Hírarchívum - Számítástechnika - 2024 október 10.

2024. október 10. csütörtök

okt. 10
4:54
A Garmin MicroLED kijelzős okosórát mutathat be (IT Business)
A Garmin lehet az első gyártó, aki új képernyőtechnológiát mutat be egy hordozható eszközön, mégpedig a MicroLED kijelzőt egy okosórában. Az újítás a Garmin és a Vuzix közötti partnerségnek köszönhető, melynek célja a "következő generációs nano-imprintált hullámvezetők MicroLED-alapú kijelzőkkel" fejlesztése. A Garmin és a Vuzix még nem jelentett b
okt. 10
5:24
A Beatles és az Apple évtizedekig pereskedtek azért, hogy eldöntsék, kié az alma (Telex)
A világ leghíresebb zenekarának saját kiadóját szintén Apple-nek hívták, ami miatt többször is beperelték a techcéget. A jogi hercehurcába pedig egyszer még egy, a BBC élő adásába bakiból behívott munkakereső is belefolyt.
okt. 10
6:24
Az Uber elindítja az OpenAI GPT-4o által működtetett MI-asszisztenst (IT Business)
Az Uber bejelentette, hogy egy mesterséges intelligenciával működő asszisztenst indít, amelyet az OpenAI GPT-4o technológiája hajt, és amelynek célja, hogy segítse a sofőröket az elektromos járművekre való áttérésben. Az Uber 2040-re teljesen elektromos járműparkra vált, ehhez 800 millió dollárt különített el a sofőrpartnerek támogatására. A mester
okt. 10
8:18
A kémiai Nobel-díj mögött is ott áll a mesterséges intelligencia (Bitport)
Miután az idén fizikai Nobel-díjjal ismerték el a nagy teljesítményű gépi tanulás alapjait adó módszerek fejlesztését, a kémiai területén a fehérjék kutatásában elért eredményeket díjazták, amelyekben meghatározó szerepet kaptak a neurális hálózatok.
okt. 10
9:48
Megvan mikor érkezik az Oppo Find X8 Ultra (Android Portál)
Az Oppo még ebben a hónapban piacra dobja a Find X8 és Find X8 Pro készülékeket, azonban a Find X8 Ultra nem fog csatlakozni hozzájuk, egy új pletyka alapján nagyjából az jövő év első negyedévében lesz esedékes. Ez azt jelenti, hogy az Oppo abszolút csúcsmodellje január és március között érkezik. Ugyanebben az időszakban az Oppo
okt. 10
9:54
Egyedi fejlesztések, újratöltve (IT Business)
Nem kell félni az egyedi alkalmazásfejlesztéstől, mert nem csak úgy működhet, ahogy azt a régmúlt időszakokban az ügyfelek megszokták. Érdemes ezt átgondolnunk, változtak ugyanis az elvárások, a környezeti tényezők és az elérhető megoldások is.
okt. 10
10:24
Több mint 30 millió Internet Archive-felhasználó adata szivárgott ki (Bitport)
Az archívum rendszerét több súlyos támadás is érte: az adatszivárgás mellett DDoS akciók okoztak rendszerleállást.
okt. 10
11:54
Elérhető a Google új bekarikázásos keresési módja a Honor Magic V3-on és a Honor 200 szérián (Android Portál)
A HONOR bejelentette, hogy elérhető a Google Bekarikázással keresés (Circle to Search) funkciója a HONOR Magic V3-on, valamint a HONOR 200 szérián. Az új funkcióval az AI adta lehetőségek előnyeit élvezhetik ki a felhasználók, hogy könnyen és gyorsan kereshessenek rá dolgokra okostelefonjukon. Lényege, hogy a Google-lel azonnal rá lehet keresni bár
okt. 10
12:00
OpenAI-alkalmazottakat próbáltak behálózni kínai hekkerek (Bitport)
A ChatGPT fejlesztőjénél azonban remekül zárták a reteszt. A cég friss tanulmányában arról is ír, hogy modelljeivel próbálkoznak a kiberbűnözők, de ez nem eredményezett forradalmi áttörést.
okt. 10
12:30
A Foxconn Mexikóban gyártja majd az Nvidia Blackwell szervereit (IT Business)
A Foxconn, az Nvidia beszállítója, Mexikóban fogja gyártani a Blackwell MI-szervereket, ezzel illusztrálva, hogyan távolodnak el a globális technológiai ellátási láncok Kínától. A gyár a közép-mexikói Guadalajara városában épül, és a legfejlettebb GB200 Blackwell mesterségesintelligencia-szervereket fogja összeszerelni. Young Liu, a Foxconn elnöke,
okt. 10
13:42
Az Apple Cupertinóban oktatta, hogyan használhatják eszközeit a rend őrei (Bitport)
