A kínai vállalat hamarosan bemutathatja a Oneplus 11 okostelefont, amit a napokban megerősítettek egy rövid bemutató videóval. Mutatjuk, mit lehet tudni a termékről. Már hónapok óta lehet olvasni a Oneplus 11-es okostelefonról, ami a kínai vállalat legújabb csúcskészüléke lesz majd. Az eddigi pletykák szerint ez a Oneplus 10 Pro utódja lesz, csupán
Magyarország Kormánya elfogadta a Nemzeti Digitális Állampolgárság Programot, amely megteremti azt az egységes és kiváló felhasználói élményt nyújtó digitális környezetet, amely jelentősen egyszerűsíti az állampolgár és a kormányzat különböző szervei közötti kommunikációt. Elektronikus tárca, digitális postaláda, elektronikus dokumentumtár és aláír
A dél-koreai vállalat a következő év elején fogja bemutatni a legújabb generációs csúcskészülékeit, köztük a Samsung Galaxy S23 Ultra készüléket, amiről kiderült, hogy milyen színekben fog megérkezni. A Samsung Galaxy S23 sorozatról már a Samsung Galaxy S22 széria megjelenése óta folyamatosan érkeznek a szivárgások, ebből kifolyólag már szinte mind
Magyar kutatók újfajta detektort fejlesztenek a radioaktív sugárzás mérésére, a debreceni Atommagkutató Intézet (ATOMKI) és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) munkatársai egy különleges ásványcsalád, a perovszkitok tulajdonságait vizsgálták. A kutatók célja, hogy ezek felhasználásával a mérési pontosság megtartása mellett miniatürizált detektorokat f
Az online platformok szabályozása során különös figyelmet kell fordítani a gyermekekre – jelentette ki Koltay András. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) múlt heti, spanyolországi rendezvényén, amelyen Magyarországot az NMHH elnöke képviselte a Biztonságosabb online környez
Átfogó informatikai fejlesztés indul a Zeneakadémián az uniós helyreállítási alap támogatásával, több mint 1,2 milliárd forintból – közölte a a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (Zeneakadémia). Sikeresen pályázott a Zeneakadémia, mintegy 1,25 milliárd forintot (ebből csaknem egymilliárd forint uniós forrás) nyert el az intézmény. A gyakorlati képz
A kínai vállalat új csúcskészüléket dobhat hamarosan piacra, aminek most kiderült a hivatalos bemutatási dátuma. Mutatjuk mit tudunk eddig a Oneplus 11 készülékről. A Oneplus idén már januárban bemutatta első csúcskategóriás okostelefonját, a Oneplus 10 Pro készüléket, most viszont úgy tűnik, hogy várnak egy hónapot az utód modell bevezetésével. A
Jogsértést gyanít a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a gymbeam.hu hirdetéseiben, ezért versenyfelügyeleti eljárást kezdett az üzemeltetők ellen. A GVH szerint a szlovákiai GymBeam s.r.o. és magyarországi leányvállalata, a Gymbeam Hungary Kft. vélhetően több szempontból is tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytat. Webáruházuk valószínűleg mega
A dél-koreai vállalat a következő év elején piacra dobhatja a Samsung Galaxy S23 sorozatot, amiről most újabb információk szivárogtak ki. Mutatjuk, milyen szelfi kamerával fog érkezni a sorozat. A Samsung Galaxy S23 sorozat a szivárgások szerint, valamikor februárban jelenhet majd meg, de sajnos a pontos dátum egyelőre még nem ismert. A termékekről
Rekordösszegért vette meg az aiMotive szoftvercéget a Stellantis, amely többek között az Opel, a Fiat és a Peugeot tulajdonosa – számolt be az MTI a Széchenyi Alapokra hivatkozva a novemberi felvásárlásról. Az tőkealap az eddigi talán legsikeresebb magyarországi startup-üzletként ír a tranzakcióról, amelynek a részletei üzleti titoknak minősülnek,
A kínai vállalat a napokban hivatalosan is felfedte az új készülékeinek bemutatási dátumát, ami holnapra esik. Mutatjuk, hogy mit tudunk a Xiaomi Redmi K60 szériáról. A Xiaomi minden évben, december környékén bemutatja a Xiaomi Redmi K sorozatot, amik leginkább csak Kínában érhetőek el, viszont többször volt rá példa arra, hogy egy átnevezett kiadá
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A laptopok látványosan meghálálnak egy kis odafigyelést és rendszeres karbantartást látványos összegeket lehetne spórolni. A Laptophardware.hu a hazai kis- és középvállalkozások laptophasználati szokásairól készített felmérést. A vállalatok túlnyomó többség évente egymillió forint alatt költ laptopokra A válaszadók háromnegyede válaszolta azt, hogy
