2020. július 3. péntek

júl. 3
0:03
Hoppá: egy magyar diplomamunkát is beválogattak a cannes-i fesztivál legjobbjai közé (Blikk)
Egy magyar vizsgafilmet, Beleznai Márk Agapé című rendezői diplomafilmjét is beválogatták a 73. cannes-i fesztiválnak a filmes egyetemek legjobbjait felvonultató Cinéfondation programjába – közölték csütörtökön a szervezők Párizsban.
júl. 3
0:07
Sikeres állásinterjú? Mutatjuk, hogyan növelheti az esélyeit (Blikk)
A koronavírus-járvány átalakította a munkaerőpiacot is, hiszen a személyes állásinterjúkat sok helyen felváltotta a telefonos. A két helyzet ugyan sok szempontból hasonlít egymásra, ugyanakkor ne feledjük azt sem, hogy az utóbbinál a nem szóbeli kommunikáció teljes hiánya félreértésekre adhat okot. A siker érdekében emellett érdemes megfogadni az a
júl. 3
0:11
„Beleteszem mindenbe a szívemet, lelkemet” – A Csíki Sör születéséről mesélt Lénárd András (Blikk)
Szorgalmas családból származik Lénárd András, a Csíki Sör tulajdonosa, akitől sosem állt távol a munka.
júl. 3
0:15
A romantikus csalás is bűncselekmény: mutatjuk, hogyan verik át a szerelemre vágyó nőket (Blikk)
Az úgynevezett romantikus csalás az internetes csalások egyik fajtája; most több érintett is elmesélte, hogyan verték át a szerelmet és pénzt ígérő férfiak.
júl. 3
4:09
Tilos az orál a koronavírus miatt: útmutatót kaptak a magyar prostik a járványszexhez – galéria (Blikk)
Maszkban, gumikesztyűvel és számos korlátozással térjenek vissza a munka világba a magyar prostituáltak – ezt kéri tagjaitól a magyarországi prostituáltakat képviselő Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesülete.
júl. 3
4:45
Merkely Béla elmondta, mikor jöhet az újabb hullám és az újabb korlátozás (Infostart)
A "nulladik percben" meghozott kormányzati intézkedések sokat segítettek abban, hogy Magyarországon nagyon lapos volt a koronavírus-járvány görbéje - mondta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora csütörtök este az M1 aktuális csatornán.
júl. 3
4:54
Komoly műtéten esett át Gáspár Bea (ATV)
A celeben gyomorszűkítő operációt végeztek, annak érdekében, hogy helyreálljon a cukra és a pajzsmirigyműködése.
júl. 3
5:00
Pucéran kertészkedett a szomszédlány! Naná, hogy lekapták... (Ripost)
Egy vékonyka bugyit viselt csak a leányzó, miközben a kertben munkálkodott. Nem gondolta, hogy itt is lefotózhatják...
júl. 3
5:06
Pesti úti idősotthon: akadozik a nyomozás (BorsOnline)
Megdöbbentő dolgokkal szembesült a Pesti úti idősotthonban történtek miatti nyomozás kapcsán az ott elhunyt egyik asszony fia, Csüri Krisztián és ügyvédje, dr. Futó Barnabás: az idősotthon dokumentumokkal próbálja igazolni az orvosok jelenlétét, ám a dokumentumok valódiságát az ügyvéd szerint mindenképpen meg kell vizsgálni. Futó Barnabás úgy látja
júl. 3
5:36
Figyelmeztet a szakértő: Az ősz különösen veszélyes lehet a járvány szempontjából (ATV)
A Semmelweis Egyetem Egészségügyi Technológiaértékelő és Elemzési Központ igazgatója szerint nyáron „meg lehet úszni” egy újabb fellángolást. Felhívta a figyelmet arra is, hogy bár nincsenek tömeges megbetegedések itthon, a járványveszély továbbra is fennáll.
júl. 3
5:45
Egy fertőzött miatt karanténban az egész násznép Tolnában (Infostart)
Esküvőn vett részt egy koronavírusos beteg Tolnán.
