A Belügyminisztérium és a NISZ Zrt második alkalommal hirdeti meg nyílt forráskódú programozó versenyét „Kódolj határok nélkül!” címmel. A 2021. év újdonsága, hogy a középiskolai diákok mellett, új kategóriában a hazai és a határon túli magyar anyanyelvű főiskolai és egyetemi hallgatók is nevezhetnek a megmérettetésre. A verseny célja, hogy a progr
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) online hitelösszehasonlító alkalmazást készített azoknak, akik Minősített Fogyasztóbarát Személyi Hitelt (MSZH) vennének föl. A díjmentes kalkulátor táblázatos formában mutatja a hitellehetőségeket, alapértelmezésben a teljes hiteldíj mutatók (THM) sorrendje alapján. Nem emel ki ajánlatokat, nem torzítja a piaci árakat,
Az elmúlt öt évben kétszeresére nőtt az informatikusok iránti kereslet Magyarországon: a munkáltatók 44 ezer digitális szakembert vehetnének fel a következő két évben, ha nem kellene számolniuk az évről évre növekvő szakemberhiánnyal, 2015-ben ez a szám még csak 22 ezer volt – közölte az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövet
Az igazságügyi miniszter összehívta a Digitális Szabadság Bizottság rendkívüli ülését a techcégek “rendszerszintű visszaélései” miatt. Varga Judit a Facebook-oldalán azt írta: az “árnyék tiltás” vagy “shadowban” azt jelenti, hogy a közösségimédia-szolgáltatók titokban, politikai céllal úgy korlátozzák egy felhasználói profil láthatóságát, elérését,
Több mint 2 milliárd dollárért szereznék meg a Wrike projektmenezsment-platformot, ami nem csak technológiáival, de ügyfélkörével is jól kiegészítheti majd a vállalat portfólióját.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/01/19/3075/
Az önvezetési technológiák fejlesztésében jártas Aurora a nagymúltú Paccar teherautógyártóval állt össze a nagy potenciállal kecsegtető szegmens meghódítására.
A sakkvilágbajnoki címvédő Magnus Carlsen bizonyult az e-sport – a versenyszerűen űzött számítógépes játékok mellett a sakkot is magában foglaló elektronikus sport – legjobban kereső játékosának 2020-ban. A harmincéves norvég versenyző a világháló pénzdíjas eseményein, mindenekelőtt az általa életre hívott internetes nemzetközi tornákon 510 587 dol