Az AIDS elleni küzdelem világnapján új edukációs programmal jelentkezik az UNICEF Magyarország. A MAC AIDS Fund támogatásával útjára indított kezdeményezés célja a nemi úton átadható betegségek terjedésének megakadályozása a fiatalok körében. A program keretében megvalósuló reprezentatív felmérés elsősorban arra kereste a választ, hogyan vélekedik
Az elmúlt napokban óriási mennyiségű hó esett le Ausztria déli részein. Kelet-Tirol több lakott településén is 150-200 cm havat mérnek, a hegyekben ennél jóval több esett.
Eldőlt, hogy 2020-ban már nem lesz változás. Szilveszterkor is este 8-tól kijárási tilalom, ahogy korábban a miniszterelnök mondotta: “mindenkinek haza kell érni“, és egyéb intézkedésekben sem várható enyhítés. Ennek megfelelően…
A Popfilter évadzárója igazi jutalomjáték volt: sírós-nevetős történetek hazáról, szavakról, szülésről, írásról és egy különleges névről Szabó T. Annával, akit hallgatni minden percében arany.
Az első katalógust még a vállalat tulajdonosa és alapítója állította össze saját kezűleg A megváltozott médiafogyasztási szokások és vásárlói magatartás miatt már egyre kevesebben olvasták az IKEA nyomtatott katalógusát. Ennek következményeképp az IKEA 70 évvel az első példány megjelenése után megszünteti a kiadványt, és nagyobb hangsúlyt fektetnek
Ha az idei gyerekkönyvekről van szó, akkor bizony felmerül a nehéz dilemma, melyik kezünkbe is harapjunk, annyi szuper kötet látott napvilágot. Both Gabi ezekből választott ki 15 olyat, amik méltán beköltözhetnek a karácsonyfa alá.
A forró csokoládé sokak kedvence, bár elsőre akarva-akaratlanul azt gondolnánk, hogy az a gyerkőcök itala. Ez azonban hatalmas tévedés, pláne, ha egy kevéske alkohollal fűszerezzük a még ünnepibb hangulat kedvéért.
D. Tóth Kriszta és Orvos-Tóth Noémi podcast-sorozata, a Beszélnünk kell! első évada nemrég véget ért, a műsor szerkesztője, Filákovity Radojka viszont elhozta nektek a kedvenc gondolatait az elmúlt tizenkét hétből. Nektek melyik epizód volt a kedvencetek?
Manapság minden egyes héten követhetetlenül sok zene jelenik meg világszerte. Éppen ezért próbálunk segíteni az eligazodásban: minden héten összegyűjtjük az előző hét legérdekesebb megjelenéseit, hogy mindig képben lehess!
Luca sokáig azt hitte, a külseje tökéletesen különválasztható a személyiségétől. Aztán régi fényképek segítségével tett egy kisebb időutazást, és rájött, hogyan alakult a kinézete meg az öltözködése a különféle életszakaszai függvényében.
Ma már mindannyiunk életének elengedhetetlen kelléke a boltokban és a tömegközlekedési eszközökön, néhol pedig a közterületeken is kötelezővé tett maszk. Ezt a divatipar is hamar belátta, kezdeti próbálkozásaikhoz képest mára teret nyertek a különféle arcot eltakaró dizájntermékek.
Homo pedes frigidi. A fázós lábú ember. (Jól van, nyugi, szabadfordítás) És egy 120 éves találmány, amelynek az érintettek legszívesebben imába foglalnák a nevét. Például Emese is:
Kedd reggeli idézetünkkel Halász Judit gondolatait tolmácsoljuk, aki a karácsony közeledtével arra emlékeztet minket, hogy ajándékot adni szebb, mint kapni.
Ma negyven éve, hogy Mark David Chapman megölte John Lennont. Hogyan telt a sztár utolsó napja? Szigorú napirend szerint, tevékenyen, örömben, utólag kissé vészjósló történésekkel tarkítva.
A BBC zeneipari profikat bevonva minden évben megtippeli, hogy kiből lesz a következő nagy sztár, néha pedig annyira beletrafálnak, mint Adele esetében anno. Most nyilvánosságra hozták az idei jelölteket.
A négysajtos pizza gyerekcipőben jár az új rekorderhez képest.Jócskán helyben hagyták az előző rekordot beállító ausztrál pizzát, ami eddig a pillanatig 154 sajttal tartotta a Guinness-rekordot. Ugyanis a most elkészített 30 centiméteres pizza kereken százzal több sajtfélével gazdagabb elődjénél, ezzel pedig új abszolút bajnokot avattak a sajtos pi
Ha így haladunk, az év végére minden országra jut egy oszlop.Tegnap mi is beszámoltunk arról, hogy megoldódni látszik a fél világot lázban tartó fémoszlopok rejtélye. AThe Most Famous Artist néven működő művészcsoport bejelentette, hogy az oszlopokat ők készítették és állították fel, sőt azok valójában megvásárolhatóak negyvenötezer dollárért, vagy
Ha mindig is szívesen ábrándoztál arról, hogy milyen ajándékokat vásárolnál egy pezsgővel felöntött jacuzziban üldögélve úgy, hogy az árcédulára még véletlenül sem téved rá a tekinteted, akkor Pásztory Dóri neked állította össze ezt a hiánypótló cikket „Kőgazdagék karácsonya” jeligére.
Az elmúlt napok havazásai természetesen nem kerülték el a szlovén hegyeket sem. Ez mindig így van télen, ha a déli ciklon jelentős mennyiségű csapadékot hoz az észak-olasz, illetve a dél-ausztriai hegyekbe. Bovec-Kanin szlovén oldalán már 280 cm vastagon állt a hó ma reggel.
Ha valaki mégsem tudná kibírni síelés nélkül az év hátralévő napjait és bevállalja ennek karanténban kiszabott következményét, akkor egy rövid körkép arról, hogyan viszonyulnak az európai síterepek a német-olasz-francia tengely által javasolt korlátozásokhoz.
Egy évvel ezelőtt még egyikünk sem gondolta volna a világon, hogy hónapokat töltünk majd a négy fal között, összezárva nem csak egymással és a tárgyainkkal, de saját magunkkal is. Azóta nemcsak a kapcsolataink szerepe és minősége változott sokat de a tárgyainkkal való kapcsolatunk is. Trom Kata második könyve épp a legjobbkor kerül az olvasók kezéb
A brit gyógyszerfelügyeleti hatóság az AstraZeneca brit-svéd gyógyszeripari csoport és az Oxfordi Egyetem közös fejlesztésű koronavírus-oltóanyagának engedélyezési eljárását is megkezdte.