A kínai vállalat néhány napja bemutatta a Xiaomi 13 sorozat tagjait, viszont ez még tovább fog bővülni a következő évben. Mutatjuk, mit fog tudni a Xiaomi 13 Ultra. A kínai vállalat néhány napja bemutatta a Xiaomi 13 és Xiaomi 13 Pro okostelefont, amik egyelőre még csak Kínában elérhetőek, de a következő év elején a
Egy magyar fejlesztésű szoftvernek köszönhetően már otthonunk kényelméből is virtuálisan bejárhatjuk az általunk kinézett ingatlanokat. Az ingatlanvásárlás életünk egyik, ha nem a legfontosabb befektetése, amikor egy alaposan átgondolt, jól megfontolt döntést kell meghoznunk. Mire az érdeklődők megtalálják a számukra legmegfelelőbb házat vagy lakás
A napokban egy új hír szerint hamarosan azt is előírhatja az EU, hogy az okostelefonokban használt akkumulátoroknak cserélhetőnek kell lenni, a felhasználó számára is. Mutatjuk a részleteket. Az utóbbi időben nagy változásoknak lehetünk szemtanúi, ugyanis nemrég aláírták, hogy a 2024-es év végétől minden okos eszköz csak USB Type-C porttal lehet ma
A múlt évben Magyarországon a körülbelül 9,5 millió hanghívásra alkalmas aktív sim-kártyával 8,5 milliárd hívást kezdeményeztek a magyarok, és összesen 28 milliárd percet beszéltek – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Mobilpiaci jelentéséből. Egy sim-kártyára átlagosan 74 hívás, és hívásonként 3 perc 20 másodperc beszédforgalom
A kínai vállalat a következő évben egyes készülékeire akár 5 évnyi szoftverfrissítést is biztosítani fog a szivárgások szerint. Mutatjuk, hogy mit tudunk erről az információról. Az utóbbi időben egyre több androidos gyártó fektet egyre nagyobb hangsúlyt arra, hogy minél több ideig biztosítson szoftveres támogatottságot készülékeire. Itt magasan a S
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A Kínai Információs és Kommunikációs Technológiai Akadémia friss jelentése szerint az okostelefonok Kínán belüli kiszállítása októberben 27,2 százalékkal, 23,78 millióra esett éves szinten. Január és október között az okostelefonok szállítása 22 százalékkal, 215 millió darabra esett vissza az előző év azonos időszakához képest — számolt be a Reuter
Átadták az idei Senpai díjakat, amit 2018-ban egy autista fiatalember, Egle Botond kezdeményezésére alapított az Autisták Országos Szövetsége (AOSZ). A Senpai díj létrehozásának célja, hogy figyelmet és elismerést kapjanak olyan személyek és szervezetek, akik alapvető emberi értékeikkel és különleges, kiemelkedő támogatásukkal meghatározták legaláb
A kínai vállalat még a nyáron mutatta be a Huawei FreeBuds 5i vezeték nélküli fülhallgatót, amit már a globális piacon is meg lehet vásárolni. Mutatjuk, hogy mit tudunk a termékről. A kínai vállalat még a nyáron dobta piacra a Huawei FreeBuds 5i vezeték nélküli fülhallgatót, ami a napokban megjelent hírek szerint végre több piacra is
A Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) Csillagászati Intézetének kutatói is részt vesznek abban a programban, amelynek keretében a napokban készítette el első felvételeit a WEAVE nevű műszer. A négyméteres teleszkópra szerelt egyedülálló spektrográf különlegessége, hogy különálló optikai szálak segítségével egyszerre akár ezer objekt
A dél-koreai vállalat következő kategóriás okostelefonja, a Samsung Galaxy S23 a következő év elején fog hivatalosan is bemutatkozni. A napokban újra egy Geekbench teszten tűnt fel a termék. A Samsung Galaxy S23 sorozatról már hónapok óta érkeznek a szivárgások és ahogyan közelítünk a megjelenéshez, egyre több helyen tűnnek fel a sorozat tagjai. Ez
A Facebook tulajdonosa, a Meta Platforms Inc. beleegyezett, hogy 725 millió dollárt fizet a Cambriddge Analytica botrány lezárásáért. Az egyezség, amelyet csütörtökön késő este hoztak nyilvánosságra, egy 2018-óta húzódó pert zár le amelyet azért indítottak, mert a Facebook lehetővé tette a Cambridge Analytica brit politikai tanácsadó cégnek, hogy h
A kiadó karácsony napján véletlenül a Death Stranding sikerjáték rendezői változatát kezdte ingyen osztogatni. A szerverek nem viselték jól az ünnepi műszakot.