Hét ország rendőrei tanulhatták a cég főhadiszállásán, hogyan segítheti az iPhone, a CarPlay vagy például a Vision Pro a nyomozásokat.
okt. 10
15:00
A Gemini legújabb és legjobb képalkotó generátora most már mindenki számára elérhető (Android Portál)
A Google legújabb és legjobb minőségű mesterséges intelligencia alapú képalkotó generátora, az Imagen 3, ígérete szerint “még magasabb fokú fotórealisztikát”, “jobb utasításkövetést” és “kevesebb zavaró hibát” kínál, mint valaha. Ezen felül “éles részletek”, “élénk színek” és “kevesebb tökéletlenség” jellemzik. Az Imagen 3 különféle stílusokat támo
okt. 10
15:18
A YouTube szerint nem is akarja eltűntetni a reklámidő-visszaszámlálót (Bitport)
A videós csatorna a sajtó által is felkapott interneten terjedő felhasználói pletykát igyekszik cáfolni. Ahogy a régi viccben mondják: a hír igaz, csak nem...
okt. 10
15:30
Bérelhető GPU-szerver szolgáltatás indult Magyarországon (IT Business)
A vshosting elindítja új, GPU-as-a-service szolgáltatását Magyarországon is, amellyel a vállalatok azonnali hozzáférést szerezhetnek a legmodernebb Nvidia GPU-kkal felszerelt nagy teljesítményű szerverekhez. Alkalmazásukkal a nagy számítási igényű feladatok végrehajtása, köztük a gépi tanulás, a mesterségesintelligencia-folyamatok, a tudományos szá
okt. 10
16:30
Súlyos sérülékenység van a Qualcomm chipsetjeiben, sok telefon lehet érintett (Android Portál)
A Qualcomm a héten megerősítette, hogy hackerek kihasználtak egy nulladik napi hibát – egy olyan sebezhetőséget, amelyről a gyártó nem tudott annak kihasználása idején. A biztonsági rést több tucat chipsetben találták, amelyeket világszerte milliószám használnak Android okostelefonokban. A San Diego-i cég azt is elárulta, hogy múlt hónapban egy jav
okt. 10
16:42
Legfőbb ideje lenne eltakarítani a Föld körül keringő szelleműrhajókat (Bitport)
A szakemberek szerint csak az a kérdés, hogy a régi rakétaelemek és az egyre nagyobb mennyiségű űrhulladék mikor okoznak valamilyen katasztrófát.
okt. 10
16:48
A Garmin MicroLED kijelzős okosórát mutathat be (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
okt. 10
17:36
A pénzügyi szektor a kvantumszámítások felé fordul (IT Business)
A kvantumszámítógépek még korai stádiumban vannak, mégis, egyre nagyobb figyelmet kapnak a befektetők körében. A CB Insights kutatása szerint a kvantumszámítás az egyik legígéretesebb terület a kockázatitőke-befektetések számára. A kvantumszámítógépek a hagyományos számítógépektől eltérő módon dolgozzák fel az információt, kvantumbiteken alapulnak,
okt. 10
19:18
Arc Browser: az iPhone userek kedvenc böngészője megérkezett Androidra is (Android Portál)
Bár a Google Chrome a világ legnépszerűbb webböngészője, beleértve az Android-eszközöket is, egyesek más böngészőket preferálnak. A Samsung Internet nagy rajongótáborral rendelkezik a zökkenőmentes működése és extra funkciói miatt. Most a Galaxy (és más Android) okostelefon-használók egy újabb lehetőséget kaptak, amelyet Arc Search-nek hívnak. Az A
okt. 10
19:36
Az Instagram és a Threads moderátorai ámokfutásba kezdtek (IT Business)
Az Instagram és Threads moderálása az utóbbi időben komoly problémákat okoz a felhasználóknak, akik közül sokan azt tapasztalják, hogy fiókjaikat törlik vagy korlátozzák – különösen akkor, ha ellentmondásos témákról szóló cikkekre hivatkoznak. Adam Mosseri, az Instagram és a Threads vezetője elismerte a problémákat, és azt mondta, hogy "utána fog n
okt. 10
21:12
Könnyebben lehet majd cserélni az iPhone 17 sorozat aksiját (Android Portál)
Az iPhone 16 és iPhone 16 Plus készülékekben található akkumulátorok egy innovatív ragasztótípust használnak, amely alacsony feszültségű elektromos árammal oldható fel, például egy 9V-os akkumulátor, USB-C töltő vagy más áramforrás segítségével. Ez a változás nem vonatkozik az iPhone 16 Pro modellekre, de a hírek szerint jövőre már az iPhone 17 Pro

Keresés