2023. június 19. hétfő

jún. 19
4:54
Huszonnégymilliárd felhasználónév és jelszókombináció van a kiberbűnözők kezében (Mínuszos)
Az elmúlt évben már 24 milliárd felhasználónév és jelszókombináció volt a kiberbűnözők kezében, ami 65 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A szlovák it-biztonságtechnikával foglalkozó ESET elemzése szerint az idén tovább nő az ellopott azonosítók száma. A szakértők a lopás megakadályozására azt ajánlják a felhasználóknak, hogy egyedi, erős je
jún. 19
5:54
Az EU állásfoglalást foglalt a mesterséges intelligencia szabályozásáról (Mínuszos)
Az Európai Parlament (EP) nagy többséggel tárgyalási álláspontot szavazott meg szerdai plenáris ülésén a mesterséges intelligencia (MI) szabályozásáról, amelyben a képviselők azt hangsúlyozzák, hogy a mesterséges intelligencia Európán belüli fejlesztésének és alkalmazásának meg kell felelnie az európai alapjogoknak és értékeknek. Az EP által megsza
jún. 19
6:21
A Playboy alapítójának fia OnlyFansen keres pénzt Pokémon kártyákra (GameStar)
Marston Hefnernek alapvetően nincsenek anyagi gondjai, de álmai eléréséhez érdekes módon szerzett extra pénzt.
jún. 19
6:27
Izgalmas kollaboráció varázsolja színessé a limitált kiadású Xbox Series X konzolokat (PCWorld)
A legendás autógyártó, a Porsche 75. évfordulójának ünnepléséhez a zöldek is csatlakoztak.
jún. 19
6:51
The Last of Us kísértetházzal bővülnek a Universal Studios élményparkjai (GameStar)
Az élőholtak mellett a főszereplők is felbukkannak majd benne.
jún. 19
6:54
A szigetvári járás már maga az internetparadicsom (Mínuszos)
Optikai kábeles, gigabitképes hírközlő hálózatot épített ki a Szigetvári járásban egy több mint 870 millió forintos fejlesztéssel a „TARR” Építő, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. A szekszárdi székhelyű társaság a közleményében azt írta, hogy a 784 millió forintos támogatásával megvalósított fejlesztés eredményeként újgenerációs hírközlő hálózat épü
jún. 19
7:27
A Valorant új módját akkor is ki akarod majd próbálni, ha eddig egyáltalán nem érdekelt a játék (GameStar)
Új közönséget akar megszólítani a Riot Games, és a legegyszerűbb módját választotta ennek.
jún. 19
7:54
London növeli Ukrajna kibervédelméhez adott támogatását (Mínuszos)
A brit kormány jelentősen növeli a létfontosságú ukrán infrastrukturális és egyéb létesítmények kibervédelméhez nyújtott pénzügyi támogatását. A Downing Street vasárnapi tájékoztatása szerint a program célja az, hogy Ukrajna képessé váljon a kritikus jelentőségű létesítményei elleni orosz kibertámadások észlelésére és elhárítására, valamint gyors v
jún. 19
8:12
Rendőrségi robotok járőröznek a szingapúri reptéren (Bitport)
Az autonóm robotok felvételeket közvetítenek a reptéri rendőröknek, tájékoztatják az embereket, vagy szükség szerint le is zárhatják az incidensek helyszínét.
jún. 19
8:39
Nem hazudott az Apple, lehengerlő az M2 Ultra chip teljesítménye (PCWorld)
Beváltani látszik a reményeket az Apple legújabb csúcsprocesszora.
jún. 19
8:51
Ekkor kapjuk meg a The Callisto Protocol régóta ígért sztori DLC-jét (GameStar)
Még több titkot tárhatunk majd fel a borzalmakkal teli börtön mélyén.
