Növelik az igényelhető hitelösszeget, hosszabbítják az ingatlanra választható futamidőt. Kibővíti az MFB Krízis Hitel programot a Magyar Fejlesztési Bank – az állami pénzintézet hitelközvetítő partnerei az eddiginél is szélesebb körben fogadhatnak be kölcsönkérelmeket. Az MFB Krízis Hitel Pluszban emelkedik a felvehető összeg maximuma, ingatlanfin
A szépség a legkülönbözőbb formáiban mutatkozik meg emberekben, helyzetekben, időszakokban – és persze a tárgyakban is. Olyan tippeket gyűjtöttünk most össze, amelyek nőket és férfiakat egyaránt lenyűgöznek, és új szemszögből közelítik meg a szépséggel kapcsolatos elképzeléseket. Minihűtő az arckrémeidnek UrbanoutfittersAki egy kicsit is jár
A sminkárka új ünnepi kampányával debütál modellként az Apple-alapító legfiatalabb lánya. Tudtad, hogy Steve Jobsnak van egy lánya? Sőt ráadásul három is egy fia mellett, a legfiatalabból ráadásul modell lett. Ezt persze nekünk is onnan kellett megtudnunk, hogy a Glossier sminkmárka őt választotta új, ünnepi kampányának reklámarcává.
Ha előzetest nem is, de egy rövid részletet vége kaptunk a készítőktől. A Godzilla vs. Kong bemutatója sem úszta meg, hogy a járványhelyzet következtében elcsúsztassák. Ez a dátum végül 2021. május 21-re módosult, ráadásul nem rég derült ki, hogy egyúttal az HBO Maxon is debütál majd a két óriás első közös hollywoodi összecsapása. Bár a Wa
A RIKEN Központ kutatói Japánban nemrég kifejlesztettek egy olyan megfigyelő eszközt, amely rájákra rögzíthető. Ezzel a technológiával természetes módon feltérképezhető az óceánfenék. Az óceán legalján rengeteg olyan fosszilis anyag, ásványi anyag, és természetes állatfaj található, ami felfedezésre vár. Az óceán mélyét jelenleg járművek
Az Akadémia elnöke szerint a koronavírus-járvány okozta szituáció tökéletes lehetőség lesz rá, hogy megújuljon a gála. Steven Soderbergh, a Traffic és az Erin Brockovich Oscar-díjas rendezője lesz a következő Oscar-gála producere, jelentette be a díjakat osztó Akadémia. Közleményükben megjegyezték, hogy a koronavírus-járvány okozta helyzet
A magyarországi iroda augusztusi megnyitása óta számos online előadáson igazolták hírnevüket, bizonyították hozzáértésüket a világ legnagyobb korai fázisú startup-akcelerátora, a Founder Institute mentorai, szakértői. Az év utolsó rendezvényére meglepetéssel készülnek, ezúttal nem ők, hanem a résztvevők dönthetnek a témákról. Az Ask me Any
„Milyen furcsa, hogy manapság az emberek nagy része nem tud tüzet gyújtani. Gyufa és öngyújtó nélkül, mondjuk, én sem tudnék. Nyilván nem véletlenül volt ekkora kultusza a tűznek. És nem véletlenül kellett őrizni a lángot, megóvni az otthon melegét” Ami minden szempontból drága kincs. A fűtött szobából talán nem is értékeljük igazán.
Péntek reggel Marilyn Monroe gondolatait tolmácsoljuk, aki arra emlékeztet minket, hogy életünk során fontos ügyelnünk arra, hogy ne másoknak akarunk megfelelni. Miért élünk? Hamu és GyémántA nap idézete Marilyn Monroe-tól Van, aki forrón szereti 1959-ben mutatták be Marilyn Monroe egyik leghíresebb filmjét, a Van, aki forrón szereti
A közösségi média tartalmai 2020-ra nagyon elsötétültek. Az eddig is pesszimista ismerőseink most már nagyon zavarhatnak minket. A törlésük vajon megoldja a problémát? Egy áprilisi, Amerikában készült felmérés alapján az emberek majdnem negyede összeveszett a koronavírus-járvány miatt az imerőseivel, 20%-uk emiatt törölt valakit a közösség
Ráadásul még ebben a hónapban, szóval akár Ariana Grande koncerttel is megajándékozhatjuk magunkat karácsonyra. Az elmúlt napokban utalgatott Ariana Grande arra, hogy valamivel készült, most végre lehullott a lepel róla. A Netflixre érkezik egy koncertfilmje excuse me, i love you címmel, méghozzá még ebben a hónapban! December 21-én kerül f
Pálya- és szakmaválasztás a gimnázium, technikum, szakiskola előtt – az egyik legkeményebb kihívás a fiatalok és a család életében. Érvek, ellenérvek sorakoznak, parázs viták alakulnak ki az ideális munkáról és munkahelyről, ám van néhány szempont, amelyekre még egy kiadós csetepaté közben is mindenki egyetértően bólogat: lelje örömét benne, fizess
A művészet határtalansága megmutatkozik a karantén közben készült alkotásokon is. Ha már nagyon befordultál a temérdek korláttól és a decemberi komorságtól, ezek a kreatív alkotások segíthetnek kiszabadulni egy kis időre.
