Az erőkifejtés vagy testmozgás – amely lehet akár a gazdival közös séta, játék vagy futás is – a felelős a potenciálisan halálos kimenetelű hőguta kialakulásáért a kutyáknál az esetek 74 százalékában – derült ki a témában készített eddigi legnagyobb tanulmányból.
Sorra kapnak felszólító leveleket, majd fizetési meghagyást egy számukra ismeretlen cégtől olyanok, akik valamikor meghirdették az ingatlanukat. Van, aki csak azt vette észre, hogy jelzálog van bejegyezve a házára.
Farkaskölyköt vett fel telefonjával egy erdész a Bükkben. A néhány hónapos állat egyedül volt, de nem kizárt, hogy anyja a közelben rejtőzködve figyelte. A Bükki Nemzeti Park területén 4-5 farkascsalád él.
Kedden visszadobta a Lánchíd felújításáról szóló tendert a Közbeszerzési Hatóság. A főpolgármester szerint a hatóság olyan változtatást kér, ami számos céget kizárna a pályázatból. A Fidesz szerint tovább csúszhat a felújítás megkezdése. A híradónknak nyilatkozó szakember a politikai motivációt sem tartja kizártnak.
Plusz pénzbe és időbe kerül, ha valaki most utazik külföldre, és haza akar jönni. A megérkezésekor ugyanis bizonyos esetekben a saját költségére és szervezésében kell koronavírus-teszteket készíttetnie, ha nem akar 14 napra hatósági karanténba vonulni.
Két teljesen különböző terület találkozott, amikor Orbán Viktor miniszterelnök és a legnagyobb magyar sportcsillag, Hosszú Katinka közös fotót posztolt a Karmelita Kolostor teraszáról. Erről Perlaky-Papp József kommunikációs szakértő, a Metropolitan Egyetem docense beszélt az ATV Start című műsorában.
Karácsonyéknak nem kellett volna februárig várni a korábbi Lánchíd-tender lezárásával, “ezt nyugodtan megtehették volna novemberben”. Ennek jogi akadálya nem volt. Akkor belefértek volna a nyolcéves referencia-ablakba - mondta az atv.hu-nak Tarlós István, aki a tíz hónapos késlekedés “nagy kockázatának” látja az építési engedély érvényességét.
A veszélyhelyzet idején, két és fél hónap alatt bruttó 4,4 millió forintot költött a Miniszterelnökség az ott dolgozók gyermekeinek felügyeletére – tudta meg lapunk.
A halál torkából tért vissza egy 10 éve Magyarországon élő kanadai-magyar férfi. A multicégnél dolgozó Paul és magyar párja egy luxushajóúton kapta el a koronavírust, s míg az asszonyon szinte átszaladt a kór, addig Pault a legsúlyosabb tünetekkel döntötte le a lábáról.
Nemcsak a járványügyi védekezésben elért eredményei alapján tartozik Magyarország a világ élvonalába, hanem a koronavírus káros gazdasági hatásaival szemben is kiválóan teljesített. A banki adósok mellett mintegy egymillió munkavállalót, százötvenezer kisvállalkozást, hatvanezer kisgyermekes családot, több százezer vállalkozást és több mint tízezer
Az éjszakai vihar és a biztosítóberendezés hibája miatt jelentősen megnőtt a vonatok menetideje a Budapest–Újszász–Szolnok–Békéscsaba vonalon – közölte a Mávinform szerdán kora reggel az MTI-vel.
Finanszírozási megállapodást kötött a Hit Gyülekezete a kormánnyal nemrég. Ma már baráti a viszony a jobboldallal, pedig évtizedeken át úgy látszott, kibékíthetetlenek az ellentétek.
