2024. október 26. szombat

okt. 26
0:15
A zene sem követte az inflációt (Infostart)
A beszedett szerzői jogdíjak összege 2023-ban világszerte elérte a 13,1 milliárd eurót (5,3 billió forintot), ami 7,6 százalékos növekedés az előző évhez képest. Magyarországon 1,5 százalékos emelkedéssel 14,7 milliárd forint jogdíj került a jogkezelőhöz.
okt. 26
0:15
Navracsics először közölt részleteket az iparűzési adó újraosztásáról (444.hu)
Minden járás kap legalább 625 ezer eurót, amire az ottani települések polgármesterei pályázhatnak, 174 járásból 141 jut több pénzhez. Budapesttől ismét elvonnak.
okt. 26
0:19
Egy kínai akkugyártó újabb németországi gyárépítést állított le (444.hu)
Korábban a politikára fogták a csúszást, most azonban úgy tűnik, pénzügyi gondok állnak a háttérben.
okt. 26
1:21
A jogszabályok betartására és a SZÉP-kártyaelfogadásának biztosítására kérték a Bookingot (TőzsdeFórum)
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hivatalában fogadta Katerina Shearert, a Booking.com Közép- és Kelet-Európai régió kormányzati kapcsolatokért felelős vezetőjét. Az egyeztetésen áttekintették a hazai szálláshelyfoglalás és turizmus aktuális helyzetét – jelentette be pénteken a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). A közlemény szerint "megállapít
okt. 26
1:25
USA – Nőtt az eladott új lakások száma (TőzsdeFórum)
Az Egyesült Államokban 4,1 százalékkal nőtt az új lakások eladása szeptemberben az előző hónaphoz képest, így az egész évre kivetített értékesítési darabszám 738 ezer, 2023 májusa óta a legmagasabb volt – derült ki a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Census Bureau csütörtöki jelentéséből. A szeptemberi adat meghaladta a
okt. 26
1:29
Szakpolitikai kompromisszumokat feltételez a magyar kormánynövekedési akcióterve (TőzsdeFórum)
Szakpolitikai kompromisszumokat feltételez a költségvetési konszolidáció, valamint a szociális támogatás és a növekedési célok elérése melletti kormányzati elkötelezettség között a magyar kormány új gazdasági akcióterve – áll a Fitch Ratings csütörtökön Londonban ismertetett elemzésében. A nemzetközi hitelminősítő felidézi, hogy a kereslet élénkíté
okt. 26
1:33
USA – váratlanul csökkent az első alkalommalmunkanélküli segélyt kérők száma (TőzsdeFórum)
Az Egyesült Államokban 15 ezerrel, 227 ezerre csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma a múlt héten – derült ki az amerikai munkaügyi minisztérium csütörtökön közzétett adataiból, miközben az elemzők 242 ezres adatot vártak. A múlt héten a segélykérelmek számát mérő négyhetes mozgóátlag – amely segít kiszűrni az ideiglenes, egys
okt. 26
1:37
Csökkent az uniós lakosok által termelt csomagolásihulladék 2022-ben (TőzsdeFórum)
Az Európai Unióban 83,4 millió tonna csomagolási hulladék keletkezett 2022-ben, lakosonként 186,5 kilogramm, ami 3,6 kilogrammal kevesebb a 2021-es adatoknál, de 31,7 kilogrammos növekedés 2012-höz képest – közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön. Az uniós statisztikai hivatal jelentése szerint az unióban 2022 folyamá
okt. 26
1:41
Tesla – Továbbra is várni kell a sportautóra (TőzsdeFórum)
Elon Musk cége továbbra sem kapkodja el a Tesla Roadster fejlesztését és piacra dobását. Írta meg a HVG pénteken a Motor1 cikke alapján. A 2008 és 2012 között gyártott Tesla Roadster egy Lotus-génekkel rendelkező elektromos sportkocsi volt, melynek 100 százalékban Tesla fejlesztésű szupermodern utódját 2017 novemberében leplezte le Elon Musk. 7 éve
okt. 26
1:45
A következő három év átlagában 12 százalékosminimálbér-emelésre van szükség a kormányzati célok eléréséhez (TőzsdeFórum)
Budapest, 2024. október 24., csütörtök (MTI) – A minimálbérre vonatkozó kormányzati célok eléréséhez a következő három év átlagában 12 százalékos minimálbér-emelésre van szükség, ehhez pedig gazdasági növekedés is kell – mondta el a bértárgyalások jelenlegi állásáról a munkaadói és munkavállalói oldal egy-egy képviselője csütörtökön az MTI-nek. Per
okt. 26
1:49
Hullák elásva a kukoricatábláben – Brutálisan rejtélyes ügy (TőzsdeFórum)
Két férfit holtan találtak Észak-Rajna-Vesztfáliában egy szántóföldön elásva. Az eset a irendkívüli módon rejtélyes.  Gronau melletti kukoricatáblán talált két halott esetében sikerült tisztázni az egyik, áldozat kilétét. A münsteri ügyész és a rendőrség  azt mondta , hogy egy 23 éves lengyel férfi volt.  DNS-összehasonlítás Ennek megfelelően ő és
okt. 26
1:53
Sorsdöntő este – kimondják az ítéletet az egész országról (TőzsdeFórum)
Ma este a Standard & Poor’s (S&P) hitelminősítő nyilvánosságra hozza legfrissebb értékelését az ország gazdasági kilátásairól és hitelképességéről. Ez a döntés a hazai és külföldi befektetők bizalmára is hatással lehet, ezért sokan sorsdöntő pillanatnak tartják. De mit is várhatunk ettől az értékeléstől, és miért olyan fontos ez Magyarország jövője
okt. 26
1:57
BörzeZárás 2024 Október 25. – OTP húzta a BUX-ot (TőzsdeFórum)
Budapest, 2024. október 25., péntek (MTI) – A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 548,49 pontos, 0,74 százalékos emelkedéssel, 74 263,78 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 9,2 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. Muhi Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője a
okt. 26
2:15
Sárga csekkel ne menjen többet a Postára! (ProfitLine)
Már 2024 április 1-től minden magyarországi fogyasztónak és vállalkozásnak lehetősége van fizetési kérelmet elfogadva, arra válaszul pedig azonnali fizetéssel teljesíteni tranzakcióit, ám erről sokaknak még nincs tudomása. Feleslegesen állunk tehát sorba a Postán, mert van helyette más. Hogyan működik?
