Hírarchívum - Gazdaság - 2024 október 10.

2024. október 10. csütörtök

okt. 10
0:06
Még gazdagabbak lettek a szlovák szupergazdagok (vg.hu)
Közben ráadásul egyre többen vannak.
okt. 10
0:15
Új kereskedelmi hatóság áll fel jövőre – jelentette be Nagy Márton két hónappal az után, hogy megalapozatlannak nevezte a terv hírét (Adózóna)
2025 első napjától egy új kereskedelmi és fogyasztóvédelmi hatóság jön létre, a Nébih több feladata is átkerül oda – mondta el Nagy Márton. A nemzetgazdasági miniszter arról is beszélt, hogy sokkal üdvözítőbb magatartás, ha egy kereskedő nem panaszkodik – írja a hvg.hu.
okt. 10
0:15
Varga Mihály vaskos csúsztatással magyarázta, miért nem sérti a kínai gigahitel a magyar szuverenitást (444.hu)
A szerdai parlamenti meghallgatásán tették szóvá, hogy a pekingi kommunista párttól függ a hitelszerződés nyilvánosságra hozatala. Amit válaszolt, az minimum megtévesztő volt.
okt. 10
0:18
Új kereskedelmi hatóság létrehozását jelentette be Nagy Márton (Telex)
A Nemzetgazdasági Minisztérium néhány hónapja megalapozatlannak nevezte az ezzel kapcsolatos híreket.
okt. 10
0:19
Mi van a nyugdíjbiztosítások 20 százalékos hozamígérete mögött? (Adózóna)
Idén lett tíz éve, hogy elindultak az adójóváírás ígéretével értékesített nyugdíjbiztosítások Magyarországon. Egy évtized alatt félmillióan kötöttek maguknak ilyen szerződést, és tették a nyugdíjbiztosításokat a magyar öngondoskodási piac egyetlen, azóta is töretlenül bővülő szegmensévé. Jó hír, hogy végül a lakáscélú feltörés lehetővé tételére von
okt. 10
0:19
Két hónapja még megalapozatlan sajtóhírnek nevezték a terveit, most maga Nagy Márton jelentette be az új kereskedelmi hatóságot (444.hu)
A sajtóhírek szerint a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság létrejötte ellen az Agrárminisztérium és a Miniszterelnökség is lobbizott.
okt. 10
0:23
Egyhangúlag döntött a monetáris tanács a kamatcsökkentésről szeptemberben (Adózóna)
Egyhangúlag döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa szeptemberi ülésén az alapkamat 25 bázispontos csökkentése mellett a szerdán közölt rövidített jegyzőkönyv szerint – közölte az MTI.
okt. 10
0:23
Meghalt Ratan Tata, az indiai óriásmulti pátriárkája (444.hu)
400 milliárd dollár értékű konszernt csinált a családi alapítású cégből.
okt. 10
0:27
Új alkalmazást vezetne be az EU a schengeni térségbe beutazók és onnan kiutazók ellenőrzésére (Adózóna)
Az Európai Bizottság javaslatot terjesztett elő szerdán a schengeni térségbe beutazók és onnan kiutazók útlevelének és személyazonosító igazolványának digitalizálására, valamint egy úgynevezett EU Digital Travel alkalmazás használatára vonatkozóan.
okt. 10
0:30
Versenyképes Európa: Mit javasol a Draghi-jelentés az Ikt-szektorban? (Üzletem)
Mario Draghi "jelentésének" digitalizációt és Ikt-szektort érintő megállapításait és javaslatait az Ivsz szakértői foglalták össze.
okt. 10
0:42
Novák Péter váltja Gulyás Jánost az MRSZ élén (Media1)
Elnököt, elnökséget és felügyelőbizottságot választott a Magyar Reklámszövetség (MRSZ) tisztújító közgyűlése kedden este.
okt. 10
1:15
A Tesco nagy húzása Magyarországon - most már mindenki csak ott fog vásárolni (ProfitLine)
A foodora továbbfejleszti az online bevásárlási kínálatát, a platformon keresztül Magyarországon elérhető Tesco áruházak termékpalettája több mint háromszorosára bővült.
