2020. december 18. péntek

dec. 18
0:06
Reptéri COVID tesztelést mutatott be a Wizz Air (Spabook)
A Wizz Air Magyarországon elsőként tette elérhetővé a PCR alapú COVID-19 tesztelést utasai számára, amelyet közvetlenül leszállás után végeztek el a debreceni repülőtéren. A különleges, sajtónyilvános alkalomra a Spabook is…
dec. 18
0:10
2,4 milliárdos fejlesztés a Lenti Termálfürdőben (Spabook)
A Lenti Termálfürdő és Szent György Energiapark is továbbfejlődhet, ezúttal több, mint 2,4 milliárd forintos fejlesztés fog megvalósulni, aminek során megújul majd a fedett fürdő, az épület főbejárata és az…
dec. 18
6:06
Egy lépés előre, kettő hátra, és ez így megy 116 éve – A Feministák Egyesületének harca (WMN)
A feminizmus már a XX. század elején is jelen volt hazánkban. Történész szerzőnk fantasztikus nőkről mesél nekünk, akiknek ma is rengeteget köszönhetünk:
dec. 18
6:06
Napindító gondolat – 12.18. (Hamu és Gyémánt)
Péntek reggel Rejtő Jenő gondolatait tolmácsoljuk, aki arra emlékeztet minket, hogy mi is a valódi barátság alapja. Ahol kezdődik Hamu és GyémántA nap idézete Rajtő Jenőtől A három testőr Afrikában  Bujtor István rendezésében, 1996-ban mutatták be a Rejtő Jenő azonos című regényéből készült A három testőr Afrikában című vígjátékot. A
dec. 18
7:24
Megtalálták a 11 éve eltűnt budapesti focista földi maradványait (Femcafe)
A rendőrök október 23-án megtalálták a férfi földi maradványait.
dec. 18
8:06
„Csak egyszer rántotta magára a fát a kutya. De akkor nagyon” – Tippek és történetek arról, hogyan tehető házikedvenc-kompatibilissé a karácsony (WMN)
Mi is küszködünk az elemekkel: íme, így próbáljuk elkerülni, hogy tragikus kimenetele legyen a kutyák-macskák és a karácsonyfák találkozásának. Ti hogyan teszitek borulásbiztossá az ünnepet?
dec. 18
8:36
Orbán Viktor bejelentette, mikor kezdik a koronavírus elleni oltást Magyarországon (Femcafe)
Hamarabb, mint gondoltuk.
dec. 18
9:00
2021-ben indul Európa legnagyobb kincsvadászata! (SzMo)
A Nemzet Aranya szabadtéri kincskeresésben bárki részt vehet, aki elég leleményes, gyors és jó problémamegoldó készséggel rendelkezik.
dec. 18
9:06
A szólásszabadság és a kreativitás gátolásával vádolják a YouTube-ot (Hamu és Gyémánt)
Egészen pontosan a tartalomfelismerő algoritmusát, a Content ID-t vádolja ezzel egy ebből a célból készült tanulmány. Az Electronic Frontier Foundation nevű szerkezet tanulmányban vizsgálta a YouTube automatizált tartalomfelismerő algoritmusát, a Content ID-t. A cég eredetileg azzal a szándékkal automatizálta a tartalombejelentés folyamatát
dec. 18
9:12
Ezek lesznek 2021-ben a szerencsenapjaid - Vésd be őket most a naptáradba (Femcafe)
Csekkold le a 2021-es év előrejelzését!
dec. 18
10:36
A magány megváltoztatja az emberi agyat (Hamu és Gyémánt)
A karantén nem csak pszichológiailag, de biológiailag is hatással lehet ránk. Egy 40 ezer résztvevő kutatás alapján úgy tűnik, hogy a magány megváltoztatja az emberi agyat biológiailag. A magányosságot úgy határozták meg, mint a szubjektív érzése a szociális elszigeteltségnek, vagy különbségnek az alany vágyott és kapott szociális kapcsolat
dec. 18
11:06
A Twitter ezentúl törli az oltásellenes bejegyzéseket (Hamu és Gyémánt)
December elején mi is beszámoltunk róla, hogy a Youtube egyik új algoritmusa lelkiismeretünkre bízza, hogy az általunk írt hozzászólás sértő-e mások számára. Ez a gyakorlatban úgy fog kinézni, hogy a felhasználó hozzászólását – a küldésgomb megnyomását követően – a rendszer ellenőrzi, és ha azt offenzívnak találja, jön az üzenet, a kommentelő pedig
dec. 18
11:30
Jónak lenni jó! Egész napos műsorfolyammal zárul a közmédia jótékonysági kampánya (Femcafe)
Idén az autizmust választotta a közmédia a támogatott területnek.
