Véget ért Sallói Dániel (24) és csapata, a Sporting Kansas City számára az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokság (MLS) idei, a koronavírus miatt rendhagyó módon az orlandói Disney Worldben lebonyolított nyári tornája.
Augusztus első napján az NB II, a Merkantil Bank Liga első fordulójával indul a magyar labdarúgás 2020–2021-es idénye. A húsz induló közül tizennégy szerepelt már korábban a legmagasabb osztályban, három klub, a Debreceni VSC, a Győri ETO és a Vasas összesen 17 bajnoki címet szerzett. Már az első forduló három olyan párosítást hoz, amelyben korábbi
A 139. kupadöntőt játsszák a világ labdarúgásának legrégebbi klubkupa-sorozatában. Ehhez képest ritkaság, hogy csupán a hetedik alkalom, hogy két londoni kluib játssza. Az Arsenal és a Chelsea.
A címvédő és hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíj szombati időmérőjét, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.
A címvédő és hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíj szombati időmérőjét, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.
Mike Tyson elárulta, hogy mit gondolnak a gyermekei arról, hogy szorítóba lép Roy Jones Jr. ellen. - Ezt is sokan olvasták a héten. A Sport365 legnépszerűbb írásaiból válogattunk.
Pierre-Emerick Aubameyang két góljával 2-1-re megnyerte a Chelsea ellen a 139. FA-kupa-döntőt. Hiába vezettek a „Kékek” Mikel Arteta együttese fordítani tudott.