájékoztatta a kormányhivatalt vezető kormánymegbízott pénteken az MTI-t.
aug. 1
0:38
Pénzt kaptak a modern városok (Napi)
A Modern városok program keretében mintegy 9,5 milliárd forintot csoportosított át a kormány az idei költségvetésben. Az érintett városok: Kecskemét, Salgótarján és Szombathely.
aug. 1
0:38
Garantáltan ülni fog a közönség, ezért simán megtartják az Apostol együttes, Fenyő Miklós és Rúzsa Magdi koncertjét (168 Óra Online)
Miközben általában nem lehet ötszáz fősnél nagyobb létszámú zenés rendezvényeket tartani, az Apostol együttes augusztus 28-i Aréna koncertjét megtartják.
aug. 1
0:42
Örülhet, aki szereti a strandolást (Napi)
Negyedik szakasza kezdődik a 2017-ben megkezdett szabadvízi strandfejlesztéseknek, a 2030-ig zajló beruházásoknak köszönhetően több mint száz strand újulhat meg.
aug. 1
0:42
Müller Cecília a mezőkövesdi koronavírusos megbetegedésekről árult el részleteket (168 Óra Online)
El kell kerülni a koronavírus-gócpontok kialakulását, az emberek felelősségteljes magatartása megakadályozhatja azok létrejöttét – hangsúlyozta az országos tisztifőorvos pénteken Budapesten újságírók előtt.
aug. 1
0:46
Kilencmilliárd a Pázmány Péter Katolikus Egyetem fejlesztésére (Napi)
A kormány 2020 és 2023 között 8 milliárd 924 millió forintot biztosított a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatási célú ingatlanjainak bővítését és fejlesztését célzó beruházásokra.
aug. 1
0:50
Koronavírus: Müller Cecília ismét figyelmeztetett (Napi)
Az országos tisztifőorvos szerint el kell kerülni a koronavírus-gócpontok kialakulását, az emberek felelősségteljes magatartása megakadályozhatja azok létrejöttét.
aug. 1
0:54
Százezrekért öltöztethet ellenőrt (Napi)
A Budapesti Közlekedési Központ pályázatot hirdet a BKK jegy- és bérletellenőri formaruhájának tervezésére.
aug. 1
0:58
Bajba kerültek a magyar fiatalok (Napi)
A magyar fiatalok 52 százalékának csökkentek a bevételei a koronavírus-járvány kitörése óta. A csökkenést érzők átlagosan mintegy 60 ezer forintról voltak kénytelenek lemondani a járvány kitörését követő időszakban - derül ki a K&H ifjúsági indexének legfrissebb adataiból.
aug. 1
1:02
Veszélyes élelmiszert akartak eladni Budapesten (Napi)
Több mint 360 kilogramm, fogyasztásra alkalmatlan, az egészségre veszélyes élelmiszert vont ki a forgalomból a Pest Megyei Kormányhivatal egy fővárosi élelmiszerbolt és étkezde ellenőrzése során.
aug. 1
1:06
Fontos döntés született a Főtávról (Napi)
Június 24-én megszavazta a Fővárosi Közgyűlés, hogy a Főtáv Zrt. beolvaszthatja leányvállalatait.
aug. 1
1:10
Új élet indul több magyarországi egyetemen augusztusban (Napi)
Jövő hónaptól finanszírozási formában működik hat felsőoktatási intézmény.
aug. 1
1:12
Országos tisztifőorvos: El kell kerülni a gócpontok kialakulását (Hírstart)
El kell kerülni a koronavírus-gócpontok kialakulását, az emberek felelősségteljes magatartása megakadályozhatja azok létrejöttét.
aug. 1
1:14
Ennyit fizet a kormány, hogy megszólítsa a nyugdíjasokat (Napi)
Mintegy 236 millióért postázták a nyugdíjasoknak szánt újság első számát, amelyet Rogán Antal minisztériuma rendelt meg.
aug. 1
1:16
Tiborcz István balatoni nyaralójánál akciózott a Momentum (Hírstart)
A párt szerint magyar állami és uniós pénzből telt Orbán Viktor vejének a panorámás telken álló, medencés luxusingatlanra, ami a tulajdoni lapja szerint gazdasági épület.