dec. 18
12:06
Mennyire lennél/leszel rémes anyós? – A WMN önironikus anyóskvíze (WMN)
Anyósviccek, anyósülés, anyóskvíz. Nyomokban iróniát és egy felfújható anyóst tartalmaz. Na jó, vicceltünk, csak az egyiket.
dec. 18
12:06
Baby Yoda már az otthonunkba is beköltözhet a Google segítségével (Hamu és Gyémánt)
A Google-nek hála most a The Mandalorian aranyos főszereplőjét is megcsodálhatjuk a kiterjesztett valóságban. Korábban nagyot szólt, hogy a cég több filmes társasággal együttműködve olyan fejlesztést hajtott végre, amivel tíz dinoszauruszt is elhelyezhetünk a valós térben – akár az élethű méreteikkel is. Mindehhez semmilyen külön alkalmazá
dec. 18
12:30
Csúcsot döntött idén a Pilisi Parkerdő látogatottsága (SzMo)
A túrázók elsősorban a népszerű kirándulóhelyekre indultak, ami jelentős terhelést jelent az erdők élővilága számára. A Fedezd fel a Parkerdőt programban új helyeket ismerhetsz meg.
dec. 18
12:36
A testképedet a szagok és a hangok is befolyásolják (Hamu és Gyémánt)
Bizonyos szagoktól és zajoktól könnyebbnek érezzük magunkat, másoktól meg nehezebbnek. A sussexi, londoni és madridi egyetem kutatói csapatai közös munkával elvégeztek egy tanulmányt arról, hogy milyen hatással vannak a szagok és hangok a testképünkre. A 2019-ben indult kutatásnak most lettek eredményei, ami alapján igenis komoly befolyásol
dec. 18
12:54
Kiderült, hová tűnt Müller Cecília az elmúlt napokban (Femcafe)
Az elmúlt 9 napban nem az országos tiszti főorvos tartotta az operatív törzs tájékoztatóit.
dec. 18
13:18
Magyarország Híres Borteremlő Vidékei (Femcafe)
Magyarország egyike a világ leghíresebb és legrégebbi bortermelő országainak. A külföldi turisták, ha Magyarországon járnak nagy eséllyel magukkal visznek egy Tokai Aszút, hiszen az mindenhol kuriózumnak számít.
dec. 18
13:36
Minden eddiginél nagyobbra nőtt az ózonlyuk idén decemberben (Hamu és Gyémánt)
A Német Űrkutató Központ (DLR) szerint az ózonlyuk immár már a 14 millió négyzetkilométeren elterülő Antarktisznál is nagyobb. Példátlanul nagyra, összesen 18 millió négyzetkilométeresre növekedett a Dél-sark felett az ózonlyuk 2020 decemberében. Az erről szóló adatok 41 éves történetében még nem regisztráltak ekkora kiterjedést ebben hónap
dec. 18
14:30
Tarts egy felvágott citromot a hálószobában, megmentheti az életed (Femcafe)
Olyan hatással van a szervezetünkre, amire álmunkban nem gondolnánk.
dec. 18
14:36
Figyelem! Az egyik magyar bankjegyet érintő fontos határidő közeledik (Femcafe)
December 31. a határidő.
dec. 18
15:06
Ennyiért árulják Amerika legdrágább otthonát (Hamu és Gyémánt)
Nem kevesebb, mint 160 millió dollárt, azaz több mint 46 és félmilliárd forintot kell fizetnie annak, aki meg szeretné kaparintani az Egyesült Államok legdrágább rezidenciáját. A milliárdosokat is könnyekre fakasztó luxusotthon Los Angelesben található. A Firenze Villát 2021. január 26-án bocsátják árverésre. A 2662 négyzetméteres ház Bever
dec. 18
15:30
Már kijelölték a hazai oltópontokat - Itt kezdik a beoltásokat (Femcafe)
Úgy tűnik, valóban platófázishoz ért a koronavírus-járvány, az adatokban "kiegyensúlyozott helyzet" tapasztalható, de továbbra is óvatosnak kell lenni.
dec. 18
15:33
Hallott már a Dunántúl legendás oroszlánjáról? (Infostart)
A Budai-hegységtől a Bükkön át a Bakonyig, az ország legkülönbözőbb helyiségeibe kalauzolja el az InfoRádió friss ajánlója.
dec. 18
15:36
Lencsét hívott vissza a Metro - Ha vettél belőle, ne edd meg, rákkeltő hatású lehet (Femcafe)
A Nébih arra kéri a vásárlókat, hogy ne fogyasszák el a terméket.