Az amerikai vállalat az olcsóbb kategóriás iPhone készülékeinek a folytatása a jelek szerint nem mostanában fog megérkezni, legalább is ezt mondja az egyik neves szivárogtató. Az Apple az idén dobta piacra az iPhone SE 3 készüléket, ami az eladási adatok szerint nem hozta el a várt eladásokat, ugyanis nem fejlődött sokat az előd modellhez képest,
A jobb napokat is látott közösségi hálózattal 200 ezer dollárért vásároltatná vissza az érzékeny személyes adatokat tartalmazó termetes csomagot az állítólagos elkövető.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A Rejoy szervizlaborjának munkatársai szerint érdemes betartani néhány szabályt, amelyekkel meghosszabbítható az okostelefonok élettartama. Ne merítsd le és ne töltsd fel teljesen az akkumulátort! A mai okostelefonok akkumulátorát nem kell, de nem is ajánlott 0 százalékig meríteni sem az első használat előtt, sem máskor. Már lehetőleg 20 százalék k
Tovább bővül a Magyarországon már egy éve működő EY Global Delivery Services (EY GDS), az EY globális szolgáltatóközpontja – közölte a nemzetközi tanácsadó cég. A tájékoztatás szerint az indulása óta az EY GDS mintegy száz munkahelyet hozott létre Magyarországon, 2023-ban pedig háromszázan dolgoznak majd a cég budapesti irodájában. Az EY
A kínai vállalat hamarosan hivatalosan is bemutathatja a Oneplus 11 okostelefont, ami elképesztő teljesítményt hozhat el az eddig megjelent tesztek szerint. Mutatjuk, hogy mit tudunk erről. Mi is már többször írtunk nektek arról, hogy a Oneplus 11 okostelefon bemutatója már nagyon közel van, a napokban pedig meg is tudhattuk, hogy a globális megjel
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat idén több mint 4500 kibertámadást semlegesített – közölte a szolgálat kiberbiztonsági osztályának vezetője a CNN-nel. Illja Vityuk elmondta, hogy Ukrajna “nyolc évnyi hibrid hadviselési tapasztalattal a háta mögött lépett be 2022-be… az orosz agresszió kezdetekor már készen álltunk a legrosszabb forgatókönyvekre”. Mint
A kínai vállalat nemrég bemutatta legújabb csúcskészülékeit, most pedig kiderült, hogy a globális piacon mikor fognak bemutatkozni a termékek. Mutatjuk a részleteket. A Vivo az egyik legnagyobb kínai vállalat, ami igaz, hogy a magyarországi piacon nem elérhető hivatalos forgalmazóktól, viszont egyre jobban kezd elterjedni az európai piacon is. A cé
Szeptember óta a Schneider Electric Dunavecsei okosgyárának alapterülete ötezer négyzetméterrel nőtt: a korábban 20 ezer négyzetméteresre tervezett smart factory alapterülete mára 25 ezerre nőtt. Az Schneider Electric Dunavecsén épülő okosgyárának területe 25 ezer négyzetméter lesz, és az üzem minden jelenlegi technológiai, fenntarthatósági és digi
A dél-koreai vállalat a következő év elején leplezheti le a Samsung Galaxy S23 sorozatot, amiről már hónapok óta érkeznek a szivárgások. Most kiderült, hogy a pontos bemutatási dátum mikorra eshet majd. A Samsung Galaxy S sorozat megjelenése, szinte mindig az egyik legjobban várt bemutatási esemény, amit a vásárlók és a tech rajongók is várnak. Azt
Karácsony után is folytatódnak az akciók a Hekka.com-on! Most kuponnal két robotporszívót és egy forrólevegős fritőzt lehet egész baráti áron megvásárolni. Az Ultenic D5S Pro Alexa és Google asszisztens támogatást is kapott, így csak egy szóba került és tisztává varázsolja a lakást. Az eszközhöz tartozó applikáción keresztül elindítható, leállítha
A japán vállalat ugyan eddig is jelen volt a szegmensben, de most szó szerint megkettőzött erővel igyekszik kihasználni a közeljövőben rejlő lehetőségeket.
