Ha valaki visszatérő feledékenységet tapasztal, szellemi leépülés, orvosi nevén demencia gyanúja merül fel. A szellemi leépülés, köztük az Alzheimer-kór, a közhiedelemmel ellentétben nem természetes része az öregedésnek. Oki kivizsgálása nagyon fontos, mert a memóriazavar mögött eltérő betegségek állhatnak, amelyek kezelése is jelentősen különbözik
A retikulocita a vörösvértestek fiatal, éretlen alakja, mely már elvesztette magját. Normál esetben a vérben csak kis mennyiségben vannak jelen, a csontvelőből nagyrészt csak érett vörösvértestek kerülnek a keringésbe.
A szoptatás kezdetén többnyire tapasztalható változó fokú érzékenység, ami azonban az idő előrehaladtával fokozatosan megszűnik. Ha a baba megfelelően kapja be a mellet, akkor nem lép fel semmilyen fájdalom.
Texasban ettől a hónaptól tilos a terhességmegszakítás a terhesség hatodik hetétől – és Európában is újra meg újra fellángolnak a viták erről. Miért került megint napirendre a kérdés, és mi lehet a következménye annak, ha visszatérünk egy szigorúbb szabályozáshoz?
„Nem hiszem, hogy áldozat vagyok, vagy ha igen, a saját döntésem és gyávaságom áldozata” – állítja Brigitta, aki nyolc év után döbbent rá, hogy a nyitott párkapcsolat talán mégsem neki való. Az ő története következik.
Utoljára 25 éve fordult elő és legközelebb is csak negyed század múlva lehet rácsodálkozni arra a csodás látványra, amikor a Balaton vizén személyhajók tucatjai rajzanak ki a vízre és haladnak egy irányba. A balatoni hajózás fennállásának 175. évfordulóját díszszemlével ünnepelték. Kirajzott a teljes személyhajóflotta, a Balatoni Hajózási Zrt. 18 s
Ahogy a vizuális kultúránk, úgy a fotográfia is sokat változott az elmúlt évtizedekben. Így fordulhat elő, hogy míg korábban elképzelhetetlennek tűnt, ma már futótűzként járja be a világot egy partra sodort, halott kisfiú fotója. Filákovity Radojka egyebek mellett erről a jelenségről is beszélgetett Révész Tamással:
Nincs olyan, aki ne szeretné valamiért. A brit TimeOut magazin a világ legjobb városai után (ahová Budapest is felkerült) kiválasztotta a világ legszebbjét is. Ez ugyanabból a felmérésből derült ki: a Time Out a világ minden tájáról kérdezett meg összesen 27 000 embert, akiknek rangsorolni kellett a szülővárosuk legjobb tulajdonságait.
A No White Foods Diet egy olyan étkezési minta, amely azon az elképzelésen alapul, miszerint a feldolgozott fehér színű élelmiszerek kiiktatása az étrendből segíthet a fogyásban és javíthatja a vércukorszint szabályozását.
Volt már úgy, hogy felhívtad anyukádat, és nem vette fel a telefont? Hogy milliószor csengetted, és mikor végre felvette, kiabáltál vele, hogy ne csináljon ilyet többet? Hogy a mobil azért mobil, hogy nála legyen. Hogy legyen szíves és figyeljen oda erre. És úgy voltál már, hogy felhívtad anyukádat, és nem vette fel a telefont? És milliószor csenge
A legendás Sophia Lorent mind a mai napig a filmtörténet egyik legjobb és legszebb színésznőjeként ünneplik. Íme az 5 legjobb filmje, a Rotten Tomatoes rangsorolása szerint.
Kezdetben a Harley-Davidson azt mondta, hogy az új e-bike nem több, mint egyszerű „stílusgyakorlat". Később kiderült, hogy a vállalat meggondolta magát. Szinte pontosan egy éve írtuk meg, hogy a Harley elkészítette az első elektromos kerékpárját, a Serial 1-et. Ugyan akkor azt írtuk, hogy a bicikli már 2021 márciusában forgalomba áll, de
A TAG Heuer most azt a búvárórát hozta vissza a mai kor igényeire szabva, amit Timothy Dalton az 1987-es Halálos rémületben című epizódban viselt bevetése során: ez az Aquaracer Professional 300 Night Diver.
