2020. augusztus 6. csütörtök

aug. 6
4:39
Az online regisztrált kerékpárok törzskönyvet kaphatnak (Mínuszos)
Törzskönyvet kapnak azok a kerékpárok, amelyeket az interneten regisztrálnak tulajdonosaik a Bikesafe.hu elnevezésű kerékpár-adatbázisba – közölte a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács kommunikációs igazgatója. Garamvölgyi László felidézte: az országos kerékpár-regisztrációs rendszer 2014 óta működik, abban mára több mint 55 ezer kerékpár szerepel A rends
aug. 6
5:39
Q2: nem szépek a Magyar Telekom számai (Mínuszos)
Az előző év azonos időszakához képest 2,2 százalékkal 157,2 milliárd forintra mérséklődött a Magyar Telekom Nyrt. árbevétele, adózott nyeresége pedig 20,8 százalékkal 11,5 milliárd forintra csökkent idén a második negyedévben. A társaság gyorsjelentése szerint 2020 első fél évében a bevétel éves szinten egy százalékkal 316,5 milliárd forintra csökk
aug. 6
6:39
Eszed (Tik)Tokja: Trump nem bánja, ha a Microsofté lesz a videomegosztó, és tartja a markát (Mínuszos)
Nem bánja, sőt, jóvá is hagyja, ha a Microsoft amerikai szoftvergyártó óriásvállalat felvásárolja a TikTok kínai videómegosztót – jelentette ki Donald Trump, hozzátéve, hogy ha szeptember 15-ig nem jön létre megállapodás a vásárlásról, akkor a TikTokot betiltja az Egyesült Államok területén. Trump fontosnak mondta, hogy a Bytedance nevű kínai cég b
aug. 6
7:06
A Bohemia játékaira fókuszál az új Humble Bundle csomag (GameStar)
Most többek között az Arma részeit és a DayZ-t zsebelhetünk be kedvezményesen.
aug. 6
7:36
Kivehető kijelzős mobilban gondolkozik a Xiaomi (PCWorld)
A Xiaomi sorra áll elő bizarr szabadalmakkal, ezúttal egy eltávolítható kijelzős okostelefont álmodott meg.
aug. 6
7:45
Emelt díjas sms-szolgáltatások igénybevételével kapcsolatban figyelmeztet a GVH (Mínuszos)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) észlelte, hogy egy vállalkozás „Lovedoktor” néven emelt díjas sms-szolgáltatást nyújt. A szolgáltatást használók – üzenetenként 2032 forintért – jóslatokat kaphatnak a szerelmi életükkel kapcsolatban. Mint ismeretes, a versenyhivatal áprilisban ideiglenesen felfüggesztette a fentihez hasonló, jellemzően fiatalok ált
aug. 6
8:06
Kiderült, hogy mikor jön a Dark Soulsra hajazó Mortal Shell (GameStar)
Ezt már akár féllábon is kibírják a Souls-like játékok rajongói.
aug. 6
8:15
Figyelmeztetést adott ki az FBI a Windows 7 miatt (Bitport)
A hatóság a privát szférában működő cégeknek küldött hivatalos értesítést, miszerint nem jó ötlet tovább használni az idén nyugdíjazott operációs rendszert.
aug. 6
8:36
Már alapból 10-magos processzor jár az Apple iMac Pro gépéhez, elképesztő drágán (PCWorld)
Frissítette az alapkonfigurációt az Apple, így 2 099 990 forintért legalább már 10-magos CPU jár az iMac Próhoz.
aug. 6
9:36
Még több mobil irányítható a TeamViewer segítségével (PCWorld)
Immáron teljes távoli hozzáférést garantál a TeamViewer a Google, a Xiaomi és az Oppo okostelefonjain is.
aug. 6
9:36
Pókember lesz az egyetlen platform-exkluzív karakter a Marvel's Avengersben (GameStar)
A Crystal Dynamics szerint hálószövőn kívül minden utólag megjelenő karakterrel játszhatunk más platformokon is.
aug. 6
9:38
Kilőtték, aztán sikeresen leszállt a SpaceX Starship (PCWorld)
Kb. 152 méter magasra küldték fel a SpaceX mélyűrbe szánt rakétáját, amely aztán sikeresen landolt is.
aug. 6
10:06
A Detroit: Become Human PC-s megjelenése lendített egy nagyot az eladásokon (GameStar)
A PC-s Detroit: Become Human megjelenés megdobta a Quantic Dream bevételeit, komoly mérföldkövet sikerült átlépni most.
aug. 6
10:36
A Microsoft szerint semmilyen komoly változásra nem készülnek az Xbox Live kapcsán (GameStar)
A szolgáltatás neve is csak a szerződésekben változik meg, és ingyenes Xbox Live Goldra se számítsunk a közeljövőben.
