Megújította a versenyhivatal az influenszer marketingről szóló tájékoztatóját, amelyben konkrét példákkal és gyakorlati tanácsokkal segíti az influenszerek és a reklámügynökségek jogkövető magatartását – közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A közlemény szerint a GVH a piaci szereplőkkel nyilvánosan egyeztetve felülvizsgálta a 2017 végén publik
Elektronikus ajánlattétellel értékesíti a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a 32 gigahertzes (GHz) frekvenciasávot. Az árverésre jelentkezők ezúttal kizárólag elektronikus úton, egy erre a célra fejlesztett informatikai rendszeren keresztül jelentkezhetnek és nyújthatják be az árajánlatokat egy háromórás idősávban. Ez az eljárás garanciát
A svéd zenei szolgáltató lett a keresőóriás első partnere az USA-ban, amelynek alkalmazásában engedélyezett az alternatív fizetési megoldás használhata.
A megoldás technikaialg megvalósíthatónak tűnik, és számos előnye is lenne a földi napelemfarmokhoz képest, de még sok minden hiányzik a koncepció gazdasági életképességéhez.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Tízmillió eurós (~négy milliárd forintos) tőkebevonás történt a személyre szabott hűségprogramokhoz digitális hátteret nyújtó Antavónál. A közlemény szerint az Antavo Szegedről indult, komoly nemzetközi sikerekkel rendelkező tech cég. A négy magyar magánszemély alapította londoni székhelyű Antavo Ltd. – az Antavo Kft. tulajdonosa – tízmillió eurós
A Volánbusznál az i-Cell cég 1800 autóbuszt szerelt fel flottamenedzsment eszközökkel és sofőrazonosító egységekkel — közölte a két társaság közös közleményükben. Az egyedi fejlesztésű technológia csökkenti a gázolajfogyasztást, emellett a rendszer naprakész adatokat szolgáltat az esetleges műszaki problémák feltárásához, hozzájárul a járatkimaradá
A HelloPay Zrt közleményben ismertette álláspontja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) digitális borravaló rendszerüket érintő vizsgálatával kapcsolatban. A HelloPay vezetői megdöbbenéssel olvasták a GVH honlapján közzétett sajtóközleményt, amely arról tájékoztatja a közvéleményt, hogy a hivatal ismételten vizsgálatot indított társaságukkal szemben eg
Új digitális szolgáltatást vezet be a K&H Bank: Kate, a digitális személyes asszisztens hidat képez a mobilalkalmazás és a bank szervezeti egységei, illetve az ügyfelek között – jelentette be Guy Libot. A csoport vezérigazgatója elmondta: a fejlesztés illeszkedik a vállalat digitális stratégiájába, amelynek legfontosabb része az adatvezérelt működé
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Felerősödtek a digitális pénzügyi támadások az utóbbi időben, a csalók egyre inkább közvetlenül az ügyfeleket célozzák meg a pszichológiai manipuláció és a megtévesztés szándékával – állítja Kandrács Csaba. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzügyi szervezetek felügyeletéért és fogyasztóvédelemért felelős alelnöke közölte, hogy az ügyfelek pénzügyi tuda
Szeptemberben jelentősen növelte értékesítési árbevételét az egy évvel korábbihoz képest a német elektromos és digitális ipari ágazat, megrendelései azonban alig változtak — közölte a ZVEI. Az ágazat szakmai képviseleti szervezete szerint a német elektromos és digitális iparban az új megrendelések szeptemberben nagyjából az előző évi szinten maradt