okt. 10
1:30
Felmondott a PestiSrácoknál Puzsér Róbert bántalmazója, Ábrahám Róbert (Media1)
Nem először jelent be olyat Ábrahám Róbert, hogy távozik, de ezúttal nem gondolta meg magát, tényleg megy, elmondta azt is, miért mondott fel. A Puzsér Róbertet megütő Ábrahám egyébként rövid időn belül már a 3. távozó a Mediaworkshöz (KESMA) vándorolt kormánypárti lapnál.
okt. 10
2:15
Kádár kockában laksz és magyar állampolgár vagy? Akkor van 7 jó hírünk Neked! (ProfitLine)
Hazánkban közel 1 millió Kádár-kocka épület áll, így nem meglepő, ha a tetőtér-beépítés és a felújítás is gyakori téma. Most bemutatunk 7 okos tippet, amivel maximalizálhatod a Kádár-kockád lehetőségeit!
okt. 10
2:36
Napi horoszkóp: Valamit le kell zárnia az egyik csillagjegynek! (Karrier Trend)
A Kos ne beszéljen negatívan másokról, a Szűz próbáljon meg a józan eszű maradni!  Karrier horoszkóp: 2024.10.10. Kos A körülötted lévő hatalmas stressz nagyon negatív hatással van a pszichédre, akár észreveszed, akár nem. Tegyél meg minden tőled telhetőt annak érdekében, hogy ne zárd magadba a munkahelyen zajló feszültséget. Ez az energia nem tart
okt. 10
3:15
Hódít a qvik fizetési rendszer – a felhasználóknak biztonságos, a kereskedőknek olcsó (ProfitLine)
Az elmúlt egy hónapban több ezer qvik-tranzakciót bonyolítottak le a SimplePay rendszerein keresztül. Az OTP Bank és a fizetési szolgáltatók eddigi tapasztalatai alapján az új fizetési rendszer a kereskedők számára kedvező árazású, a felhasználóknak pedig kényelmes és biztonságos. A bank a következő időszakban a legnagyobb partnereinél is elérhetőv
okt. 10
3:30
Hegedüs Éva: Tőlem idegen az, hogyha az egyik kért, akkor cserébe a másik is kérhet (Forbes)
Nemzetközileg terjeszkedik, és tőzsdére megy a Gránit Bank. Hegedüs Éva elnök-vezérigazgató nem tart attól, hogy kellemetlen kéréseket kapna.
okt. 10
3:45
Hogyan lett az üveg energiatakarékos megoldás? (ProfitLine)
Mennyi hőt veszíthetünk az ablakokon keresztül? Az ablakokat általában az épületek homlokzatának leggyengébb pontjaként tartják számon: télen jelentős hőveszteséget okozhatnak, nyáron pedig hőnyereséget, ami befolyásolja az épület általános energiahatékonyságát. Bár az ablakfelületek átlagosan csupán 8%-át teszik ki az épületek külső burkolatának,
okt. 10
3:54
A mikro-RNS felfedezőinek ítélték oda a 2024-es orvosi-élettani Nobel-díjat (Helló Sajtó!)
Két amerikai kutató – Victor Ambros fejlődésbiológus és Gary Ruvkun molekuláris biológus – kapta a mikroRNS felfedezéséért és a poszttranszkripciós génszabályozásban betöltött szerepének feltárásáért az idei orvosi-élettani Nobel-díjat.
okt. 10
4:15
Mávinform: december közepéig korlátozások lesznek az osztrák vasútvonalon (ProfitLine)
Az osztrák vasúttársaság (ÖBB) tájékoztatása szerint Bécs és Salzburg között az árvíz utáni helyreállítás akár hónapokig is eltart, ezért csütörtöktől változik a nemzetközi vonatok menetrendje.
