Patthelyzetbe az orosz vakcinával oltott magyarok esetében, legalábbis azoknál, akik Nyugat-Európába készülnek utazni: nyaralni vágyók, üzletemberek, munkavállalók, ösztöndíjas diákok keresik kétségbeesetten a megoldást arra, hogyan jussanak hozzá az európai vakcinaútlevélhez. Azt ugyanis jelenleg csak a két Modernával, Pfizerrel és egy Janssennel
A füllentő határsértők lebuktatásában, a menedékkérők ellenőrzésében és terrorgyanús személyek lehallgatásában is óriási segítséget nyújthatnak a magyar belügyi szerveknek azok az afgán menekültek, akiket a honvédség menekített ki a tálibok uralta dél-ázsiai országból.
A 2006. szeptember 17-én kiszivárgott őszödi beszéd megrengette a magyar társadalmat és a Gyurcsány-kormány bukását okozta, sőt máig érezteti a hatását – vélekedik Deák Dániel vezető elemző.
Újabb súlyos környezetszennyezés történhetett? Egyelőre nem tudni, mi okozta a videóban látottakat, de egészen hátborzongató nézni a jól megtermett, ám furcsa állapotban lévő amurokat.
Megállapodott a Budapest Fejlesztési Központ a BKK-val a 2-es metró és a gödöllői HÉV összekötésének átvételéről. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor 2023 után kezdődhet a kivitelezés.
Aranybányát nyitna egy cég a Börzsönyben. A Hun-Bányászat Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Kft. ügyvezető igazgatója szerint ezer tonna arany és ezüst van a hegységben, ráadásul nem túl mélyen, és a természet károsítása nélkül kitermelhető formában. A Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat jelenleg a koncessziós bányászati engedély kiírását meg
Szombaton kezdődik a hatpárti ellenzék országos előválasztása, ezért a hagyományos, illetve a közösségi média, valamint a közterületek tele vannak politikai reklámokkal. A választási törvény és a médiatörvény szerint azonban a látszat ellenére most nincs hivatalos kampány, sőt, a jogszabályok még az előválasztás fogalmát sem ismerik. A médiajogász
Ésszel, tehetséggel, akarattal és hittel "nemcsak a járványt győzzük le, de az újrakezdés sikere sem marad el" – hangoztatta a köztársasági elnök Budapesten, amikor a Sándor-palotában fogadta a Magyarország Barátai Alapítvány tagjait.
Aranylázban égnek a Börzsöny lakói, mióta kiderült: Nagybörzsöny, Márianosztra és Kóspallag határában, Nagyirtás és a Rózsa-hegy területén egy cég nemesfémet bányászna. Kutatások szerint 1000 tonna arany és majdnem ugyanennyi ezüst lapul a föld mélyén.
Több mint másfél évet, 595 napot kell várni térdprotézisre a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő adatai alapján. Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón ígéretet tett arra, hogy egy héten belül döntenek a várólisták megszüntetéséről. A Magyar Orvosi Kamara megkeresésünkre közölte: a várólisták csökkentésével kapcsolato
Az országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke, Bánki Erik főként a mezőgazdaság területén tevékenykedik. Szerepét növeli az idén alapított, illetve megszerzett két új társaság. A régóta működők egyike pedig jelentős uniós támogatáshoz is jutott.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/09/18/5270/
Szombaton kezdődik az ellenzéki előválasztás első fordulója. 106 egyéni választókerület 253 jelöltje és öt miniszterelnök-jelölt közül lehet kiválasztani a Fidesz–KDNP tavaszi kihívóit. A résztvevők interneten és sátrakban voksolhatnak.
Járókelők tepertek le egy fiatal lányokat molesztáló férfit Nagykanizsán. A szemtanúk szerint először egy lakótelepen támadta meg egyik áldozatát, azonban a segélykiáltásra többen is reagáltak, ezért a támadó elfutott. Hamarosan két másik lányba is belekötött, ezt követően kapták el. Az ATV Híradójának riportja.
Novembertől folytatódik a Balaton mederkotrása, a térség vízellátórendszere felújításra és fejlesztésre szorul – hangzott el a Balaton Fejlesztési Tanács online megtartott ülésén.
A Magyar Jetiben megmutatjuk, hogy néz ki valójában az ellenzékellenes aláírásgyűjtés, és mi van egy fideszes érvelőkártyán. A miniszterelnök-jelölti vitán pedig nem véletlenül került elő a kérdés: ki fizessen?
Aligha akad olyan európai, aki ne hallott volna a Vatikán létezéséről, amely valójában három külön intézmény. Erről beszélgetünk Somorjai Ádám bencés szerzetessel.
„Több mint 100 település és több ezer kézfogás! Köszönöm nektek. Vedd kezedbe a sorsod” – írja a Jobbik miniszterelnök-jelöltje annak kapcsán, hogy ma elstartolt az ellenzéki előválasztás.
A Fővárosi Vízművek munkálatai miatt vasárnap este 23 óráig csak az Eötvös tér és a Közraktár utca közötti szakaszon lesz lezárva a rakpart az autósok előtt.
Még ebben a ciklusban pedagógus béremelést szorgalmaz Fürjes Balázs. A következő években pedig egy komoly pedagógusbér-rendezést kell végrehajtani - posztolta az államtitkár, a Hegyvidék fideszes képviselő-jelöltje.
Az idén várható kiváló minőségű termés, az évtizedes szakmai tapasztalat és a technológiai fejlesztések visszasegíthetik a magyar bort méltó helyére, az üzletek felső polcaira. A hirado.hu szőlő- és borkörképe.
Felújítás miatt szombattól megváltozott útvonalon közlekednek a buszok a XI. kerületi Október huszonharmadika utca környékén - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK. Az érintett szakaszon november 15-ig forgalomkorlátozásra is számítani kell - áll a közleményben. Pályakarbantartás miatt változik a gödöllői (H8-as), a csömöri (H9-es), valamin
A 168.hu úgy tudja, kibertámadás történhetett. Magyar György, a Civil Választási Bizottság elnöke azonban ezt cáfolta, nem sokkal később pedig az Országos Előválasztási Bizottság is megszólalt az ügyben.
Éjjel-nappal próbálnak bejutni illegális bevándorlók Magyarországra a déli határzárnál, erről tett közzé videót a kormány hivatalos Facebook-oldalán. A videóból az is kiderült, hogy a határt védő rendőrök és katonák teszik a dolgukat.
Újabb ikonikus színházi személyiség, Robert Wilson, amerikai összművész mondta le részvételét a Vidnyánszky Attila által igazgatott Madách Nemzetközi Színházi Találkozón, vagyis a MITEM-en amit hagyományosan a Nemzeti Színházban rendeznek. Komoly fricska az SZFE-t átalakító színházi vezetőnek, hogy a sztárművész gázsija felét a FreeSZFE működésére
Két órára máris felfüggesztették a szavazást. Az ellenzék szerint azért, mert a váratlanul nagy részvétel miatt szükség van a technikai erőforrások azonnali bővítésére.