okt. 26
3:15
Micsoda?! A nyugdíjasnak kell bizonyítania, hogy él! Ha nem bizonyítja, nem kap nyugdíjat! (ProfitLine)
Felmerülhet a jogos kérdés bármelyik ország intézményében: miért kellene nyugdíjat folyósítani egy olyan személy után, aki már elhunyt? És aki él? De vajon kinek a feladata igazolni, hogy a nyugdíjas életben van? Az érintett nyugdíjasnak, vagy a nyugdíjfolyósítónak? Ennek az érdekes kérdésnek jártunk utána.
okt. 26
3:51
A Nébih fajtakísérleti hálózatában aflatoxin szennyezettségtől mentes kukoricát is termesztettek (Helló Sajtó!)
A Nébih sikeres kísérlete Baranya vármegyében megoldást kínál az aflatoxin szennyeződés problémájára. A megfelelő rovarvédelem alkalmazásával csökkenthető a veszély, amely a klímaváltozás és az aszály hatására egyre nagyobb kihívást jelent a mezőgazdaság számára.
okt. 26
4:21
Bybit: 20 Usdt kiutalható bónusz az első befizetőknek (Kripto Akadémia)
A Bybit a következő 2 hétben 20 dolláros üdvözlő bónusszal várja a Kripto Akadémián keresztül regisztráló felhasználókat. A második legnagyobb kripto tőzsde ajánlatával azok élhetnek, akik most regisztrálnak, vagy már korábban regisztráltak, de eddig még soha nem fizettek be az oldalra. Az ajándék megszerzéséhez legalább 100 dollárt kell beutalni a
okt. 26
4:21
Optimisták a munkaadók – a cégek közel fele létszámbővítést tervez 2025-ben (KKV Magazin)
Nógrád vármegye kivételével az ország egész területén nőtt az álláshirdetésekre érkezett jelentkezések száma 2024 harmadik negyedében az előző év azonos időszakához képest. A legnagyobb emelkedés Somogy, Fejér és Zala vármegyékben volt megfigyelhető. Ezzel párhuzamosan az elérhető állások száma kis mértékben, de folyamatosan csökkent továbbra is –
okt. 26
4:21
Van egy virág, amit egerek poroznak be (Magyar Mezőgazdaság)
Ausztrália őshonos növényei, a próteafélék kifejezetten madarakhoz és nektárevő erszényesekhez alkalmazkodtak. Hogy ezek a nagyobb méretű beporzók biztosan elvégezzék a feladatukat, a növények nagy mennyiségű nektárt termelnek jutalomképpen.
okt. 26
4:21
Hogyan hat az óraátállítás az emberi szervezetre? (Szakmát Szerzek)
Idén ősszel október 26-ról 27-re virradó éjjel lesz az óraátállítás, hajnali 3:00 órakor kell 2:00 órára visszaállítani az órákat. De miért is van óraátállítás? Milyen hatása van az emberi szervezetre? Mióta van óraátállítás? Az óraátállítás ötlete, már a 18. században is felmerült, akkor vetette fel Benjamin Franklin a nyári időszámításra vonatkoz
okt. 26
4:21
Letarolja a mezőnyt az új AI modell: kezdhet aggódni a ChatGPT? (Fintech)
A chipgyártó óriás Nvidia bemutatta legújabb mesterséges intelligencia modelljét, amely az eddigi legfejlettebb rendszerekhez képest is hatalmas előrelépést ígér. Az X-en közzétett bejegyzés szerint a modell, amely a Llama-3.1-Nemotron-70B-Instruct nevet kapta, felülmúlja az OpenAI GPT-4o vagy az Anthropic Claude-3 modelljét. De mit is tud pontosan

Keresés