okt. 10
4:18
Továbbra is az állampapír a háztarások kedvenc befektetése: különösen a több éveseket szeretik (KKV Magazin)
A háztartások újabb százmilliárdokat tettek félre a Magyar Nemzeti Bank (Mnb) adatai szerint. A bankbetéteket csaknem 74 milliárd forintnyi friss pénzzel gyarapították, hazai értékpapírokba 242,6 milliárd forint, külföldiekbe 11,3 milliárd forint került. A háztartások betétállománya ennek köszönhetően 12 896,1 milliárd forintra hízott, az értékpapí
okt. 10
4:18
Csak időben bevezetett változtatásokkal kerülhető el a nyugdíjrendszer drasztikus átalakítása (Telex)
A jelenlegi szabályozás mellett 2043-ra körülbelül 230 milliárd forintos rés keletkezne a rendszerben.
okt. 10
4:24
Papagájinvázió tart rettegésben egy kisvárost (Magyar Mezőgazdaság)
A nagyjából 5000 fős argentin kisváros, Hilario Ascasubi issza meg a levét a környékbeli természetkárosításnak. Az erdők eltűnésével ugyanis a környék papagájai a városba költöztek.
okt. 10
4:24
Mi a pálya? kvíz (Szakmát Szerzek)
Teszteld tudásodat rövid kvízünkkel! A kvízt a Start gomb megnyomásával indíthatod el!   Találkozzunk idén is a Mi a pálya? – Műszaki pályaválasztó állomásain!
okt. 10
4:24
72 óráig visszatarthatják a tranzakciókat a bankok (Fintech)
Az Egyesült Királyság kormány új jogszabályokat vezetett be a pénzügyi csalások elleni küzdelemben, nagy visszhangot keltve a banki szektorban. A szabályozás szerint a bankok akár 3 napig is visszatarthatják a gyanús fizetéseket annak érdekében, hogy alaposan kivizsgálhassák azokat. Pénzügyi csalásokra reagál a kormány A pénzügyi csalások az Egyesü
okt. 10
4:48
Így hat a közösségi média a vásárlásra (MMonline)
A magyarok közel egyharmada érzi úgy, hogy kényelmesen megél jövedelméből, míg akiknél hiányos a kassza, azoknak havi plusz 200 ezer forintra lenne szüksége. A lakosság 9 százaléka venne fel hitelt a következő 1 évben, a nem lakáscélú hitel tervezett összege 1,1 millió forint. A válaszadók 37 százaléka pénzügyi témákban megbízható forrásnak tartja
okt. 10
4:54
Érdemes összegyűjteni a dísz- és gyümölcsfák lehullott lombját? (Agrofórum)
Szeretném kérdezni, hogy érdemes-e összeszedni a kertben a lehullott lombot? Gyümölcsfák és díszfák leveleiről van szó.
okt. 10
4:54
Növekvő kiberfenyegetés az egészségügyben (Mínuszos)
A kibertámadások számának drámai növekedése globális szinten egyre nagyobb aggodalomra ad okot, különösen az egészségügyi szektorban. Az egészségügyi szektor különösen veszélyeztetett: 2023-ban világszerte több mint 630 zsarolóvírusos incidens érintette az ágazatot, miközben már az orvosi implantátumok gyártóinak is fel kell készülniük a hackertáma
okt. 10
4:54
Bevetették a világ első víz alatti önvezető drónját egy tengeri szélerőmű ellenőrzésére (New Technology)
A Beam nevű brit cég piacra dobta a világ első, mesterséges intelligenciával működő, önvezető víz alatti járművét (AUV), amely áttörést hozhat a tengeri szélerőművek ellenőrzésében. Míg a hagyományos ellenőrzések gyakran
okt. 10
4:54
Egy gyógynövény, ami a cukorbetegek legfontosabb gyógyszerét ihlette (Magyar Mezőgazdaság)
A kecskeruta sokoldalú gyógynövény, ám használata nem veszélytelen. Az egyik leggyakrabban alkalmazott vércukorszint-csökkentő gyógyszert is ez a növény ihlette.
okt. 10
4:54
10 ezer napelemes pályázatnak a kifizetése indulhat meg (Öko-drive)
Az uniós napelemes pályázatokban részt vevő adótartozással rendelkező kivitelezők mostantól kérhetik a támogatási összegek közvetlen utalását a NAV felé, ami lehetővé teszi számukra a projektek sikeres lezárását és pénzügyi helyzetük stabilizálását.
okt. 10
4:54
Biztató eredményt értek el szegedi kutatók a migrén elleni küzdelemben (Helló Sajtó!)