Nemzetbiztonsági okok miatt rövidesen minden kormányzati eszközről eltűntetik a kínai fejlesztésű videós közösségi alkalmazást, de a törvényhozásban még év vége előtt léptek.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Bemutatta az első orosz gyártmányú bankautomatát a Tinkoff Bank – közölte a RIA Novosztyi hírügynökség. “Ez az első üzembe helyezett ATM, amelyet nemcsak Oroszországban terveztek, de itt is szereltek össze, hazai berendezések és alkatrészek felhasználásával” – közölte a bank sajtószolgálata. A készülék létrehozásában a Bankom műszaki és gyártási vá
A Magyar Posta tárgyalásokat folytatott az önkormányzatokkal a bezárt postahivatalokról. Az önkormányzatoknak köszönhetően több posta újranyit januárban. A Magyar Posta Zrt még október végén döntött arról, hogy az energiaárak drasztikus drágulása miatt országszerte szünetelteti több posta működését. A bejelentést követően a társaság vezetése az éri
A dél-koreai vállalat a jelek szerint a következő évben nem tervezi piacra dobni a Samsung Galaxy A74 okostelefont. Mutatjuk, hogy mit tudunk eddig erről. A Samsung idén is több készüléket bemutatott a Samsung Galaxy A szériába, köztük a Samsung Galaxy A33 5G, Samsung Galaxy A53 5G és Samsung Galaxy A73 5G készüléket. Igaz utóbbi elég
A One Crna Gora a mai árverésen végrehajtott legújabb spektrumberuházás révén a jövőben nagy kapacitású 5G mobilhálózatot biztosíthat. A One Montenegro megszerezte a szükséges frekvenciákat az 5G mobilhálózat megvalósításához. Az Elektronikus Hírközlési és Postai Szolgáltatások Ügynöksége (EKIP) által szervezett spektrumárverést követően a One 15 é
A Google a következő évben dobhatja majd piacra a Google Pixel 8 okostelefont, amiről már szivárgások érkeztek. Mutatjuk, hogy mit tudunk róla. A Google néhány hónapja dobta piacra a Google Pixel 7 sorozat, ami elég jól sikerült, legalább is, ha a kamerás képességeket vesszük alapul, ugyanis a Google Pixel 7 Pro okostelefon, a DxoMark szerint
Jóllehet a cégek, szervezetek informatikai részlegei egyre több energiát fordítanak az biztonság megteremtésére, ezek a lépések nem mindig érik el céljukat. Az it-biztonsági társaság, az ESET s.r.o. szakértői úgy látják, ha az alkalmazottakra túl nagy teher nehezedik a kiberbiztonság terén, nem várt módon reagálhatnak, ami növelheti a szervezet kit
Az amerikai vállalat egyre komolyabban veszi az okostelefon piacot és egyre több készüléket mutat be, emellett újításokat is láthatunk a cég részéról. Mutatjuk, hogyan alakulhat a cég portfóliója 2025-ig. A Google nagy változást hozott a Google Pixel 6 sorozattal a cég történetébe, ugyanis megjelent az első saját fejlesztésű processzoruk, emellett
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.