A napokban egy érdekes hír látott napvilágot, ami szerint 2025-re, a Samsung Galaxy Z széria felülmúlhatja eladásokban a Samsung Galaxy S szériát. Mutatjuk, hogy mit tudunk erről. A dél-koreai vállalat nem kis terveket fűz a hajítható kijelzős okostelefonok köré, ugyanis a cég vezetője szerint, a Samsung Galaxy Z széria 2025-re eladások tekintetébe
Sikeresen változtatták meg három beültetésre váró vese vércsoportját cambridge-i kutatók, ezzel jelentősen javították a várakozó betegek esélyeit, hogy megtalálják a szervezetüknek megfelelő donorszervet. Egy A vércsoportú ember veséje nem ültethető át egy B vércsoportú páciens szervezetébe, és ez fordítva is igaz – írta a The Guardian online kiadá
Manapság egyre nagyobb figyelmet kapnak a fenntarthatóság és a megújuló energia, vagy zöld energia kifejezések. Az, ahogyan eddig éltünk – a haszonállattartás, energiatermelés és emberi fogyasztás – ilyen módon és mértékben nem fenntartható tovább. Mindez ugyanis jelentősen növeli a károsanyag kibocsátást, valamint a különböző forrásaink nagy mérté
Négyből hárman pedig egyszerűen faképnél hagyják azokat az oldalakat, amelyek irreleváns keresési találatokkal vagy felesleges lapozgatással fárasztják őket.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A biztonsági és a kárfelmérésekkel összefüggő feladatok során tehermentesítik az emberi személyzetet, akik távolról vagy hangos utasításokkal is irányíthatják az autonóm üzemre képes robotokat.
A magyarországi Disney+ bejelentette, hogy az Amazon: Ügyvéd (She-Hulk: Attorney at Law) augusztus 18-ától Magyarországon is megcsodálhatóvá válik a Disney+ felületén. Az új vígjátéksorozat főszereplője Tatiana Maslany, aki Amazont, azaz Jennifer Walters-t alakítja, egy emberfeletti jogi ügyekre specializálódott ügyvédet. A Kat Coiro és Anu Valia á
Nehéz időszakát éli a kriptovaluta-bányászat: a bonyolult számítások elhagyását ambicionáló Ethereum 2.0-ra való átállás mellett az egyre növekvő energiaárak is akadályokat gördítenek a bányászat jövedelmezősége elé. Az általános hangulat és a kormányzati direktívák jelenleg a spórolást ösztönzik, ami szöges ellentétben áll számításalapú bányászat
A kínai vállalat az okostelefonok mellett egy új okosórát és egy új vezeték nélküli fülhallgatót is a piacra dobott. Mutatjuk, hogy mit kell tudni róluk. A Xiaomi a napokban bemutatta a legújabb generációs hajlítható kijelzős okostelefonját, egy csúcskészüléket és egy táblagépet is. Mindezek mellett új okosórát dobott a piacra Xiaomi Watch S1 Pro n
A norvég Xplora, az 5 és 12 év közötti gyermekek számára készült okosórák gyártója piacra dobta legújabb készülékét, az új XGO3-at. Az Xplora GO termékcsaládja új taggal bővült. A gyerekeknek szánt XGO3 okosórát a korábbi termékek sikereire alapozva fejlesztette ki a norvég okosóra gyártó. Nem titkolt célja, hogy készülékeivel a
A kínai vállalat hamarosan bemutathatja a legelső hajlítható kijelzős okostelefonját, a legújabb hírek szerint. Mutatjuk, hogy mit tudunk eddig róla. Az utóbbi időszakban a hajlítható kijelzős okostelefon piac folyamatosan növekedik, olyannyira, hogy egyes cégek, mint például a Samsung a prémium szegmensben nagyon komolyan gondolják a jövőt. Ezen a
A mobilszolgáltatók díjcsomagjainak 2022 első félévében lezajlott változásait vizsgálta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). Az elemzésből kiderül: elsősorban a legolcsóbb díjcsomagok ára emelkedett, amelyek azért némi többletszolgáltatást is tartalmaztak. Az év első félévének egyik meghatározó eseménye volt a Telenor névváltoztatása Yett
A kínai vállalat a szivárgások szerint hamarosan bemutathatja a Xiaomi 12T sorozatot, amiről most újabb információk derültek ki. Mutatjuk, hogy mit tudunk erről. Néhány éve már megszokhattuk, hogy a Xiaomi az éve elején bemutatja a legerősebb készülékeit, az ősz kezdetén pedig piacra dobják ezeknek a „T” változatát, vagyis a hasonló képességekkel r
Nagy-Britanniában engedélyeztek a világon először olyan védőoltást a koronavírus ellen, amely az eredeti, valamint az újabb, omikron variáns ellen is hatásos. A SARS-CoV-2 új típusú koronavírus okozta világjárvány idején használt védőoltás az eredeti, a kínai Vuhan városában 2019 végén megjelent vírusváltozat elleni védekezésre tanította meg az emb
Cégvezetőként, egy kis- vagy középvállalkozás esetén igen jelentős, időben és energiában is megmutatkozó befektetést igényelnek a különböző ügyviteli terhek. Azonban ezeknél a cégeknél kiemelten jellemző, hogy a cégvezető idejére más feladatokhoz is szükség van. Mivel a cég fejlődése érdekében fontos, hogy ezek az energiák megfelelő mértékben fordí
A második negyedév közel tízszer annyi elbocsátási akciót hozott a technológiai startupoknál, mint az első. A helyzet a folyó negyedévben sem tűnik csillapodni.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Egy hekker látványosan hívta fel rá a figyelmet, hogy a mezőgazdasági és élelmiszer-ellátási rendszerek biztonsága mellett a gazdálkodók javításhoz való joga sem érvényesül megfelelően.
