A Direct One TV szolgáltató 2021 augusztusában több, mint 3000 előfizetőjét kérdezte meg tartalomfogyasztási szokásairól. A kutatásból az derült ki, hogy a válaszadók fele naponta egy-három órát tévézik, és a legtöbben filmeket és sorozatok néznek ez idő alatt. A válaszadók 77 százaléka a hagyományos tévézést részesíti előnyben, emellett 44 százalé
Bemutatták Magyarország Nemzeti Atlasza (MNA) Társadalom, illetve az angol nyelvű Society című, új nyomtatott köteteit és azok interaktív, digitális változatát (e-MNA). Az MNA Társadalom kötet tartalmazza a Kárpát-medencéről, és azon belül a mai Magyarországról rendelkezésre álló, grafikusan ábrázolható ismeretek jelentős részét. Freund Tamás, az M
A Huawei Technologies regionális fejlesztési üzletága a vállalat finnországi K+F központjával karöltve Digitális Pénzügyi és Biztonsági Innovációs Laboratóriumot (Fin²Sec) hozott létre, melynek célja, hogy eleget tegyen annak az egyre sürgetőbb követelménynek, hogy az európai banki, pénzügyi és pénzforgalmi szolgáltatások elsődlegesen digitálissá v
Japán középiskolások dobták a tengerbe 37 éve azt a vizespalackot, amely hatezer kilométerrel távolabb, Hawaiin sodródott partra idén nyáron. A Csiba prefektúrában lévő Csosi középiskola természettudományi klubjának diákjai 1984-ben dobták a vízbe a vizespalackot az óceáni áramlatokat vizsgáló projektjük részeként – idézte a Guardian a japán Mainic
A pici LED-fény nem elég ahhoz, hogy bárkit figyelmeztessen rá, ha éppen filmezik, és a nagyközönséget is tájékoztatni kellene, hogy mire számíthat az új termék megjelenésével.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/09/18/5274/