Mindenképp szerencsésnek mondhatom magamat abból a szempontból, hogy van egy-két olyan gyermekkori barátom, akikkel pár havonta össze tudok ülni és olyan agyzsibbasztó filmekkel múlatjuk az időnket, mint például az 1988-as Gyilkos bohócok az űrből. Az vitathatatlan, hogy mindannyiunkban a filmek iránti szeretetet a VHS-korszak indította el és egy-e
Titanic, A vasálarcos, Kapj el, ha tudsz, A tégla, Eredet, Viharsziget, A Wall Street farkasa, A visszatérő, Volt egyszer egy Hollywood. Hatalmas sikert aratott mozik, amelyekben Leonardo DiCaprio volt (az egyik) főszereplő. A színész nem véletlenül számít talán napjaink legnépszerűbb, legsikeresebb és legfelkapottabb hollywoodi sztárjának. Az ide
Bigas Luna rendező – akinek a neve hallatára talán kevesen kapják fel a fejüket – a Szorongás című filmjével egy rendkívül furcsa és nyomasztó alkotást tett le az asztalra, azonban e műve sajnálatos módon eléggé ismeretlen maradt a hazai nézők előtt. A Szorongás a 80-as évek horror-/slasherdömpingjének a meglovaglása, ugyanakkor viszont eléggé erő
Sylvester Stallone nemcsak filmtörténetet írt Rocky karakterének megalkotásakor, hanem a csupaszív boxoló eljátszásával ő maga is egycsapásra a világsztárok közé emelkedett. A mára számos epizódot számláló széria ugyan lassan maga mögött hagyja Stallone eredeti főszereplőjét, hogy a történet az egykori filmbéli rivális fiára koncentrálhasson. A Cre
Jeymes Samuel első nagyjátékfilmjével továbbvitte azt a témát, amit már 2013-as rövidfilmjében is érintett: az autentikus westert innovatív elemekkel vegyítette, melyek közül a legszembetűnőbb a filmzene és a színészválasztás. Bár az afroamerikai cowboyokat ábrázoló alkotásoknak jobbára behozhatatlan lemaradásuk van Hollywoodban, a témának van lét
Kissé szégyenkezve vallom be, de eddig nem hozott erősen lázba Frank Herbert, és ugyanígy voltam sok évvel ezelőtt Terry Pratchett-tel is. Azokban az időkben látott napvilágot a Harry Potter, melynek írott és mozis megjelenése is kasszasiker lett, a csapból pedig J.K. Rowling folyt túlnyomó részben. Egy ilyen időszakban akadtam rá Terry Pratchett K
Hol is lehetne elkezdeni egy nagy múlttal rendelkező művet, amely kapott a 40 év alatt hideget-meleget. A története egy régimódi hullámvasút köréhez hasonlítható, amely 2018 után óriási figyelmet kapott, és a vártnál jóval nagyobb füstöt hagyott maga után, ami a horror szerelmeseinek egy Myers-féle döfés is lehetett volna. Személy szerint nagyon vá
Vajon mi történne, ha hirtelen többmillió ember válna köddé? Vajon az emberek nagy többsége ahelyett, hogy az okokat kezdené el keresgélni, inkább elmenne fosztogatni? A válasz nyilvánvaló és egyértelmű sajnos, és a filmben is láthatunk erre példát bőven. Ilyenek vagyunk, ilyen a természetünk, egyből az anyagi javakat kezdenénk el felhalmozni magun
Néhány nap múlva debütál a Netflix műsorkínálatában a kultikus Cowboy Bebop élőszereplős változata, amely úgy tűnik, hogy már most csúnyán elhasalt a kritikusok körében.
Ridley Scott egy középkorban dokumentált lovagi összecsapás kapcsán értekezett a nők még mindig aktuális társadalmi elnyomásáról a nemrég bemutatott Az utolsó párbaj háromnézőpontú történetében. A tabudöntögető stílusáról ismert Paul Verhoeven ehhez képest teljesen más formában tárja elénk Scott-éhoz hasonló tanmeséjét.A valós alapokra építkező tör
A Brass Against nevű zenekar egy fesztiválon lépett fel, amikor az énekesnőjük, Sophia Urista letolta a nadrágját, majd rávizelt egy, a színpadon fekvő rajongó arcára.
Channing Tatum a 2017-ben megjelent Kingsman: Az Aranykör óta nem vállalt szerepet élőszereplős produkcióban, így a Dog lehet az ő nagy visszatérése, amelyhez frissen landolt az előzetes.