Kipróbálhattuk az AOC csúcsmodell mechanikus billentyűzetét, az Agon AGK700-t. Objektív A Cherry MX Red kapcsolókkal szerelt keyboard dobozában egy mágneses rögzítésű, műbőr borítású csuklótámaszt, egy gombkiszedőt és négy, piros színű cserekupakot található. A billentyűket úgy tervezték, hogy felülről nézve már-már úgy látszanak, mintha lebegnének
A Check Point Research (CPR) jelentése szerint továbbra is az Emotet a leggyakoribb kártékony program, annak ellenére, hogy globális hatása csökkent. A Check Point Software Technologies Ltd. kutatórészlege, a CPR kiadta legújabb, 2022 júliusára vonatkozó Global Threat Index elemzését. A jelentés szerint az Emotet vírus tartja magát a legyakrabban e
A kínai vállalat hamarosan hivatalosan is bemutathatja a legújabb generációs táblagépét, Honor Tab X8 néven. Mutatjuk, hogy mit tudunk eddig róla. A Honor még a tavalyi évben mutatta be a Honor Tab X7 készüléket, aminek a hírek szerint hamarosan megjelenhet az utód modellje Honor Tab X8 néven. Ahogyan az előd modell is, minden bizonnyal csak
Mindent (IS) bekebelezni jár némi macerával… A megnövekedett feladatok és a vállalatcsoport mérete miatt új irányítási struktúráról döntött a 4iG vezetése. A 4iG Nyrt. szeptember 1-ig új szervezetet hoz létre annak érdekében, hogy hatékonyabbá tegye operatív irányítási folyamatait, illetve üzleti működését. Az új vállalatirányítási modell a 4iG növ
A kínai vállalat a napokban a Xiaomi Redmi Note 11T Pro okostelefont egy új színben is bemutatta hivatalosan is. Mutatjuk, hogy mit kell tudni róla. A Xiaomi a Redmi Note 11T szériát néhány hónapja mutatta be. A széria tagjai egyelőre még csak a kínai piacon érhetőek el, de lehetséges, hogy más országokban is meg fognak
Nem akarnak visszatérni az irodákba a hazai szakemberek, 93 százalékuk választja a távmunka valamelyik formáját. Egy magyar informatikusok körében készült friss felmérés eredményei szerint a hazai it-szakemberek jóval nagyobb arányban szeretnének élni az atipikus foglalkoztatási formákkal, mint amennyire ezt a hazai munkáltatók számukra jelenleg le
Az amerikai kutatócsapat előzetes vizsgálatai alapján a köbös bór-arzenid hővezetés szempontjából például közel tízszer jobb a csipgyártásban jelenleg általánosan használt szilíciumnál. Az esetleges őrségváltás azért odébb van.
A kínai vállalat legújabb csúcskészülékeit, most egy nagyszerű promóció keretein belül vásárolhatod meg. Mutatjuk, hogy mit kell tudni erről. Nagyon sok márka az augusztusi időszakban hirdet valamilyen akciót, ami nagyon jól jöhet azoknak, akik éppen az adott terméket nézik, sőt azoknak is vonzó lehet, akiknek épp most kell hirtelen, valamint vásár
A mezőgazdasági termőterületek digitális talaj- és vízgazdálkodási térképeinek kifejlesztésében vesznek részt az Agrártudományi Kutatóközpont Talajtani Intézetének (ATK TAKI) szakemberei egy konzorcium keretében, amely segíthet az egyes termőtalajok aszályérzékenységének előrejelzésében, a természetes vízvisszatartás tervezésében. A digitális talaj
Az olyan kínai internetes óriáscégek, mint az Alibaba, a Tencent vagy a TikTokot üzemeltető ByteDance, most először osztották meg algoritmusaik részleteit a kínai szabályozóval, amelyik ezeknek kisebb-nagyobb részét közzé is tette egy katalógus formájában.
