2020. július 16. csütörtök

júl. 16
3:12
A szelénhiány négy tünete (WebBeteg)
Tudjuk, hogy a világon több terület is szelénhiányos. Tudjuk, hogy Magyarország nagy része is ebbe a kategóriába tartozik. Azonban honnan tudhatjuk azt, hogy nekünk szelénhiányunk van és szelénpótlásra lenne szükségünk?
júl. 16
4:24
Nagy a Tinder állatkertje: még egy dolog, amivel érdemes vigyázni a társkeresőn (Joy)
A társkereső appok világában sok minden megtörténhet. Hallottam már cifra történeteket örökösen ghostingoló emberekről, a párjukat kamuprofillal lebuktató nőkről és már-már az őrület határát súroló, komplett élettörténet-hazugságot előadó emberekről is. De ami az utóbbi hetekben történt velem, azzal még hírből sem találkoztam korábban.
júl. 16
5:12
Mit egyen és mit kerüljön a szoptatós anyuka? (WebBeteg)
A szoptatás alatt az anyatejben az anyuka által elfogyasztott élelmiszerek, tápanyagok fehérjéi kis mennyiségben kiválasztódnak, így mire eljön a hozzátáplálás, addigra a szoptatott baba szervezete is sok mindennel találkozik már.
júl. 16
5:30
Félelmetesen jó előzeteset kapott a nyár legjobb horror filmje (Joy)
Ki ne emlékezne A gyászoló asszony átka című filmre, ami a tavalyi év egyik legsikeresebb horrorjaként lett elkönyvelve?!
júl. 16
6:12
Őszintén: Órákról I Láttuk a világ legkomplikáltabb karóráit – 2. rész (Kronometer)
Múlt héten, a mini-sorozat első részében megismerkedtünk a Patek Philippe és a Vacheron Constantin legkomplikáltabb darabjaival. Most folytajuk a listát és érdemes, de mégis kevésbé ismert márkák szuper-komplikációival folytatjuk a…
júl. 16
7:12
Miért születnek az ikrek gyakran koraszülöttként? (WebBeteg)
Sok ikerterhesség problémamentesen zajlik. Ám tudnunk kell, hogy valamivel nagyobb a komplikációk és sajátos problémák kialakulásának kockázata, ha egy kismama egyszerre több gyermekkel várandós. Így például a koraszülés valószínűsége sokkal nagyobb ikerterhesség esetén. De mi lehet annak az oka, hogy az ikrek gyakran jönnek koraszülöttként a világ
júl. 16
7:48
Napi horoszkóp július 16.: a Vízöntők hihetetlen tempót diktálnak, a Halakat maximalizmusuk vezérli (Joy)
Ma is érdemes néhány perced szánnod a horoszkópodra, hisz a csillagok ismét üzentek!
júl. 16
8:30
Az Apple figyelmeztet: baj lehet, ha letakarjuk a laptop kameráját (Infostart)
A figyelmeztetés mellett még egy tanácsot is hozott az Apple a felhasználóinak.
júl. 16
8:42
Meghan Markle új frizurával debütált, szexibb, mint valaha (Femcafe)
Eléggé kicsípte magát az udvar kedvence.
júl. 16
8:48
Ez volt az első fotó az Instagramon - Idén 10 éves az alkalmazás (Femcafe)
Meghódította a világot.
júl. 16
8:54
Egy igazi ékszerdoboz a Balaton környékén: Fedezd fel te is a Zalaszántói sztúpát! (Femcafe)
Gyönyörű épület, egy gyönyörű helyen, ráadásul közel a magyar tengerhez. Kell ennél több?
júl. 16
9:00
16 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és nincs újabb elhunyt (WebBeteg)
16 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4279 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
júl. 16
9:12
A megcsalt feleség bosszút forralt férje ellen - Lehidalsz, mit talált ki (Femcafe)
A feleség oda hatott, ami a férjének a leginkább fájt...
júl. 16
9:42
Bőrtünetek, melyek lisztérzékenységhez is társulhatnak (WebBeteg)
A lisztérzékenység tankönyvi tünetei a rendszeres hasi fájdalom vagy puffadás, hasmenés és következményes felszívódási zavar miatt fogyás, laktózintolerancia, vashiány, vérszegénység, esetleg más hiányállapotok. De emellett jelen lehet kifejezetten enyhe tünetek, de még tünetmentes eltérés formájában is.
júl. 16
9:42
Merkely Béla: zárt térben újra maszkot kellene hordani (SzMo)
A zárt, légkondicionált helyiségekben, ahol sok ember van együtt, a vírus fertőzőképes marad. Ezért kellene használni például az irodákban is.