A kutatócsoport jelenleg a migrén és a kinurenin-rendszer kapcsolatát vizsgálja, amely területtel az eddigi kutatások még kevésbé foglalkoztak. Legfrissebb publikációjukban az ideg- és immunrendszer szerepét tekintették át a kinurenin-anyagcsere változása szemszögéből.
okt. 10
5:00
Házasodna a gazda: lopott csók miatt távozott Vivien gazda jelöltje (Márkamonitor)
Vivien gazda visszautasította Dani váratlan csókját, majd elküldte a srácot. Krisztián gazdát pedig könnyeivel küszködve hagyta el Vivi.   Vivien gazda kiadta Dani útját Vivien gazda visszautasította Dani csókját, később pedig el is küldte tanyájáról a srácot.   Vivi zokogva búcsúzott Krisztián gazdától Vivi az érzéseivel viaskodott, végül pedig el
okt. 10
5:00
Fiatal magyar cégvezető Európa 100 legbefolyásosabb AI szakembere között (Forbes)
A befolyásos francia napilap, a l'Opinion figyelt fel az egyik legforróbb magyar startup, a Turbine társalapító-vezetőjére.
okt. 10
5:02
Diploma vagy saját lakás, autó, félmilliós fizetés: mit jelent a középosztály? (Forbes)
Hat érdekes állítás arról, hogyan látják a magyarok a társadalom szerkezetét, mi alapján ítélnek és miben látják az előrelépés lehetőségét.
okt. 10
5:09
Varga Mihály: nincs tervben a nyugdíjkorhatár emelése (Adózóna)
Varga Mihály pénzügyminiszter az Országgyűlés Népjóléti Bizottságában szerdán a képviselőknek a nyugdíjkorhatár emelésére vonatkozó kérdéseire kijelentette: az nincsen tervben, ilyen kormányzati dokumentum nem készült. Hangsúlyozta: nincs olyan kormányzati terv, amely a "Nők 40" eltörlését eredményezné, mert az sikeres, nem változtatnak rajta.
okt. 10
5:12
Az őszi álláskeresés pozitív előnyei (Karrier Trend)
Az ősz beindítja az életünket. Az iskolakezdés és a nyári szabadságolás után újra a munka világában találjuk magunkat. Akkor sem kell elkeseredni, ha épp állást keresel. Ősszel sem lehetetlen, sőt! Sokan a nyár elejét gondolják karrierjük vízválasztójaként és a felmondások egy része is ilyenkor történik meg. Úgy gondolják, hogy a nyári szünetben le
okt. 10
5:15
Ifjú huszár program indult Hódmezővásárhelyen (ProfitLine)
A lovas ismereteket és a huszár hagyományokat oktató Ifjú huszár program indult a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium hódmezővásárhelyi növendékeinek - jelentette be Czermann János, a Honvédelmi Minisztérium stratégiáért és humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára szerdán Hódmezővásárhelyen.
okt. 10
5:18
Volt, aki azt hitte, maximum 3 millió forintot bukhat, aztán jött egy levél, hogy 50 millióval tartozik – és még mindig követelik rajta (Telex)
Sok ügyféltől rengeteg pénzt loptak el a Buda-Cash bűntény során. A felszámolás legutóbbi, örömteli fordulata után most arról hallottunk: olyanok is vannak, akiktől most, 2024-ben még mindig pénzt követelnek.
okt. 10
5:21
Új szabályozás a napelemek telepítésére: eltérő követelmények a tanyák és városok között (Alternatív Energia)
A napenergia hasznosítására vonatkozó új szabályozás kapcsán Szolnoki Balázs Ádám, a MANAP Iparági Egyesület elnöke szerint túlszabályozások léptek életbe.