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 2023 végéig tartó együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetemmel. A hatóság a vezeték nélküli kommunikációs rendszereket használó kutatási projekteket segíti, támogatásukból a győri egyetem Digitális Fejlesztési Központja, Járműipari Kutatóközpontja, a Gépészmérnöki, Informatikai és V
Az amerikai Kongresszus két republikánus tagja a TikTok közösségi oldal betiltását kezdeményezi az Egyesült Államokban a nemzetbiztonság védelmére hivatkozva. Marco Rubio szenátor és Mike Gallagher a napilapban megjelent közös véleménycikkben jelentette, hogy jogszabályt terjesztenek elő a TikTok és minden más közösségi alkalmazás betiltásáról, ame
Elpusztult Aura, faját a kihalástól megmentő ibériai hiúz, a világ legritkább macskaféléjének legidősebb regisztrált példánya. Az állatot 2002-ben, mindössze egy hónapos korában fogták be, amikor az ibériai hiúzok száma a félszigeten száz alá csökkent a mezőgazdasági termelés, az orvvadászat és a közúti balesetek miatt. húsz évvel később a párduchi
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Emeli vezetékes és műholdas szolgáltatásainak listaárát a Digi-csoport januárban — közölte a 4iG leányvállalata. A drágítást a “csodás” magyarországi gazdasági helyzettel indokolták: az infláció és az energiaárak ugyanis jelentősen emelték a működési költségeiket. Az árváltozás a Digi és a hozzá tartozó Invitel valamennyi kábeltévé-, internet-, tel
Hivatalból és bejelentések alapján több tévé- és rádiócsatorna műsorát vizsgálta a Médiatanács. A testület pénzbírságot rótt ki virtuális reklám szabálytalan közzététele miatt a TV2, illetve vállalásai nem teljesítése miatt a szekszárdi Rádió Antrittra. Vizsgálta a Médiatanács a TV2 augusztus 2-án sugárzott „Pénzt vagy éveket” című műsorát. A vizsg
Már értékesítik Magyarországon az OPPO A57s okostelefont. A készülék ultra-nagy felbontású 50 MP-es előlapi kamerával rendelkezik, valamint a kategóriaelső akkumulátor technológiájának köszönhetően már tíz perc töltés után is közel három órán keresztül streamelhetünk videókat. Az OPPO A57s kategóriaelső, 33 W-os SUPERVOOC gyorstöltési technológiájá
A hazai digitális média fejlődésének újabb szakaszába lépett, és idén egyértelművé vált, hogy a globális techcégek és e-kereskedelmi szereplők mellett a hazai tartalomkészítők befolyása is megkerülhetetlen. A digitális világ legbefolyásosabb szereplőit rangsoroló toplistánk első helyére a magyar influenszerek kerültek, ami jól mutatja a hazai média
A vállalatok, különösen a Szilícium-völgy techcégei az alkalmazottaktól teljes odaadást várnak, de ez nem kölcsönös. Ha a részvényesek érdeke úgy kívánja, azonnal megválnak akárhány embertől.
Egyes vakságot okozó betegségben szenvedő páciensek látásfunkcióit részben helyreállító génterápiás kezelés után az éleslátás visszaállítását is lehetővé tevő eljáráson dolgozik munkatársaival Roska Botond. A neurobiológus pénteken Szegeden, a Nemzeti Tudósképző Akadémia által szervezett Nobel-díjasok és tehetséges diákok XIX. találkozóján a tudomá
A Lockbit zsarolóvírus évek óta szedi áldozatait, de igazán idén vált dominánsá. Az elkövetett bűncselekmények azonban szerencsére nem mindig maradnak következmények nélkül.
A japán cégcsoport legutóbbi negyedéves eredményei szerint addig forgatták a több mint 100 milliárd dollárjukat, hogy öt év után úgyszólván elölről kezdhetik az egészet.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A nehezebb időszakát élő közösségi polipnál nem csak a kollégáktól válnak meg, hanem különböző hardveres projektektől is. A Portal forgalmazása megszűnik, a várt okosóra pedig meg sem fog születni.