júl. 16
9:48
Egy magyar találmány, amit kevesen ismernek - kaqun vizes kezelésen jártunk (Femcafe)
Lehet, hogy még te sem hallottál az úgynevezett kaqun vízről, mely oxigénnel dúsított tulajdonságának köszönhetően fontos szerepet játszik a szépségápolásban, valamint számos pozitív élettani hatása van. Kevesen tudják, hogy egy magyar találmányról van szó, melynek különlegessége a sajátos technológia. Nemrég volt alkalmunk kipróbálni egy ilyen kez
júl. 16
10:18
Tom Hiddleston nagyon, de nagyon szerelmes - szintet lépett az új kapcsolata (Joy)
Úgy tűnik, lassan megállapodik a Marvel-filmek Lokija. A színész szerelmi életében nemrég újabb fordulat történt, így az is lehet, hogy a lánykérés sem várat sokáig magára.
júl. 16
10:36
Ez történik valójában, ha légy repül az ételedre - Undorító és veszélyes lehet (Femcafe)
Veszélyesebb, mint gondolnád.
júl. 16
10:54
Elmaradnak az augusztus 20-i ünnepségek (Femcafe)
Sok mindenről beszámoltak, a részletek július végén érkeznek.
júl. 16
10:54
Nem tudták, hogy Banksy graffiti, ezért eltávolították a londoni metróból (Travelo)
A közlekedési vállalat már bánja, és felkérnék a művészt, hogy fesse fel újra.
júl. 16
11:12
Svédország vallomása a nyájimmunitásról (WebBeteg)
Annak ellenére, hogy nem vezetett be teljes lezárásokat, a koronavírussal szembeni immunitás messze nem éri el azt a szintet Svédországban, hogy a jövőben ne okozhatna a járvány komoly károkat - adta hírül a portfolio.hu.
júl. 16
11:24
Hollandia pert indított a maláj utasszállító lelövése miatt (Travelo)
Oroszországot gyanúsítják az utasszállító elleni támadással.
júl. 16
11:54
Elmaradnak az augusztus 20-ai ünnepségek (Travelo)
Az egyetlen kivétel a tisztavatás lesz.
júl. 16
11:56
Ez a két balkáni ország lekerült a biztonságos desztinációk listájáról (Travelo)
A járvány terjedése miatt változtatott az Európai Unió a két ország besorolásán.
júl. 16
11:58
Adja ki magából a feszültséget, és küldje el Izlandra! (Travelo)
Akár saját kiáltását is élőben hallhatja majd visszaverődni.
júl. 16
12:18
Ezek voltak a turisták magyar kedvencei az elmúlt 12 évben (Infostart)
Töretlen a gyógyfürdők és a főváros turisztikai vonzereje: a vendégéjszakák száma alapján minden évben ott szerepelt a leglátogatottabb 10 település között Budapest mellett valamelyik gyógyfürdőjéről ismert magyar település az elmúlt bő évtizedben - hívta fel a figyelmet a Központi Statisztikai Hivatal (KSH)
júl. 16
12:24
Ezek a leglátogatottabb fürdővárosok az országban (Travelo)
Budapesten főleg külföldi turisták szállnak meg, a gyógyfürdők belföldön is népszerűek.
júl. 16
12:54
Komplett családi program várja a visegrádi nyári lovagi játékokon (Travelo)
Solymászbemutató, mesterségek udvara, lovagi torna és fejedelmi lakoma is lesz.
júl. 16
13:12
Helicobacter pylori és reflux - Van összefüggés? (WebBeteg)
A Helicobacter pylori nevű kórokozó nem minden esetben okoz panaszokat azoknál, akiknek a szervezetében jelen van. Becslések szerint minden harmadik ember fertőzött a baktériummal, de csak tíz százalékuknál jelentkeznek gyomorpanaszok. De okozhat-e a kórokozó refluxbetegséget is?
júl. 16
13:12
Nem kell diétáznod, hogy vékonyabbnak tűnj, elég ha jól öltözködsz (Femcafe)
Tuti tippek a tökéletes alakért.
júl. 16
13:36
5 dolog, amit gyakran megbánunk, ha megvesszük őket a házunkba (Femcafe)
Pedig ezekért mindenki rajong.
júl. 16
13:54
Franciaország műkincseket ad vissza afrikai országoknak (Travelo)
A kincseket a gyarmatosítás során hurcolták el.
júl. 16
13:56
A Rippel Brothers is fellép a Fővárosi Nagycirkusz premierhétvégéjén (Travelo)
Az újranyitást fergeteges családi programsorozattal ünneplik meg.
júl. 16
14:24
A jövőbe sétálhatunk át ezeken a virtuális túrákon (Travelo)
Bárki betekintést nyerhet abba, hogyan néznek majd ki a jövő városrészei.