aug. 6
10:36
Samsung Galaxy Note 20 vs Galaxy Note 10: megéri váltani? (PCWorld)
Összehasonlítjuk az idei és a tavalyi Galaxy Note csúcsmodellt, hogy kiderüljön: megéri a Galaxy Note 10-tulajdonosoknak készüléket váltani?
aug. 6
10:57
Megszenvedi az évet a Magyar Telekom (Bitport)
A legnagyobb hazai távközlési szolgáltatónál a gyengén sikerült idei első negyedév után a második sem alakult túl rózsásan.
aug. 6
11:06
Ha a The Witcher 3 borvidéke elvarázsolt, akkor a valóságban is van mit keresned (GameStar)
Legkedvesebb fantasy játékaink, tévésorozataink vagy épp regényeink is komoly figyelmet szentelnek a borkultúrának, így épp itt az ideje, hogy te is műveld kicsit magad a témában.
aug. 6
11:06
Összehajtható Pixel okostelefont fontolgat a Google (PCWorld)
Kiszivárgott dokumentumok alapján nem tett még le az összehajtható Pixel mobilról a Google.
aug. 6
11:36
A Riot Games egy hétre teljesen bezár (GameStar)
Elég furcsa megoldás, de a Riot Games meglépte: egy hétre szinte teljesen lehúzzák a rolót, és pihenni küldik a dolgozókat.
aug. 6
12:06
Döbbenetes műholdképeken látható a bejrúti pusztítás mértéke (PCWorld)
A Planet Labs és a Maxar is műholdfelvételeket tettek közzé arról, hogy milyen változást okozott az augusztus 4-i katasztrófa.
aug. 6
12:36
Apró, de fontos változások érkeztek a Call Of Duty: Warzone-ba (GameStar)
Aktiválódtak a titokzatos Warzone keypadek, ez nagyobb jelentőséggel bírhat, mint azt elsőre gondolhatnánk.
aug. 6
13:06
A Facebook visszarepít az internetezés hajnalára, a '90-es évekbe (PCWorld)
Az E.gg azzal a céllal jött létre, hogy megidézzék a világháló kezdeti hangulatát. Hajmeresztő ötletnek tűnik, de működik a dolog.
aug. 6
13:06
Pokimane visszavonul a streameléstől és a közösségi médiától egy időre (GameStar)
A népszerű streamer, Pokimane szünetet tart, kell egy kis idő, hogy feltöltődjön.
aug. 6
13:36
Úgy tűnik, megvan a Marvel Kapitány 2 rendezője (GameStar)
A koronavírus miatt lelassultak kedvenc filmjeink gyártási folyamatai, de azért lassan araszolnak előre a Marvel ügyei, most a Marvel Kapitány 2 kapcsán van jó hírünk.
aug. 6
14:06
A Blizzard dolgozói saját fizetésük megosztásával tiltakoznak a bérfeszültségek ellen (GameStar)
A Blizzard alkalmazottak szerin elképesztő egyenlőtlenségek vannak a fizetésekben a cégen belül, így most egy táblázatban osztják meg azokat, hogy ezzel sarkallják változásra a döntéshozókat.
aug. 6
14:06
A világ első HDMI 2.1-es, 4K-s gamermonitorait mutatta be az ASUS (PCWorld)
27, 32 és 43 hüvelykes méretben, 48 Gbps-os HDMI 2.1 kapcsolattal érkeznek az új 4K-s ASUS ROG gamermonitorok.
aug. 6
14:21
Nagy gáz lesz, ha ezt a gyakorlatban is megcsinálják (Bitport)
Elméletileg semmi akadálya, hogy IoT-eszközökből építsenek szinte felderíthetetlen botnetet a villamosenergia-hálózatok manipulálására.
aug. 6
15:06
Komoly házkutatást tartott az FBI egy YouTuber otthonánál (GameStar)
Jake Paul kaliforniai villáját szövetségi ügynökök lepték el, de egyelőre nem tudni, hogy egészen pontosan mit kereshettek a YouTube-celebnél.
aug. 6
15:36
A Skater XL egyik achievementjét több mint 100 napba telik feloldani (GameStar)
Az Easy Day Studios komoly kihívás elé állította a trófeagyűjtőket.
aug. 6
15:45
Hasznos újítás jön a Chrome böngészőbe - Tech hírek 2020. augusztus 06. 15:36 (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/08/06/1287/
aug. 6
16:06
Könnyen törik az Apple 2020-as iPad Pro táblagépe (PCWorld)
Zack Nelson a népszerű JerryRigEverything csatornáján vetette alá stressztesztnek a méregdrága iPad Pro táblagépet, amely csúfosan megbukott a törésteszten.