A Nasa Ingenuity marshelikoptere egy 3D-s képet továbbított egy sziklával borított halomról a 13. repülése során. A Mars Jezero-kráterének "South Seítah" régiójába irányuló felderítő küldetés terve az volt, hogy képeket készítsen erről a geológiai célpontról - amelynek az ügynökség Perseverance roverért felelős csapata a "Faillefeu" (a fr
Védjen a hideg ellen, óvjon a sérülésektől, és tegye könnyebbé a járást – alapvetően ezt várnánk el egy jól funkcionáló cipőtől. Azonban ahogy az igények ma sem merülnek ki ennyiben, a történelem során sem mindig a praktikum volt a legfontosabb a megrendelők számára. Sőt... bizarr cipőkből sosem volt hiány!
A centrumnak köszönhetően a tudományterületek képviselői hatékonyabban és eredményesebben tudják végezni az asztrofizikai, csillagászati és asztrokémiai kutatásokat, valamint az űreszközök fejlesztését és az űrből végzett asztrofizikai megfigyeléseket.
Elektromos autózás, műszaki áruháznak tűnő műszerfalak, önvezetés…nem éppen a vezetési élmény hívószavai. Ezért igazán izgalmas az új Lotus Emira a 3,5 literes V6-os motorral, melynek teljesítményére és árára is fény derült.
Az online vásárlás olykor rejt magában veszélyeket. Ezek az emberek legközelebb kétszer is meggondolják, hogy az interneten vásároljanak-e - kedvenc webshopjuk csúnyán átverte őket.
Minden egyes szoláriumozással nő a bőrrák kialakulásának kockázata. Minél gyakrabban látogatja valaki a szoláriumot, annál több kárt okoz magának és annál nagyobb a bőrrák rizikója.
Mindössze néhány napot kell még várni az év legnagyobb ingyenes zenei eseményére, ugyanis szeptember 25-én – egy év kihagyást követően – a Szerencsejáték Zrt. újra megrendezi Szuperkoncertjét, ezúttal a Puskás Aréna Szoborparkban. A több szempontból is exkluzív rendezvényen a showelemek és a meglepetéselőadók mellett dalpremier is várja a kilátogat
Bár alapvetően az adott szervre jellegzetes tumormarkerek segítik a daganatok diagnosztizálását, ezek értékelése sem mindig könnyű. Sokszor észlelhető magasabb tumormarkerszint gyulladás esetén is, ilyenkor az emelkedett érték nem többszázszorosa-ezerszerese a normál értéknek. Nem minden tumormarker egy szerv daganatára jellegzetes csak, így előfor
Néró rollerrel, Nóra bringával érkezik a Katonába A magyar színházak hosszú kényszerszünet után szeptemberben ismét megnyitják kapuikat az új évadban. Remélhetőleg ezúttal szünetek nélkül.Így van ezzel a Katona József színház is. Ezúttal nem egy különleges képsorozatot készítettek a karanténra reagálva, hanem egy kreatív videót osztottak me
Bőrünk a káros hatásokra emlékezik, vagyis egyetlen napfényben eltöltött perc sem telik el úgy, hogy azt ne raktározná el legnagyobb kiterjedésű szervünk, a bőrünk. Dr. Vincze Ildikó, bőrgyógyász szakorvos a rizikófaktorokról és rendszeres szűrésekről beszélt.
A Ski amadé régióban az Alpok gyönyörű hegyi tájai csábítanak téli üdülésre és aktív kikapcsolódásra, összesen 760 kilométernyi változatos sípályával, amelyek egyetlen síbérlettel felfedezhetőek. Egy 6 napos Ski amadé bérlet ára a 2021/22-es főszezonban 299 euróba kerül (gyerekeknek 149,50, ifjúsági jegy 224 euró) .