jún. 19
8:57
Exkluzív rendereken pózol a Fairphone 5 (Android Portál)
Már majdnem két év telt el a Fairphone 4 megjelenése óta. A többi Fairphone-hoz hasonlóan ez a készülék is a fenntarthatóságra összpontosított, mint fő értékesítési szempontra, beleértve az ötéves garancia ígéretét és azt az ambíciót, hogy az Android frissítéseket kínáljon ötéves időtartamra. Természetesen a hardvert időnként frissíteni kell, ami a
jún. 19
9:54
Hekkertámadástól térdeltek le a Microsoft szolgáltatásai (Bitport)
Ezt maga a szoftveróriás jelentette be, de azért az világosan látszik, hogy Redmond igyekszik nem túlkommunikálni a június elején történt incidenst.
jún. 19
10:15
Több, még be nem jelentett filmes és sorozatos adaptáción is dolgozik a Microsoft (GameStar)
Az Xbox fejese számos különböző projektről mesélt.
jún. 19
10:45
Lecserélik Justin Roilandet a Rick és Morty 7. évadában, hiába ejtették a zaklatási ügyét (GameStar)
A sorozat egyik alkotója, Rick és Morty angol szinkronhangja nem dolgozik a sorozat következő szezonján.
jún. 19
11:33
Megszakadt a koncert, miután fejbe dobták az énekesnőt egy telefonnal (GameStar)
Rengeteg kérdést felvet a Bebe Rexha koncertjén történt eset.
jún. 19
11:33
Látványos térkép mutatja, hogy a te városodban is írt-e verset Petőfi (PCWorld)
A valaha élt egyik legnagyobb költő lelkes utazó volt, így többtucatnyi verse kötődik a Kárpát-medence településeihez.
jún. 19
11:48
10-ből 9 programozó már a mesterséges intelligenciával babrál a GitHub szerint (Bitport)
Miközben a többség már használatba vette az új MI-eszközöket, házon belül még azok gyártói is kockázatosnak tartják az ilyen megoldások alkalmazását.
jún. 19
12:39
Amouranth és xQc is leszerződött a Kickkel – vajon tovább él majd, mint a Mixer? (GameStar)
A Twitch két legismertebb arca aláírt egy-egy vaskosabb szerződést az új streaming platformmal. A zöld csapat elképesztő összegekkel dobálózik.
jún. 19
13:15
Igazán színes lesz az ASUS Zenfone 10 (Android Portál)
Az ASUS még ebben a hónapban piacra dobja a Zenfone 10-et, és máris adott egy futó pillantást a telefonra, miközben megerősített néhány specifikációt. Evan Blass több Zenfone 10 rendert is közzétett a Twitteren, amelyek a mobiltelefont különböző színekben és több szögből mutatják. A képeken valóban lapos élek, valamint a jobb oldali bekapcsoló és h
jún. 19
13:36
Az Intel talált a ládafiában újabb 25 milliárd dollárt gyárépítésre (Bitport)
Az izraeli gyárban 2027-ben indulna meg a termelés, és több ezer embernek adna munkát.
jún. 19
14:21
Elképesztő látványt és egy hatalmas bejárható világot ígérnek az Awowed fejlesztői (GameStar)
A hamarosan megjelenő játékukkal kapcsolatban osztottak meg érdekes részleteket.
jún. 19
14:39
Több száz kommentelőt jelent fel a FIFA (PCWorld)
Speciális szoftverrel pásztázta az internetet a futballszövetség a világbajnokság alatt, a gyűlölködő kommentekről a hatóságokat is értesítik.
jún. 19
15:09
Még változatosabban öltöztethetjük a Pókembereket a Spider-Man 2-ben (GameStar)
Rakjátok rendbe a szekrényeket mert hamarosan több tucat pókjelmezt kell majd bepakolnotok. A variánsaikkal együtt.
jún. 19
15:30
Teljes káosz lett a Reddit szabálymódosításából (Bitport)
Az API-használat fizetőssé tétele miatt tiltakozó adminisztrátorok és a cég vezetése között egyre feszültebb a viszony. Közben feltűntek a februári hekkertámadás elkövetői is, akik komoly szivárogtatásra készülnek.