aug. 6
16:36
Pár nap múlva sokkal többet tudunk majd a Cyberpunk 2077-ről (GameStar)
Jön a második Night City Wire, melynek keretében a Cyberpunk 2077 újabb részleteire derül fény.
aug. 6
17:03
Ezek a legijesztőbb bűncselekmények, amelyekben segíthet a mesterséges intelligencia (Bitport)
Egy friss kutatás szerint az MI nemsokára több tucat olyan össztársadalmi kockázatot és új bűncselekmény-típust hozhat, amelyekre akkor is fel kell készülni, ha végül nem váltják be a velük kapcsolatos félelmeket.
aug. 6
17:06
Késik a Serious Sam 4 (GameStar)
A korábban augusztusra ígért megjelenést nem tudják tartani a srácok, de nem kell sokkal többet várnunk a Serious Sam 4 érkezésére.
aug. 6
17:36
Elérhetők az Epic Games Store újabb ingyen játékai (GameStar)
Egy egészen érdekes, minimalista játékot húzhatunk be ezúttal, illetve egy másikat, amit játszható sit-comként emlegetnek.
aug. 6
18:06
Az Xbox Game Pass Bundle-ben kontroller is jár a Samsung Note 20 és Tab S7 mellé (GameStar)
MOGA XP5-X Plus kontrollert és három hónapnyi Xbox Game Pass Ultimate-et is tartalmaz a kifejezetten játékosokat megcélzó csomag.
aug. 6
18:06
Natív Windows-alkalmazásként futnak majd a Galaxy Note 20 appjai (PCWorld)
A Microsoft és a Samsung hosszabb távú együttműködésének keretében mélyebb windowsos integrációt kap a Galaxy Note 20 széria.
aug. 6
18:36
Egy elhunyt World of Warcraft streamer emlékére bekerült egy új NPC a Shadowlands bétába (GameStar)
Reckful halálhíre megrázta a gaming világot, és természetesen a Blizzard is tisztelegni szeretne. A Twitch legendás alakja Azeroth világában él tovább.
aug. 6
19:36
Rövidke teaser emlékeztet a DC FanDome eseményre (GameStar)
Ezzel párhuzamosan pedig James Gunn filmjének logója és magyar címe is kiderült.
aug. 6
19:36
A gyerekekre és a pénztárcára is veszélyesek az emelt díjas SMS-ek (PCWorld)
A Gazdasági Versenyhivatal áprilisban felfüggesztette az emeltdíjas SMS-üzenetekkel működő AskBongo szolgáltatást, most pedig a Lovedoktor került célkeresztbe.
aug. 6
20:06
A Doom Eternal PlayStation 5-re és Xbox Series X-re is megjelenik (GameStar)
Még szebb lesz, ahogy a démonokat daraboljuk a Doom Eternal következő generációs változatában, amit egyébként a TESO is követ.
aug. 6
20:36
Itt követheted élőben a PlayStation mai bejelentéseit (GameStar)
A Sony több State of Play előadással is készül augusztusra, az első ma este lesz látható.
aug. 6
21:36
PC-n és Xbox One-on is számos játékot játszhatunk ingyen a napokban (GameStar)
Az Xbox Big Gaming Weekend promóciójának keretében ingyenes lesz a multi Xbox One-on, és belekóstolhatunk jó néhány játékba.
aug. 6
22:06
Nem csak Ríviai Geralt ismerheti a jó borokat (GameStar)
A The Witcher 3: Blood and Wine DLC-ben a széria főhőséből is válhat szőlőültetvényes, akkor bárki könnyedén kikupálhatja magát a borok témakörében.
aug. 6
22:36
Kiszivárgott az első videó a The Last of Us Part II többjátékos módjáról? (GameStar)
Úgy tűnik, hogy újabb felvétel bukkant fel a világhálón a Naughty Dog akaratának ellenére.
aug. 6
23:06
VR-támogatással érkezik a Hitman 3 (GameStar)
Közvetlenül a 47-es ügynök szemszögéből is teljesíthetünk majd küldetéseket.
aug. 6
23:08
Izgalmas újdonságokat ígér a Crash Bandicoot 4: It's About Time (GameStar)
Az új előzetes többek között azt is megmutatja, hogy a fejlesztők hogyan növelték meg az újrajátszási faktort.
aug. 6
23:10
Minden, amiről a PlayStation előadás során szó esett (GameStar)
Az augusztus 6-ai State of Play keretében bejelentésekből és bemutatókból sem volt kevés.
aug. 6
23:36
Középkori lopakodós játék lesz a Hood: Outlaws and Legends (GameStar)
A Focus Home Interactive felügyelete alatt készül a Hood, amiben egy középkori környezetben tehetünk rendet.

Keresés