Nagy eredménynek számít a tudatos vásárlás terjedése kapcsán, hogy egyre kevesebb embernek kell már bemutatni, mit is takar a zero waste bolt fogalma. Budapesti és ráadásként egy budaörsi csomagolásmentes üzletet mutatunk most be.Az elmúlt években itthon is fontos változást tapasztalhatunk a környezettudatos életmódot érintő trendekben: sok vásárló
A Magas-Bakony mellett a Börzsöny, a Bükk, a Mátra és a Cserhát is tartogat kirándulási lehetőségeket a hét végére, a teljesítménytúrák azonban nem ajánlottak.
Miért tudnak rávenni egyes egyesületek, hogy mélyre nyúljunk a zsebünkben, és adakozzunk nekik? Másoknak ez miért nem sikerül? Egy kutatás nemrég feltárta, hogy az adományozások egyharmada decemberben történik. Emiatt most érdemes elgondolkodni azon, hogy miért szimpatikusabb egyik szervezet, mint a másik? A Psychologytoday cikke alapj
Előző lemezének testvéralbuma, ugyanolyan váratlanul is jelent meg, mint az. Ha a folklore volt az egyik kedvenc idei lemezed, akkor jó hírünk van, mert váratlanul megérkezett a folytatása. Taylor Swift tegnap este a semmiből megemlítette, hogy éjféltől kint az új albuma, amit születésnapja alkamából szán ajándékként rajongóinak. Gyakorlati
Ha a gyártó tartani akarja magát a most bejelentett ütemtervhez, akkor finoman szólva is sűrű hónapok elé néz.Nem szegte a Disney kedvét a filmes szempontból is borzalmasan sikerült 2020-as év. Az állandó bizonytalanság miatt sokan már a blockbusterek korszakának végét vizionálták a járvány miatt, amire csütörtökön a Disney keményen rácáfolt: brutá
Biztosan elmerengtünk már azon, hogy mi a sarki fény, milyen jelenség áll mögötte? Hol tekinthetjük meg, és mikor? Milyen legendák övezik? A sarki fény nyalábjai tulajdonképpen a Nap elektromosan töltött részecskéinek ütközései, amelyek a Föld légkörébe jutnak. Az északi fény és a napfolt-aktivitás kapcsolatát 1880 óta gyanítják. Az 1950
A jelenlegi edzőjénél is idősebb, még aktív kapus nem öregszik, csak nemesedik az idő múlásával. A hétvégén a Juventus magabiztos 0-3-as győzelmet aratott a Barcelona otthonában, ezzel megszerezve a csoportja első helyét a Bajnok ligája csoportkörében. Az előszezont a koronavírus-járvány okozta tolódások miatt kihagyó Juventus az új edzővel
Számos meglepő kulturális különbség húzódik meg Magyarország és Amerika között, ami az ünnepi időszakban is megfigyelhető. Az amerikaiak odavannak az ünnepért és szinte egy egész hónapot – és a szokásosnál nagyobb villanyszámlát – szentelnek neki. A magyarok ugyanakkor december második felére koncentrálják az ünneplést. Íme 3+1 meglepő kulturális t
Banksy tett róla, hogy a koronavírus-járvány kultúránk része is legyen, nemrég ugyanis egy Covid-19 inspirálta graffitivel lepett meg minket. Bristolban, ahol Banksy felnőtt, a minap totterdowni lakosok a megfoghatatlan művész új falfestményére ébredtek. A mű egy idősebb nyugdíjast ábrázol, aki éppen kitüsszenti a fogsorát. A művész megos
Több mint 50 tétel, 10 kóstoló: a magyar és külföldi pezsgőket a budapesti Ritz Carlton Hotelben értékelték a szakértők a VinCE Magazin nívós vaktesztjén. Videónkban bemutatjuk, hogyan zajlott az esemény. A több mint 10 éves VinCE Magazin minden hónapban megrendezi tematikus vaktesztjét. Hol különböző borokat, hol pedig pezsgőket vagy egyéb
A szülőség egyik legemlékezetesebb (és olykor leginkább elfelejteni szándékozott) kalandparkja az iskolai levelezőlista, amely leginkább a különféle privát indulatok kicsatornázására szolgál, nem elsősorban az iskolai tudnivalók megbeszélésére. A karácsony ráadásul különösen stresszes időszak mindenkinek, és ez bizony nyomot hagy a diskurzuson is.
Szülinapját ünnepli a világ egyik legnagyobb és legnépszerűbb kommunikációs applikációja, melynek segítségével a felhasználók már 10 éve indíthatnak és fogadhatnak online nemzetközi hívásokat. Az applikáció az elmúlt egy évtizedben sokat fejlődött: bevezették a közösségeket; a csoportos beszélgetéseket; és a csetrobotokat is. A l
Szemethy Orsolya A következő megálló: a Boldogság című regénye kapta a 2020-as Petri György-díjat. A képzőművészként már ismert Szemethy Orsolya sok év óta kéziratban lévő regényét a kurátorok nyelvi teremtő ereje, műfajokat ötvöző eredetisége és nem utolsósorban humora alapján honorálták – közölték a szervezők az MTI-vel. Idén három alkotó