júl. 16
14:26
Mutatjuk, melyik balatoni strand milyen minősítést kapott az idén (Travelo)
Összesen 35 strand jelentkezett a Kék Hullám Zászló megmérettetésre.
júl. 16
14:30
Soha ne dobd ki a banán vékony szálait - Okkal vannak rajta (Femcafe)
Ha eddig mindig leszedted róla, akkor ezentúl hidd el, hogy nem fogod!
júl. 16
14:42
FDA: az IQOS dohányhevítő rendszer kevésbé ártalmas, mint a cigarettázás (WebBeteg)
2020. július 7-én az Amerikai Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerengedélyeztetési Hivatala (FDA) engedélyezte a Philip Morris IQOS dohányhevítő rendszerének úgynevezett módosított kockázatú dohánytermék minősítéssel történő forgalmazását. Ez a második olyan alkalom, amikor az FDA egy termékre módosított kockázatú minősítésre adott felhatalmaz
júl. 16
14:54
3D-s filmtörténeti kalandozásokra invitálja a Belvárosi Mozi (Travelo)
Július 17-től VR Élménytárral bővül a szegedi filmszínház.
júl. 16
15:12
Ezek az applikációk fontos adatokat lopnak - Kerüld őket messzire! (Femcafe)
25 problémás alkalmazást azonosított egy kiberbiztonsági vállalat.
júl. 16
15:18
Szabó Zsófi: Nagyon motivált vagyok most! (Joy)
Pár nap múlva ismét félmaratont fut Szabó Zsófi, az Rtl Klub Reggeli népszerű műsorvezetője, aki nem tagadja, a karatén indította el újra a futás útján. Pár hét alatt hatalmasat fejlődött a kisgyermekes édesanya - többek között erről is mesélt a Runner’s World-nek.
júl. 16
15:24
A Wizz Air személyre szabott pilótaképző programot indít (Travelo)
A cég céltudatos légiutas-kísérőit segíti álmuk megvalósításában.
júl. 16
15:30
A nyár 4 legmenőbb mintája, amit nem lehet elég gyakran viselni (Joy)
Ha szeretnél rátalálni a szezon tökéletesen nyárias, bohókás vagy éppen elegáns mintáira, mutatjuk a 4 legnagyobb kedvencet!
júl. 16
15:36
Ezek a pajzsmirigy túlműködés első jelei - Ne hagyd, hogy komoly bajt okozzon (Femcafe)
Sokan összekeverik a tüneteket a stresszel, ám ha ezek mind jelentkeznek, akkor érdemes jobban utána járni a pajzsmirigy állapotának.
júl. 16
15:54
Még vadaspark is lesz Sopron új ökoturisztikai látogatóközpontjában (Travelo)
3D-s bemutatók, történelmi érdekességek és akadálymentes közlekedés várja vendégeket.
júl. 16
16:06
Nem tudod majd abbahagyni a nevetést: ezek a legőrültebb Guinness-rekordok (Femcafe)
Érdekesség, hogy szinte valamennyit egyetlen ember állította fel.
júl. 16
16:12
A család is segíthet a depresszió leküzdésében (WebBeteg)
Napi bioritmusunk szinte minden testi folyamatunkat pontosan szabályozza a sejtosztódástól a hormonok elválasztásáig, de még azt is, hogy mikor leszünk éhesek. Bizonyos génjeink óraműként dolgoznak, s ha porszem kerül ebbe az óraműbe, az akár depresszióhoz is vezethet. A család szerepe kiemelten fontos a felismerésben és a kezelésben egyaránt.
júl. 16
16:18
Szomorú fordulat a Maddie-ügyben: hamarosan lezárhatják a nyomozást (Femcafe)
Ha kiengedik a börtönből az ügy elsőszámú gyanúsítottját, a nyomozás is véget érhet.
júl. 16
16:20
17 éves srác az új Ken baba - nagyon sok pénzre van szüksége! (Femcafe)
Órákig sminkel.
júl. 16
16:30
Vegán változatban készíti el az IKEA a legendás húsgolyóit (SzMo)
Borsófehérjét, zabot, burgonyát, hagymát és és almát használnak fel hozzá, de azt ígérik: az íze és az állaga olyan lesz, mintha húsból volna.
júl. 16
17:06
Négy megyében egyáltalán nincs aktív fertőzött (WebBeteg)
Magyarországon eddig összesen 4279 új koronavírussal fertőzöttet azonosítottak. A fertőzöttek 51 százaléka 60 év feletti, 57 százalékuk nő, 42 százalékuk férfi. A védekezés első szakasza sikeres volt, az időben meghozott intézkedéseknek köszönhetően elkerültük a tömeges megbetegedéseket és több ezres haláleseteket.

Keresés