dec. 18
15:36
Így vágj fel az ünnepekre: több tucat tésztaforma pár perc alatt (Hamu és Gyémánt)
A boltokban nem gyakran találkozhatunk ezekkel a formákkal, viszont karácsonykor biztosan büszkélkedhetünk velük. 2020-ban az egyik legnépszerűbb otthoni tevékenységgé vált a kenyérsütés. A koronavírus Magyarországra érkeztével, kezdetben rengetegen felvásárlási pánikba kezdtek, és vittek a boltok polcairól mindent, amit találtak – legtöbben lis
dec. 18
15:42
Valós szakmai tapasztalat már egyetem alatt - ezért ez az egyik legnépszerűbb munkahely (SzMo)
Mi kell a fiataloknak? Hogyan tud egy magyar „multi” vonzó lenni nemcsak a pályakezdők, de az egyetemisták és már a középiskolások körében is?
dec. 18
16:06
5 perces karácsonyi frizura, aminek mindenki a csodájára jár (Femcafe)
Ragyogóan áll mindenkinek.
dec. 18
16:06
„Miért terveztek várost, ha nem lehet benne létezni?” – Így kerülnek nap mint nap hátrányba nők, idősek és gyerekek (WMN)
Mi mindenre lenne szükség, mi mindent kellene átalakítani, hogy élhetőbb legyen ez a város – mindenki számára? Íme:
dec. 18
16:12
Megcsalta az exe, majd lelépett egy másik nővel - parádés, hogyan állt bosszút a csaj (Femcafe)
Megtalálta a módját, hogy méltó elégtételt vegyen sérelmeiért.
dec. 18
17:00
Koronavírus tesztközpont nyílt Ferihegyen (Spabook)
A Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren mától kezdve lehetőség nyílik koronavírusteszt elvégzésére, köszönhetően a Budapest Airport és a Universal Medical Hub együttműködésében, a 2B Terminálon kialakított tesztközpontnak. A tesztelési lehetőséggel…
dec. 18
17:06
A művész neve: műszaki ellenőr – Kiben bízol meg, ha építkezel, felújítasz? (WMN)
Építkezés. Felújítás. A horrorsztorik melegágya Csepelyi Adri mond öt okot, amiért érdemes szakemberre bízni a műszaki ellenőrzést.
dec. 18
17:06
Így vásárolnak az idősek karácsonyra online (Hamu és Gyémánt)
Mára már a 60 év felettiek hetven százaléka rendelkezik internettel az otthonában, nagyjából a felük asztali számítógépen, másik felük pedig laptopon szörföl a világhálón. Mégis, mindössze 16 százalékuk intézte online az ajándékvásárlást a koronavírus-járvány ellenére. Bár használják az internetet, valószínűleg az idősek többsége olyannyira
dec. 18
17:18
Rá sem ismernél - Így néz ki most a Reszkessetek, betörők! ikonikus forgatási helyszíne (Femcafe)
Néhány lelkes rajongó elzarándokolt a családi házhoz, ahol Kevin McCallister vívta élethalálharcát a balfácán betörőkkel.
dec. 18
17:36
Az 1984 és az Állatfarm is szabadon felhasználható lesz jövőre (Hamu és Gyémánt)
Orwellnek az Állatfarmhoz írt előszava például máig nem jelenhetett meg magyarul emiatt, pedig már lefordították. Január 1-től bárki felhasználhatja a hetven éve elhunyt szerzők művei. Köztük van Orwell 1984 és Állatfarm című világhírű műve, Burroughs Tarzan-regényei, G. B. Shaw drámái, Bánffy Miklós Erdélyi történet trilógiája, Kurt Weill Koldusop
dec. 18
18:06
„Fogalmam sincs, ki a fene leszek, ha nem »a kamaszkorú szerző«” – Nyáry Luca gondolatai a 20. születésnapja kapcsán (WMN)
„Kezdek rájönni, hogy sok dolog, amit a fiatalságom hozadékának véltem, valójában a sajátom. Nem azért vagyok hangos, érzelmes és idealista, mert ilyenek a tizenévesek, hanem mert egy hangos, érzelmes és idealista ember vagyok, aki eddig történetesen tizenéves volt. Csak azt veheti el tőlem a felnőttkor, ami igazán nem volt az enyém. A többit megta
dec. 18
18:06
Több mint harmincezer földrengést észleltek az Antarktiszon augusztus vége óta (Hamu és Gyémánt)
A szakértőket meglepte, hogy ilyen kiugróan megnövekedett a térségben a szeizmikus aktivitás. A Chilei Egyetem kutatói több mint harmincezer földrengést észleltek az elmúlt közel négy hónapban az Antarktisznál. Az egyetemhez tartozó Országos Szeizmológiai Központ tudósai szerint a kis rengéseket – melyek között volt egy nagyobb, 6-os erő
dec. 18
18:18
Félelmetes morajlások tartják sakkban az emberiséget, világszerte hallani a zajokat (Femcafe)
A tudósok most megpróbálták felderíteni a talányos jelenség hátterét.