júl. 3
6:03
Kulcsfontosságú ügyekben dönt az Országgyűlés (Infostart)
A 2021-es költségvetés mellett szavaznak a 13. havi nyugdíj visszavezetéséről, az iskolaőrségről és az egyszer használatos műanyagok betiltásáról is.
júl. 3
6:18
Nagyon kiakadt a gyerekjogvédő szervezet Kaleta Gábor ítéletén: ”Nincs megfelelő szankció pedofil jellegű elkövetőknek” (ATV)
„Ez az ítélet nincs rendben” – kezdte Facebook-bejegyzését a Kaleta-ügy kapcsán a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány – „sem gyermekjogi, sem gyermekvédelmi, sem büntetőjogi oldalról”.
júl. 3
6:24
Metró lesz a HÉV-ből – Nagy pénz, nagy tervek (Alternatív Energia)
Több mint tízmilliárd forintba kerül csak a tervezése az ötös metrónak, amely a három HÉV-vonal összekötésével jönne létre. A kivitelezés első üteme legkorábban három év múlva indulhat.
júl. 3
6:30
Nem kerülhető el a járvány második hulláma (Demokrata)
Magyarországot körbeveszik olyan államok, ahol folyamatosan emelkedik a megbetegedések száma.
júl. 3
6:36
Elkezdték kiszorítani a Huaweit Európa 5G-hálózataiból, de az Orbán-kormány még kitart a kínai cég mellett (444.hu)
Magyarország távközlési infrastruktúráját évekre meghatározó döntések születtek a járvány alatt. A Huawei pozíciói nálunk is gyengültek, de a részben állami Telenor még versenyben tarthatja a kínai céget.
júl. 3
6:39
Durva baleset volt este Budapesten, odalett a jármű teljes teteje (Infostart)
Jókora mennyiségű rakomány borult le arról a kamionról, amit csütörtök este borotvált le a Hungária körúti felüljáró.
júl. 3
6:48
Idén már tíz embert mentettek ki a Dunából (ATV)
A statisztika szerint csak az elmúlt néhány napban két ember is a Dunába esett a fővárosban. Ezzel együtt idén már tíz, tavaly pedig összesen ötvenhárom főt mentettek ki a folyóból.
júl. 3
6:50
Feljelentési hullám söpör végig a Balatonon (ATV)
Hónapok óta nő a szabálytalankodáson kapott horgászok száma a Balatonnál, a májusi adatsor azonban a szakembereknek is okozott meglepetést – olvasható az Infostart beszámolójában.
júl. 3
6:51
Vasúti átjáró alá szorult egy kamion Budapesten (Blikk)
Nem fért át a megpakolt kamion a vasúti átjáró alatt.
júl. 3
6:57
Észak-Korea diadalt aratott a koronavírus felett (Infostart)
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető közölte: országa tökéletesen megakadályozta, hogy a koronavírus bejusson területére.
júl. 3
6:57
Nem kímél minket az eső a hétvégén! Ítéletidő teheti tönkre a strandidőt, már a riasztást is kiadták (Blikk)
Borús idő, heves szél és zivatarok zavarhatják meg a pénteki és a hétvégi strandidőt az ország egész területén.
júl. 3
6:57
Dühösek a falvakban élők a grandiózus tűzijáték miatt (Alternatív Energia)
Nem csak a fővárosiak, hanem a vidéken élők, sőt a kormánypárti szavazók fele is több pénzt várna a kormánytól a Lánchíd felújítására – derül ki a Publicus friss felméréséből.
júl. 3
6:59
Zivatarok és felhőszakadás miatt adtak ki figyelmeztetést, megszűnik a hőség (Alternatív Energia)
Nagy mennyiségű csapadék, viharos szél és jégeső is jöhet.
júl. 3
7:00
Az iskolaőrségről és az Szfe átalakításáról is szavaznak pénteken a parlamentben (444.hu)
A hallgatók demonstrációt szerveznek a Kossuth térre délelőtt.