A színésznél március végén diagnosztizáltak áttétes prosztatrákot. Forgács már több műtéten és kemoterápián is átesett, és bár bizakodó, nemcsak fizikailag, lelkileg is nehezen éli meg a mindennapokat.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/08/05/1275/
Az éjszakai vihar és a biztosítóberendezés hibája miatt jelentősen megnőtt a vonatok menetideje a Budapest-Újszász-Szolnok-Békéscsaba vonalon - közölte a Mávinform szerdán kora reggel az MTI-vel.
A DK egészségpolitikusa az ATV Start műsorában beszélt a soproni esetről, ahol harminchatan fertőződtek meg és százhúszan kerültek hatósági karanténba. Komáromi több lehetséges verziót is felvázolt a történtek kapcsán.
Konkrét lépéseket sürget a Pesti úti idősotthon ügyében dr. Futó Barnabás, az egyik ott elhunyt idős nő hozzátartozójának ügyvédje. Úgy véli, a Nemzeti Nyomozó Irodának be kellene kérnie a kormányhivatal legutóbbi vizsgálati anyagát, melyben több hiányosságra is fény derült az intézmény vezetésével kapcsolatban. Az ügyvéd szerint ebből az anyagból
Tegnap este jelent meg a Demokratikus Koalíció honlapján egy hangfelvétel, mellyel a párt azt kívánta bizonyítani, hogy Balogh Csaba fideszes képviselőre akarta cserélni Göd LMP-s és DK-s alpolgármestereit. A Momentum ugyanakkor azt állítja: a felvételt manipulálták.
Nem szűkíteni, hanem szélesíteni kellene a felsőoktatás kapuit, aztán majd az egyetemen eldől, ki állja meg a helyét – mondja a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának
A kormány célja, hogy jobb, rugalmasabb és gyakorlatiasabb legyen a szakképzés, ennek egyik fontos feltétele az oktatók nagyobb megbecsülése. A júliustól érvényes, átlagosan 30 százalékos béremelés nyomán augusztus elején kapja meg először magasabb fizetését az ágazatban dolgozó 32 ezer szakember - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium
Levélben kondoleált Orbán Viktor miniszterelnök libanoni kollégájának, Hasszan Diabnak a Bejrútban történt tragikus robbanás kapcsán, amely számos emberéletet követelt és borzasztóan sok ember sérülésével, valamint óriási anyagi károkkal járt - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője szerda reggel.
Megtartják a szentmisét augusztus 20-án a budapesti Szent István-bazilikában; a Szent Jobb-körmenet helyett ereklyés áldást kapnak a hívek - közölte az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye szerdán az MTI-vel.
11 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4564 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt egy idős krónikus beteg, így az elhunytak száma 599 főre emelkedett, 3431-en pedig már meggyógyultak.
Nemcsak a járványügyi védekezésben elért eredményei alapján tartozik Magyarország a világ élvonalába, hanem a koronavírus káros gazdasági hatásaival szemben is kiválóan teljesített.
A magyar kormányfő biztosította libanoni kollégáját arról, hogy Magyarország készen áll segítséget és támogatást nyújtani Libanonnak ebben a nehéz időszakban.
A postások július közepi demonstrációja után hirtelen mégis talált pénzt a kormány és a Magyar Posta a béremelésre, amit a szakszervezetek még nem fogadtak el, Brüsszel pedig nem járult hozzá az extra állami támogatáshoz.
A kormány Budapestért felelős államtitkára is megszólalt a Lánchíd-tender ügyében, Fürjes Balázs a következőt tweetelte: Karácsonyék szerint “hibás a hatóság, a Tarlós, az imperialista összeesküvés, nyáron a meleg, télen a hideg. Csak a magyarázkodás, miközben készül A-híd mutyi”.
Oláh Lajos tegnap 491 írásbeli kérdés formájában minden érintett iskolával kapcsolatban megérdeklődte, az EMMI miért látja szükségesnek, hogy az adott intézményben iskolaőrt küldjön. A politikus konkrét erőszakos cselekmények részleteire kíváncsi.