okt. 10
5:24
Háttér Társaság: Európában az Lmbtqi jogokat a szélsőjobb fenyegeti, nem a bevándorlók (Márkamonitor)
"Az illegális migráció Európában az antiszemitizmus, a nők elleni erőszak és a homofóbia erősödését eredményezte" – jelentette ki többek között tegnap Orbán Viktor az Európai Parlament plenáris ülésén Magyarország soros elnökségével kapcsolatban.   A Háttér Társaság közleménye: A magyar kormány 2010 óta szisztematikusan ássa alá Magyarországon a jo
okt. 10
5:24
Munkáltatói márka disszonancia: ígéret és valóság konfliktusa (KKV Magazin)
Amikor egy vállalat munkáltatói márkája és az álláskeresők által megélt valóság közötti különbség egyre nagyobbá válik, munkáltatói márka disszonanciáról beszélhetünk. Ez a jelenség különösen veszélyes, mert a munkáltatók gyakran nem is tudnak róla, csak az egyre nehézkesebb toborzási folyamatok, a növekvő költségek, és a megfelelő jelöltek hiánya
okt. 10
5:24
Panamai görögdinnye hódítja meg Európát? (Magyar Mezőgazdaság)
A panamai Estrada család több mint 26 éve exportál görögdinnyét Európába. Új stratégiájukkal közvetlenül szeretnék elérni a kiskereskedőket, hogy növeljék bevételeiket és csökkentsék a közvetítők szerepét.
okt. 10
5:24
Akkora a nyomás a boltokon, hogy a MOHU már hajléktalanszállókra és benzinkutakra tenne új automatákat (Telex)
Tíz benzinkutas automata helyszíne már meg is van. A rendőrség közben pénzbüntetéssel sújtaná azokat, akik a kukákból túrnak ki palackokat.
okt. 10
5:24
Fordulatos hét után 6,6 milliárd dollár az OpenAI zsebében (Fintech)
Az OpenAI 6,6 milliárd dollárnyi tőkéhez jutott, ezzel a cég megerősítheti vezető pozícióját a piacon. Mindeközben a vállalat több kulcsfontosságú vezetője távozott és egy pillanating úgy tűnt meghiúsul a tőkeemelés miután az Apple visszatáncolt az üzlettől. Ritkán látni ekkora befektetést Az OpenAI friss finanszírozási köre összesen 6,6 milliárd d
okt. 10
5:24
Többet szorong az, aki nem jól internetezik? (ICT Global)
Egy friss kutatás szerint az online eszközök használatának instabil, és kevéssé magabiztos ismerete pénzben mérhető károkat okoz az érintett emberek számára.
okt. 10
5:26
Javul a helyzet, de még mindig készpénzes nép a magyar (Telex)
A modern fizetési megbízások digitálisak, nem készpénzalapúak. De bármily meglepő, a gyorsabb digitalizációt valójában elég sok tényező gátolja.
okt. 10
5:27
Mutatjuk, mikor érkezik az eső! (Agroinform)
A szél viharossá is fokozódhat.
okt. 10
5:39
A nyilvántartott álláskeresők száma Budapesten - grafikon (HR Portál)
Az egy évvel korábbinál 6,4%‑kal több, 20 ezer álláskeresőt tartottak nyilván 2024. június végén Budapesten, ezzel továbbra is tart a tavalyi év elején kezdődő kedvezőtlen tendencia. A pályakezdő álláskeresők száma (339 fő) 1,5%‑kal kevesebb volt, közülük került ki az összes álláskereső 1,7%‑a. Ez az arány a főváros és a vármegyék körében az egyik
okt. 10
5:39
Érik a totális csomagkatasztrófa? Fájdalmas kihívás ez a magyar futárcégeknek: káosz lehet a karácsony (Pénzcentrum)
Izgalmas időszakot tudhatnak maguk mögött a magyarországi csomagküldő cégek. A pandémia első évei óriási keresletet generáltak, jelentősen emelkedett a webáruházak forgalma, így a házhozszállítással foglalkozó cégekre rengeteg munka szakadt, ugrásszerű bővülés következhetett. Miután a vásárlói szokások ismét kezdtek visszatérni a megszokott mederbe

Keresés