júl. 3
7:06
Koronavírus: baj van a magyar határokon (Ripost)
Magyarországon eddig jól kezeltük a koronavírus-járványt, egyelőre jó helyzetben vagyunk, de körülöttünk durvul a helyzet. A szomszédos országokban megnövekedtek az esetszámok, „körbe vagyunk véve”.
júl. 3
7:24
Mozgalmas napja lesz a Parlamentnek: mindannyiunk életét befolyásoló ügyben döntenek (ATV)
Az Országgyűlés ma dönt a kormány 2021-es költségvetésről szóló javaslatáról.
júl. 3
7:27
Óriási eredménnyel büszkélkedhetnek a magyar egyetemek (Infostart)
A Szegedi Tudományegyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Semmelweis Egyetem, a Debreceni Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, valamint az Eötvös Loránd Tudományegyetem is bekerült a világ legjobb egyetemei közé.
júl. 3
7:30
Szakvizsga nélkül is kezdhetnek az iskolaőrök (Alternatív Energia)
Annak ellenére is szavaz ma a parlament az iskolaőrség létrehozásáról, hogy szakmai szervezetek sora bírálja a tervet, ráadásul még is kétséges, hogy lesz-e elég idő kidolgozni, elindítani a nagy vitákat kiváltó programot szeptemberig.
júl. 3
7:32
Kilenc koronavírusos esetet találtak a magyar rendőrségnél (Alternatív Energia)
A fertőzöttek közül mára mindenki felgyógyult, kórházba sem kellett szállítani őket.
júl. 3
7:33
Előzetes jelentés: rekonstruálták a Hableány tragédiáját (Infostart)
A Közlekedésbiztonsági Szervezet időközi jelentése végigkövette a hajók helyzetét és sebességét a fellelhető adatok alapján.
júl. 3
7:36
Áder döntött: ez a négy ember többé nem magyar állampolgár (ATV)
A csütörtök éjszaka megjelent Magyar Közlönyből derült ki, hogy Áder János visszavonta négy személy magyar állampolgárságát.
júl. 3
7:36
Nem kerülhető el a járvány második hulláma - Friss hírek 2020. július 03. 07:28 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/07/03/960/
júl. 3
8:03
Több száz intézmény kért már iskolaőrt (Infostart)
A tanárok gond esetén egy pánikgombbal riaszthatják az őrt.
júl. 3
8:03
Tízmilliókat kapott a Fidesz-közeli női egyesület egy titokzatos adatbázisra (Alternatív Energia)
Kevesen tudnak róla, még kevesebben férhetnek hozzá a nőket segítő adatbázishoz – a tudásért pedig fizetni kell.
júl. 3
8:05
Göd momentumos polgármestere lefokozta a szintén ellenzéki alpolgármestereit (Alternatív Energia)
Így végződött a belviszály a Pest megyei városban.
júl. 3
8:06
Így indította a napot forint (ATV)
Erősödött kissé a forint árfolyama péntek reggelre az előző estihez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
júl. 3
8:09
Döbbenetes felvételek: UFO-k lepték el Csobánka felett az eget (Ripost)
Elképesztő dolgot kapott lencsevégre egy magyar férfi, miközben a viharfelhőket videózott a kertjéből.
júl. 3
8:11
A balszerencsén múlik: bárki karanténba kerülhet, aki Görögországban nyaral (Ripost)
Sokat kockáztat, aki idén nyáron külföldön szeretne vakációzni. Az autósoknak a határokon várakozásra, hosszú adategyeztetésre kell számítaniuk, sok országban most szigorítanak újra a szabályokon, a rendőrség pedig büntethet. Ráadásul idegenek miatt is karanténba kerülhetünk: ha bárki koronavírusos lesz a hotelben, a szálloda minden lakója 14 napra
júl. 3
8:12
Jó hírünk van az autósoknak (ATV)
Csökkent a benzin ára a hazai kutakon.