dec. 18
18:18
Kik azok a machiavellisták, és miért ne randizzunk velük? (Hamu és Gyémánt)
Mindannyian képesek vagyunk másokat megtéveszteni, becsapni, valamint hazudni másoknak. Az emberek többsége azonban nem szokott így viselkedni. Ám a machiavellisták annál inkább. De mit lehet róluk tudni, és ami ennél is fontosabb, miért ne randizzunk velük? A machiavellisták Niccolò Machiavelli: A fejedelem című műve alapján kapták elneve
dec. 18
18:36
Már a budapesti repülőtéren is lehet koronavírus-tesztet csináltatni, nem csak utasok kérhetik (SzMo)
A szolgáltatást bárki igénybe veheti, a PCR tesztet időpontfoglalás nélkül lehet elvégeztetni, az eredményről pedig a tesztet követő 24-48 órán belül elektronikus értesítést küldenek.
dec. 18
18:36
Lenyűgöző videó készült Oroszországról (Hamu és Gyémánt)
Eszméletlen tájképek, történelmi visszatekintések, vallás és a modern társadalom. Vincent Urban, Max Neumeier és Tim David Höddinghaus egy közel hat perces kisfilmben olyan részletességgel mutatja be a keleti világhatalmat, mint eddig még senki. A videóból megismerhetjük az orosz társadalom sokrétűségét, kultúráját, hagyományait. Mindezt gy
dec. 18
19:06
Fontos részletet rejtettünk el a képen, ki tudod szúrni? 100-ból 90-en feladják (Femcafe)
A Mikulás elveszett sapkáját kell megtalálnod.
dec. 18
19:06
40 éves A Birodalom visszavág – sosem látott felvételekkel kedveskedtek az alkotók (Hamu és Gyémánt)
Ugyan idén decemberben nem jön ki új Star Wars epizód, de az alkotók gondoskodtak róla, hogy ezt az évet se zárjuk a kedvenc űroperánk nélkül. Két videót is megosztottak a rajongókkal. Az ABC csatorna Good Morning America című műsorában vetítették le azt a hét perces werkvideót, amit a második Star Wars film forgatásán készült. A Birodalom visszav
dec. 18
19:36
Vajon jobban érezzük magunkat a színektől? (Hamu és Gyémánt)
Korábban írtunk már arról, hogy az egyes színek kapcsán megjelenő érzéseink nagyrészt univerzálisak. De vajon összességében a színek nyugodtabbá, boldogabbá tesznek minket? A színek képesek megnyugtatni, inspirálni, egyensúlyba hozni, vagy megváltoztatni felfogásunkat, ez alapján sokan terápiás eszközként tekintenek rájuk, így jött létre
dec. 18
20:00
A tajcsi és a finn szauna is felkerült a Unesco szellemi kulturális örökségi listájára (SzMo)
Újabb 32 hagyomány került a listára, köztük a cseh karácsonyi üvegfúvásos gömbdíszek készítése vagy az Egyesült Arab Emírségek és Omán teveversenyei és a faépítészet japán hagyománya is.
dec. 18
20:18
Az esküvőjére készült a 29 éves menyasszony, amikor elragadta a koronavírus (Femcafe)
Az orvosok nem tudták megmenteni az életét.
dec. 18
20:36
Ők a Fővárosi Állatkert óriásvidra kölykei - Videó (Hamu és Gyémánt)
Óriásvidra kölykökről mutatott be kisfilmet a fővárosi állatkert. Az október 7-én született, Dél-Amerikában őshonos emlősök a kétperces videóban a szüleikkel együtt mutatkoznak. Az óriásvidra veszélyeztetett fajnak számít, állatkerti szaporításának ezért komoly természetvédelmi jelentősége van. Az emlősök a hazai állatkertek közül csak Bud
dec. 18
21:06
Ezeket szerezd be a lakásodba, ha szerencsés 2021-et akarsz (Femcafe)
Ezekkel a dolgokkal borítékolható a siker és a szerencse.
dec. 18
21:06
Csodálatos szobrok, melyek feltárulkoznak előttünk (Hamu és Gyémánt)
Egy fokvárosi művész természeti elemekkel készít szobrokat ─ méghozzá olyan szobrokat, melyek feltárják előttünk magukat. Mutatjuk a műveket, melyekben a természet és a feltárás összhangja tökéletes. A fokvárosban élő művész, Daniel Popper híres lombkoronákkal díszített emberi alakok égbe magasodó szobraival vált ismertté. Gyarapodás című

Keresés