A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közölte, hogy a Nestlé kadmiumszennyezettség miatt lépett a SINLAC rizs és szentjánoskenyérmag alapú pép visszahívása ügyében.
Manapság minden egyes héten követhetetlenül sok zene jelenik meg világszerte. Éppen ezért próbálunk segíteni az eligazodásban: minden héten összegyűjtjük az előző hét legérdekesebb megjelenéseit, hogy mindig képben lehess!
Joe Biden nem csak két német juhászával, Champpel és Majorrel együtt költözik a Fehér Házba. A társaság része lesz a nemrég megválasztott amerikai elnök macskája is.
Kína és építészei ismét kitettek magukért, egészen egyedi remekművet alkottak az új híd személyében. Ruyi híd Shenxianju-ban A Sheixianjuban található Ruyi híd, Taizhou mellett fekvő 5A természeti látványosság területén helyezkedik…
A Kárpát-medence egy magasnyomás peremén helyezkedik el kedd estig, így hajnalban köd, illetve rétegfelhőzet képződik, amelynek kiterjedése fokokozatosan csökken majd délkelet felől.
Jó hírek érkeztek a Rockefellernek elnevezett fűrészbagolyról. Sokakat lázban tartott a szörnyen csúnya New York-i Rockefeller Center karácsonyfájában megtalált apró bagoly sorsa. Pár hete írtuk meg mi is, hogy a 2020-as évhez tökéletesen illő karácsonyfában három napig éhezett a mára már csak Rockynak becézett bagoly, mielőtt rátaláltak volna.
Néhány éven belül újabb világjárványra figyelmeztetett Bill Gates. A világ harmadik leggazdagabb embere szerint már az elkövetkező három évben felütheti a fejét egy új pandémia.
Jótékonysági pénzgyűjtést szerveztek Nagy-Britanniában a zeneipari dolgozók megsegítésére. Ha támogatod a segélyszervezetet pénzzel, akár Liam Gallagher vagy Nick Cave aláírt gitárját is megnyerheted!
Aki csatlakozott a "sober november" mára világhírűvé vált kampányához és vállalta, hogy egy hónapon át nem iszik alkoholt, az sokkal derűsebben, több energiával vág a decembernek. Egy színésznő tapasztalataival zárjuk a száraz novembert, aki több mint kilenc hónapja döntött úgy, hogy életmódot vált.
Az internet felületének átláthatóságát gátolja a dark web, így rejtve maradnak a komplex névtelenségi hálózatok, mindenféle zavaros tartalmat terjesztő weboldalak.
Ezek után nem lepődne meg senki, ha gombamód nőnének ki a földből szerte a világban. Romániában is megjelent egy titokzatos monolit, melynek eredetéről éppúgy nem tudni semmit, ahogy az egész világot lázban amerikai társáról. A Daily Mail információi szerint az észak-romániai Karácsonkő (Piatra Neamt) mellett, a Fejedelemasszony halma oldalán megta
A Ryanair marketingesei zseniális helyzetfelismerésről tettek tanúbizonyságot, immáron nem először. A fenti kép saját illusztráció. Legfrissebb, Twitteren közzétett hirdetésükben arra a ma napvilágot látott esetre reagáltak villámgyorsan, amelyben belga rendőrök…
Azt már régóta tudjuk, hogy a több órás ülőmunka nem egészséges az emberi szervezet számára. Mennyi testmozgásra van azonban szükség ahhoz, hogy ellensúlyozzuk az íróasztal mögött töltött napok negatív egészségügyi hatásait?
Decemberben, amikor szépen lassan szinte mindenkit elkap a vásárlási láz, fontos arról is beszélni, miért nem tesz hosszú távon boldoggá a különféle javak felhalmozása, szemben azzal, ha másoknak adhatsz, vagy másokon segíthetsz.
Amikor Celine Ng-Chan 10 hetes terhes volt, koronavírus-fertőzést diagnosztizáltak nála. Akkor, márciusban még kevesebbet tudtak arról, hogy a Covid 19 milyen hatással lehet a terhes nőkre és leendő gyermekeikre.
Vannak olyan megosztó személyiségek, akik őszintén szeretik az emberi lélek tisztaságát, és a rosszindulat taszítja őket a legjobban – mégis valamiért félreértik őket. Részben emiatt volt Gyárfás Dorka kíváncsi arra, hogy ki is rejlik valójában a sokszor extrémnek tűnő külső mögött.
A hajózás és a 3D nyomtatás jövője is lehet a most bemutatott egyedi formájú hajó. A 2020-as Genovai Nemzetközi Hajókiállításon mutatta be a moi vállalata a világ első 3D nyomtatási technológiával elkészített üvegszálas hajóját. A MAMBO névre keresztelt járművet több darabból nyomtatták, mire összeállt a tényleg különlegesen egyedi forma. A CFM (C
A határzárak miatt mi nem csobbanhatunk, de reméljük itthon is felkapják az ötletet. Ugyan a járványhelyzet miatt lemondhatunk a klasszikus karácsonyi vásárokról, és velük együtt az utcai forraltborozásról, de ez nem jelenti azt, hogy ne lennének alternatívák. A legtöbben valószínűleg az otthon megfőzött, nappaliban elszürcsölgetett házi forralt bo