júl. 3
8:13
Szúnyoginvázió: szörnyű dolog derült ki a Magyarországon is támadó tigrisszúnyogról (Ripost)
Óriási csípésekre panaszkodnak az emberek, a sok eső és a nagy melegek hatására rengeteg a szúnyog, invázióra számíthatunk. Az őshonos vérszívók mellett a betelepedett ázsiai tigrisszúnyogok is nagy számban támadnak idén. Az irtás elkezdődött, de a vegyszerhasználat szigorítása a hatékonyság kárára lehet.
júl. 3
8:15
Pesti úti idősotthon: akadozik a nyomozás, a főügyészséghez fordult a gyászoló hozzátartozók ügyvédje (Ripost)
Megdöbbentő dolgokkal szembesült a Pesti úti idősotthonban elhunyt egyik asszony fia, Csüri Krisztián és ügyvédje, dr. Futó Barnabás az otthonban zajló nyomozás során: az idősotthon dokumentumokkal próbálja igazolni az orvosok jelenlétét, ám a dokumentumok valódiságát az ügyvéd szerint mindenképpen meg kell vizsgálni. Futó Barnabás úgy látja: akado
júl. 3
8:18
Jeladókkal felszerelt PET palackokat indítottak útjukra a Felső-Tiszán (SzMo)
A folyón úszó hulladék útját akarják így nyomon követni.
júl. 3
8:21
Orbán Viktor: a kormány ne nyaralgasson, hanem figyeljen (Infostart)
Készen állunk arra, hogy segítséget nyújtsunk a déli államoknak, de nem akarunk balekok lenni - mondta a kormányfő a Kossuth rádiónak adott interjúban. Orbán Viktor azt kérte az emberektől, hogy őrizzék meg az óvatosságot a járvány miatt.
júl. 3
8:30
Figyelem! Forgalomkorlátozás lesz szombaton az M5-ösön (ATV)
Építési és szerelési munkálatok miatt szombaton sávlezárásra és sebességkorlátozásra kell számítani az M5-ös autópályán Kiskunfélegyháza térségében, időszakosan teljesen leállítják a forgalmat - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu honlapon.
júl. 3
8:30
Orbán elmondta, szerinte mi volt az elmúlt 30 év erkölcsi mélypontja (444.hu)
A határvédelem már nemcsak közbiztonsági, de egészségügyi kérdés is, mondta péntek reggel a közrádióban a miniszterelnök, aki szerint egy baj van: hogy szegényebbek vagyunk, mint a nyugatiak, de erről a kommunisták tehetnek.
júl. 3
8:36
Handó-levél: senkit nem érdekel, ki hamisított (Alternatív Energia)
Lesöpörte az Országos Bírósági Hivatal azt a bejelentést, amely segíthetett volna tisztázni, hibázott-e a Fővárosi Törvényszék elnöke a Handó-levél ügyében – tudta meg lapunk.
júl. 3
8:36
Orbán Viktor: jól gondolja meg mindenki, hogy hova megy külföldre nyaralni (Pénzcentrum)
Orbán Viktor ma reggel a Kossuth Rádióban azt tanácsolta a nyaralni készülő magyaroknak, jól gondolják meg, hová mennek nyaralni. "Észnél kell lenni" - javasolta, és arra ösztönzi a lakosságot, hogy idén a tenger helyett válasszák
júl. 3
8:38
Erdőirtás után szebb lesz a sziget a kormány szerint (Alternatív Energia)
A Miniszterelnökség megnyugtatásul azt is hozzátette, hogy a fakivágás védett természeti területen kizárólag külön természetvédelmi engedély alapján végezhető, ilyen eljárás jelenleg nincs folyamatban.
júl. 3
8:39
Orbán Viktor: „A kormány ne nyaralgasson, hanem figyeljen” (Blikk)
Orbán Viktor a Kossuth Rádióban adott interjút, amelyben többek között arról beszélt, hogy ne menjenek a magyarok a külföldre nyaralni, illetve beszámolt a gazdaság újraindításának újabb eleméről.

Keresés