2020. augusztus 5. szerda

aug. 5
4:39
Trump elszánta magát: annyi a kínai szoftvercégeknek (Mínuszos)
Donald Trump a napokban lépéseket tesz kínai szoftvervállalatok ellen – jelentette be Mike Pompeo. Az amerikai külügyminiszter utalt Trump pénteken tett megjegyzésére, és leszögezte: “az elnök megmondta, hogy elég volt és rendbe tesszük a dolgokat, tehát az elkövetkező napokban lépéseket fog tenni a Kínai Kommunista Párthoz (KKP) kötődő és az ameri
aug. 5
5:39
Kiberkoordinátor: a jogi szabályozás lassan reagál a kibertértámadásokra (Mínuszos)
A jogi szabályozás a kelleténél kicsit lassabban reagál a kibertértámadásokra – mondta Magyarország kiberkoordinátora. Rajnai Zoltánt azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy az Európai Unió a napokban közölte: először alkalmazza a kibertámadások elkövetőire vonatkozó szankciórendszerét. Az ügyben az Európai Unió Tanácsa a korlátozó intézkedéseket hat
aug. 5
6:39
A 4iG már a spájzb… Debrecenben van (Mínuszos)
Debrecenben nyitotta meg legújabb régiós központját a 4iG Nyrt., a társaság az észak-magyarországi gazdasági övezetben működő partnereinek kíván közvetlenebb és testre szabottabb szolgáltatásokat nyújtani. A közlemény szerint az új ügyfelek és a magasan képzett munkaerő elérése mellett a 4iG fontosnak tartja, hogy az informatikai képzésben, illetve
aug. 5
7:39
Sérelmezte a bejegyzést, “kardszerű tárgyal” zárta volna le a vitát (Mínuszos)
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett magánlaksértés bűntettének kísérlete miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki egy közösségi oldalon tett bejegyzést sérelmezve karddal akart berontani egy család házába. A vád szerint a kiskunhalasi férfi és a sértett között tavaly decemberben az egyik internetes közösségi oldalon folyta
aug. 5
8:09
Az EU-ban futhat zátonyra a Google 2 milliárd dolláros üzlete (Bitport)
Az Unióban trösztellenes vizsgálat indul a Fitbit felvásárlását illetően, mivel a Google nem tudta eloszlatni az aggályokat az így megszerzett adatok felhasználásáról.
aug. 5
10:27
A hét kérdésére Fazekas Ferenc, az Uniqa Biztosító CIO-ja válaszol (Bitport)
Egymásnak dobálják a kérdéseket a CIO-k: kinek milyen problémát okozott a járvány, és azon hogyan sikerült úrrá lenni. A sort az Uniqa CIO-ja, Fazekas Ferenc folytatja.
aug. 5
15:27
A végén még tényleg összejön Kínában a készpénzmentes társadalom (Bitport)
.
aug. 5
17:21
Filmcsillag lesz a japánok MI-vezérelte humanoid robotja (Bitport)
Hollywood első autonóm robotszínésze egy sci-fi főszereplője lesz.
aug. 5
17:39
Hamarosan megszűnik a Google egyik népszerű szolgáltatása - Tech hírek 2020. augusztus 05. 17:29 (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/08/05/1279/

Keresés