jún. 19
15:51
A Samsung Európára is kiterjeszti az otthoni javítás lehetőségét (Android Portál)
Miután a Samsung tavaly elindította a Galaxy önjavító programot az Egyesült Államokban, majd a múlt hónapban kiterjesztette Dél-Koreára, most Európába is elhozta a programot – június végéig Belgiumban, Franciaországban, Olaszországban, Hollandiában, Lengyelországban, Spanyolországban, Svédországban és az Egyesült Királyságban is elérhető lesz. Jele
jún. 19
15:57
A Blizzard már a Diablo IV végjátékát szerelgeti, közben sokan még a kampánnyal sem végeztek (GameStar)
A hardcore tábor már azon panaszkodik, hogy nincs mit csinálni, miközben a közösség nagy része még Lilithtel sem számolt le.
jún. 19
16:09
Kiszivárogtak a hivatalos képek a Samsung új, még be nem jelentett termékeiről (PCWorld)
A közelgő újdonságokat várhatóan a júliusi Galaxy Unpacked eseményén leplezte volna le a nagyvállalat.
jún. 19
16:39
Ezek a játékok távoznak a Game Pass kínálatából júniusban (GameStar)
Több cím is hamarosan kikerül a szolgáltatás katalógusából.
jún. 19
16:48
Eldöntötte a Földet az emberiség (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
jún. 19
17:06
Ez a Mercedes következő nagy újítása: a beszél(get)ő autó (Bitport)
Az MBUX infotainment rendszer része lesz a ChatGPT. Egyelőre csupán három hónapra, kísérleti jelleggel.
jún. 19
17:33
Yoda csak a gyerekpszichológusok miatt került be A Jedi visszatérbe (GameStar)
A megfejtéshez a sötét nagyúrnak, Darth Vadernek is köze van.
jún. 19
18:09
Több száz PC-s játékot próbálhatsz ki ingyen a Steamen (GameStar)
A Steam Next Festtel belekóstolhatsz néhányba a kívánságlistádról és felfedezhetsz új címeket is.
jún. 19
18:51
45 éves mindenki kedvenc macskája, Garfield, magyar szobor is ünnepli őt (GameStar)
A Jim Davis fejéből kipattant lusta és falánk cicát hazánkban is nagy kultusz övezi.
jún. 19
19:39
Remek hírt kaptak a magyar játékosok a Marvel's Spider-Man 2 kapcsán (GameStar)
A Sony és az Insomniac Games most sem feledkezett el a magyar játékosokról.
jún. 19
20:15
A Redditről ellopott 80 gigabájtnyi adat kiszivárogtatásával fenyegetőznek a hackerek (PCWorld)
A bűnözők több dolgot is követelnek a bizalmas adatok törléséért cserébe.
jún. 19
20:17
Medvéknek szóló arcfelismerő rendszer könnyítheti meg a tudósok dolgát (PCWorld)
A forradalmi technológia nemcsak új adatokkal szolgálhat, de pénzt is spórolhat a tudósoknak.
jún. 19
20:21
A vártnál is sokkal rosszabbul nyitott a Flash - A Villám (GameStar)
A Shazam! Az istenek haragja és a Black Adam után ismét egy pocsék nyitást tudhat magáénak a DCEU.
jún. 19
20:57
Játssz velünk és nyerj menő gaming headsetet! (PCWorld)
PC World Plus és Max olvasóink néhány kérdés megválaszolásával gamer headsetet nyerhetnek.
jún. 19
21:03
Az Assassin's Creed Mirage területe meg sem közelíti az előző pár rész méreteit (GameStar)
Kiderült, mely korábbi Assassin's Creed-játékok bejárható területével lesz nagyjából egálban a hamarosan érkező Mirage.
jún. 19
21:33
Megkapta első, meglehetősen brutális előzetesét a Kraven, a vadász mozi (GameStar)
Aaron Taylor-Johnson egészen meggyőzően fest Kraven, a vadász szerepében.

Keresés