aug. 1
1:18
Új módszerrel kutatható a koronavírus (Napi)
A koronavírus-fertőzésre jellemző elváltozásokat is kimutatni képes képalkotó diagnosztikai berendezést adtak át a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjában.
aug. 1
1:22
Személyi kölcsönök: így változnak a feltételek (Napi)
Januártól elérhetők lesznek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által minősített, fogyasztóbarát személyi kölcsönök.
aug. 1
1:26
A jegybank újból optimista előrejelzést adott (Napi)
Az elemzők szerint elérhető a költségvetés 2021-re kitűzött hiánycélja és teljesülni fog az Alaptörvény adósságszabálya - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elemzéséből.
aug. 1
1:30
Ennyibe került a kiskunhalasi járványkórház - itt a kormány válasza (Napi)
Orbán Viktor március 13-án jelentette be a kiskunhalasi járványkórház felépítését. Április 21-én pedig már át is adták a 150 férőhelyes konténerkórházat, amely Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szavai szerint mérnöki bravúrral készült el. Július 30-án Pintér Sándor belügyminiszter államtitkára egy írásb
aug. 1
1:34
A cirkuszolás se lesz már a régi (Napi)
Óvintézkedéseket vezetett be a Fővárosi Nagycirkusz a nézők biztonsága érdekében a pandémiás helyzet miatt.
aug. 1
1:36
Véget ért az útlezárás a 4-es számú főúton (Police)
Véget ért az útlezárás a 4-es számú főúton Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság2020. 08. 01., szo - 01:21 Befejeződött a baleset helyszínelése a 4-es számú főúton, Kenderes külterületén.
aug. 1
1:38
Ha nincs tánc, lehet koncert (Napi)
Garantáltan ülni fog a közönség, ezért megtartják az Apostol együttes, Fenyő Miklós és Rúzsa Magdi koncertjét.
aug. 1
2:24
Úgy néz ki, búcsút mond a politikának az Index tulajdonosa (Hírstart)
Kilépett az LMP-ből Bodolai. „Bodolai László kilépett az LMP-ből, és visszaadta NVB delegálti megbízását” – válaszolta a HVG megkeresésére a párt sajtóosztálya. Arra a kérdésre, hogy az Indexet tulajdonló alapítvány kuratóriumi elnöke maga jutott erre az elhatározásra, vagy küldték, nem reagáltak. A párt ezzel megerősítette a Válasz Online arról s
aug. 1
2:36
Négy határsértőt tartóztattak fel Bátmonostor térségében a rendőrök (Police)
Négy határsértőt tartóztattak fel Bátmonostor térségében a rendőrök Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság2020. 08. 01., szo - 02:29 A feltartóztatott külföldiek szír és iraki állampolgárnak vallották magukat.
aug. 1
2:48
"Vajon hová tűnik a különbség?" - Karácsony megszólalt a kötelező karantént kiváltó tesztekről (Hírstart)
A főpolgármester arra reagált, hogy augusztustól már a sárga vagy piros besorolású országból Magyarországra érkezőknek kell fizetniük a kötelező kéthetes karantént kiváltó PCR-tesztet, amelyek ára 30 ezer forint lesz.
aug. 1
3:00
Kiváló a Balaton vízminősége (Hírstart)
Egy héttel ezelőtt próbálták mérni a várható algásodás előjelének számító, üledékből felszabaduló foszfor mennyiségét is.
aug. 1
3:06
Bácsszentgyörgy területén határsértőket tartóztattak fel a rendőrök (Police)
Bácsszentgyörgy területén határsértőket tartóztattak fel a rendőrökBács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság2020. 08. 01., szo - 02:56 A Bács-Kiskun megyei rendőrök újabb határsértőket tartóztattak fel.
aug. 1
3:42
Az erdészeti csemetekertek gépbeszerzésére lehet pályázni (Hírstart)
A cél, hogy a gazdák a mezőgazdaságilag gyenge termőképességű területeken minél több erdőt hozhassanak létre.
aug. 1
3:48
A járvány ideje alatt is ellenálló volt a hazai autópiac (Hírstart)
A járvány ideje alatt is ellenálló volt a hazai autópiac

Keresés