Átadták a Debreceni Egyetem (DE) e-sport központját pénteken; a Nagyerdei Stadion külső karéjában 300 millió forint kormányzati támogatásból és egyetemi forrásból alakították ki a létesítményt – közölte az átadáson Bács Zoltán kancellár. Elmondta, a központ elsősorban oktatási célokat szolgál, az informatikai, a gazdaságtudományi, illetve a műszaki
Elindította magyarországi működését Csehország legnagyobb online patikája, a Pilulka – közölte a társaság. A Pilulka.hu célja, hogy Magyarország első számú, mobilapplikációról is elérhető online drogériája legyen. A közlemény szerint a 2013-ban alapított cseh online gyógyszer kiskereskedelmi és csomagküldő cég több mint hatszáz termékkel kezdi meg
Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén rendeletet fogadott el az egységes piacon zajló verseny szabályozására. Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén 598 szavazattal, öt ellenszavazat és kilenc tartózkodás mellett elfogadott új rendelet értelmében az európai vállalatoknak akkor kell értesítenie az Európai Bizottságot a tervezett fúz
A Fogyasztóvédelmi Kerekasztal hétfői ülésén Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke kezdeményezte a gyermekeket érintő fogyasztóvédelmi, valamint a közérdekű keresetindítással összefüggő munkacsoport létrehozását – közölte a GVH. A versenyhatóság emlékeztetett: a kerekasztal július 18-án alakult az Igazságügyi Minisztérium égisze alat
A Nikkei Asia cikke szerint fogalmunk sincs róla, hogy a kínai szabályozásnak alávetett gyártók játékai vagy alkalmazásai kinek és milyen adatainkat küldözgetik szorgalmasan.
Mostanra bevett gyakorlat, hogy a tengerentúlon üzletelő orosz cégek minden eszközzel próbálják eltitkolni valódigyökereiket, ami esetenként egész jól sikerül is nekik.
A Twitter és a Meta után az Amazon is beindította a fűnyírót. A világ egyik legjelentősebb vállalatánál azért arányaiban nem annyira súlyos a kényszerű leépítés.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Ismét elérhető lesz Papp Tibor 1994-ben megjelent Disztichon Alfa nevű versgenerátora. Az eredeti, ma már hozzáférhetetlen program platformfüggetlen változatát a napokban teszik közzé az Irodalomtudományi Intézet honlapján. A 2018-ban elhunyt avantgárd költő úgy készítette el 1993-ban az első magyar automatikus versgenerátor programot, hogy az bárm
A 4iG Nyrt. lett a CREALIVE Reklámügynökség Kft. tulajdonosa, egyben a cég leányvállalatainak 75 százalékos közvetett tulajdonát is megszerezte. Lezárult az október 5-én kötött adásvételi szerződés, amely alapján a 4iG megszerezte a CREALIVE Reklámügynökség Kft. és leányvállalatai, azaz a Honeycomb Hungary Kft. és Honeycomb Central Europe Kft. 75 s
Lezárult az elmúlt évek egyik legjelentősebb közép-európai digitális akvizíciója a turisztikai szektorban: a lengyel tőzsdén jegyzett Wirtualna Polska tulajdonába került a Szallas.hu-t is üzemeltető Szallas Group. A magyar piacon meghatározó pozíciójú szállásfoglaló oldalt 82 millió euróért vásárolták meg. A felvásárlással megnyílt a lehetőség a to
A Google internetes keresőmotor anyavállalata, az Alphabet Inc. hajlandó fizetni összesen 391 millió dollárt (mintegy 1600 milliárd forintot) az amerikai felhasználók tartózkodási helyére vonatkozó adatokkal való visszaélés körüli vita lezárása érdekében – közölte Michigan állam főügyészi hivatala. Iowa állam főügyészének irodája ezzel párhuzamosa
A galaxisunk legnagyobb és legpontosabb háromdimenziós térképét készítő Gaia űrtávcső munkájáért felelős konzorcium kapja a 2023-as Lancelot M. Berkeley – New York Community Trust “Érdemes Munka a Csillagászatban” Díját. A nemzetközi társulásban Magyarországot az Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSKF) Konkoly Thege Miklós Csillagászat