A ZDI fel fog lépni azokkal a szoftvergyártókkal szemben, melyek rendre hibás biztonsági javításokat szállítanak. A szervezet szóvivője az okokról beszélt a SecurityWeeknek.
Néhány évvel ezelőtt még az FC Barcelona csapata számított a világ leggazdagabb futball klubjának, de mára ez a helyzet megváltozott. A csapat 2008 és 2012 között, Pep Guardiola edzősködése alatt élte virágkorát, amikor a számtalan egyéb trófea mellett kétszer is elnyerték a Bajnokok Ligáját. Ezekben az években sikerült elérniük azt
A böngészőben nemrégiben talált hiba súlyos fenyegetést jelent, ezért mindenkinek ajánlott ellenőrizni, hogy a program legújabb verziója fut-e a gépén.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A Horizon Worlds világát népszerűsítő képek és demók eddig kiábrándítóan festenek, és az sem világos, hogy a Meta vezetői ezt ugyanúgy érzékelnék, mint az egyszeri felhasználók.
Milyen szempontokat kell végig gondolni, hogy a megfelelő modellt válasszuk a csemeténknek, aki ma már nem az iskolapadot, hanem a billentyűzetet koptatja inkább. A Dell marketingesei segítenek a választásban… Kinek, mit, mire? Az általános iskolásoknak általában elég egy alapfelszereltségű, maximum középkategóriás laptop. Az olyan alapfeladatok el
A koronavírus-járvány felgyorsította az internet és a mobilkommunikációs eszközök magyarországi használatát és számos területen az uniós átlagot is beérte a magyar használat; tavaly a magyar háztartások 91 százaléka rendelkezett szélessávúinternet-hozzáféréssel, ami egy százalékponttal maradt csak el az uniós átlagtól – derül ki a Központi Statiszt
A dél-koreai vállalat a napokban bemutatta a legújabb generációs hajlítható kijelzős okostelefonjait, köztük a Samsung Galaxy Z Fold 4-et, ami egy új rendszer kapott meg. Mutatjuk, hogy mit tudunk erről. A Samsung néhány napja már a negyedik generációs Samsung Galaxy Z Fold modellt dobta piacra, ami szerintünk egy teljesen kiforrott okostelefon let
Az ügyfelek megtévesztése miatt 190 millió forintos bírságot szabott ki a DIGI Távközlési és Szolgáltató (DIGI) Kft.-re a Gazdasági Versenyhivatal — közölte a hivatak. A 4iG leányvállalatának közleménye szerint a cég elhallgatta a fogyasztók elől a gigabites internet-szolgáltatásának egyes, sebesség szempontjából lényeges jellemzőit. A vizsgálat me
A kínai vállalat a legújabb szivárgások szerint, hamarosan piacra dobhat egy új okostelefont, ami 200 MP-es kamerával lesz felszerelve. Mutatjuk, hogy mit tudunk eddig róla. A Xiaomi a napokban több okostelefont is bemutatott, köztük az új Xiaomi Redmi K50 okostelefont, ami csak Kínában lesz megvásárolható. Ennek a szériának a tagjai többnyire más
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tízmillió forint bírságot szabott ki a D.A.S Jogvédelmi Biztosítóra, egyebek mellett egyes szerződési feltételeinek hiányosságai, a belső ellenőrzés fogyatékosságai, a számviteli vezető befektetési területhez való kapcsolódása, illetve az informatikai és a kárrendezési tevékenység problémái miatt. A jegybank közleménye s
Legalábbis ezt hozta ki egy svéd autós lap tesztje, amelynek során a hagyományos megoldások egyértelműen hatékonyabbnak bizonyultak a járművekbe erőltetett touchscreen használatánál.
A kínai vállalat a napokban hivatalosan globálisan is bemutatta a Poco M4 5G okostelefont, amit hamarosan meg is lehet majd vásárolni. A Xiaomi a Poco márkanév alatt több okostelefont is piacra dobott az idén, ilyen a Poco M4 5G okostelefon is, ami még áprilisban jelent meg az indiai piacon, a napokban pedig globálisan is bejelentették.