Az Európai Parlament (EP) elfogadta a magasan képzett, unión kívüli munkavállalók alkalmazásához szükséges kék kártya reformját, amely rugalmassága révén segít az egyes kulcságazatokban tapasztalható munkaerőhiány csökkentésében. Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén 556 szavazattal, 105 ellenszavazat és 31 tartózkodás mellett elfogadott
Átadták a svájci Sensirion Holdin AG debreceni szenzorgyártó üzemét, a beruházás a Szinorg és a Xanga cégcsoport mintegy tízmillió eurós közös fejlesztésében valósult meg. Johannes Bleuel, a Sensirion Holding AG alelnöke azt mondta, komoly terveik vannak Debrecenben: a napokban úgy döntöttek, hogy a termelőüzem mellett kutató-fejlesztő (K+F) közpon
A magyarok többsége megszokta az erős ügyfél-hitelesítést — derült ki egy friss kutatásból. A felmérésből kiderült, hogy a hatvan év alatti magyar lakosság túlnyomó többsége, közel kilenctizede használta már internetes vásárlásai alkalmával bankkártyáját. A válaszadók 58 százaléka kizárólag bankkártyát használ ilyen esetben. A kitöltők 54 százaléka
Ismét lehet jelölni a Rátz Tanár Úr Életműdíjra azokat a reáltárgyakat oktató tanárokat – közölte a pályázatot kiíró Alapítvány. A közlemény szerint diákok, szülők és pedagógustársak javasolhatnak az életműdíjra kiemelkedő teljesítményű, a magyarországi közoktatás 5-12. évfolyamain biológiát, matematikát, fizikát vagy kémiát tanító (vagy egykor tan
Az UNESCO és az ITU közös alapítású szervezetének legfrissebb jelentése szerint nem a lefedettség, hanem a fejlődő régiókban élők szűkös erőforrásai miatt nem sikerül még több emberhez eljuttatni a világháló előnyeit.
Egyre kevésbé képzelhető el egy jó biztonsági rendszer az MI kihagyásával, de minden problémát nem old meg a mesterséges intelligencia. Sőt, néhány újat is hoz magával. Mit nem végez el az ember helyett az MI a szervezetek védelmében?
A litván védelmi minisztérium állítólag olyan beépített funkciókat talált bizonyos készülékekben, amelyek keresőkifejezéseket érzékelnek és blokkolnak, vagy engedély nélkül továbbítanak felhasználói adatokat távoli szerverekre.
Más kérdés, hogy ez nem mindenki szerint elég a közösségi platform káros hatásainak mérséklésére, a részvényesek pedig azon háborognak, hogy Zuckerberg állítólag milliárdokért mosta ki saját magát a Cambridge Analytica-botrányból.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/09/22/5307/