A Dell tanulmánya szerint az informatikai döntéshozók több mint egyharmada a „növekvő mennyiségű adatok beszerzését, összegyűjtését, kezelését és felügyeletét” tekinti az egyik legnagyobb kihívásnak. A vállalkozások felgyorsíthatják innovációs terveiket, és kiemelkedhetnek versenytársaik közül, ha újragondolják a célkitűzéseiket, és három kulcsfont
Idén negyven százalékkal több rendelést teljesített az eMAG, mint 2019-ben. A vásárlásokból egyértelműen kiderül: a járványidőszak miatt otthon ragadtak hobbipéknek álltak és szobabicikliken rótták a kilométereket. Az eMAG-on tapasztalható vásárlási trendek jól tükrözik a 2020-as év tendenciáit: az FMCG termékkategória jelentősen, négyszeresére növ
Hackerek mélyebbre hatolhattak be a Microsoft rendszerébe, mint azt korábban hitték, közölte a Microsoft. A társaság korábban elismerte, hogy behatolás nyomaira találtak a rendszerükben, a SolarWinds nevű cég egyik programjához kiadott javítást manipulálták feltehetően orosz hackerek, demára az is kiderült, hogy forráskódhoz juthattak hozzá. A Micr
December 8-án jelentette be a FireEye nevű it-biztonsági cég, hogy egy nagyon összetett és kifinomult támadás következtében számos általuk fejlesztett és sérülékenység vizsgálatok során használt eszközözt (exploit-okat) loptak el a rendszereikből. December 13-án kiderült, hogy a FireEye incidensnél a támadók a SolarWinds nevű, it-menedzsment és it-
A China Telecom, a China Mobile és a China Unicom uralja odahaza a távközlési piac nagy részét, de a hadsereggel való kapcsolataik miatt az USA-ban vége van a részvényeikkel való kereskedésnek.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/01/02/2898/
A Kaspersky szakemberei közzétették a 2021-re szóló fenyegetés-előrejelzéseit: digitalizáció, zsarolás, vakcinahekkelés. Az oktatás digitalizációja kiterjedtebbé teszi a fenyegetési környezetet. A folytatódó járványügyi helyzet miatti korlátozó intézkedések világszerte változásokat idéztek elő az oktatási rendszerekben. A változások hajtóerejét jel