2021. július 4. vasárnap

júl. 4
4:06
Freaky: Drágán add a testedet! (Mafab)
Most, hogy hamvaikból újraéledtek a hazai mozik, előttem is megnyílt az út a régóta várt, az oldalamat égető kíváncsisággal furdaló filmek megtekintése előtt. Szépen gyarapodott a lista a bő másfél év során, most csakis azokra gondolok, amik eljutottak a mozikba, de szeretem a kihívásokat. A türelmes várakozást termő babérok learatása pedig könnyed
júl. 4
11:09
Robotzsaru – Ezért kellett az FBI jóváhagyása a filmhez (Mafab)
Több, mint 30 éve annak, hogy Paul Verhoeven filmje, a Robotzsaru a mozikba került, amelyen úgy tűnik, a mai napig nem fog az idő. A film 2014-ben egy újrafeldolgozást is megért, az eredeti rész sikerét azonban nem tudta megismételni.
júl. 4
14:24
Kenyérpirítóban akartak steaket sütni, leégett a házuk, most a biztosítóval hadakozik egy új-zélandi pár (SzMo)
Szerintük nem elég a biztosító által maximálisan kifizethető összeg, annak ellenére, hogy messze nem rendeltetésszerűen használták az eszközt.
júl. 4
16:24
Világrekord: 57 kilós harcsát sütöttek meg, közel 500 ember lakott jól belőle Balatonlellén (SzMo)
„7 óra 15 perc alatt készült el a harcsa, és 468 adag ételt osztottunk ki” – mondták a maratoni sütést követően a készítők.
júl. 4
20:00
Több mint 11 millió gyűlt össze a síró német kislánynak, akit a kommentelők lenáciztak (SzMo)
Az adománygyűjtés indítója csupán jelképes összefogást akart a kirekesztő kommentek és a xenofóbia ellen.
júl. 4
21:12
22 évig fogalma sem volt róla a fiatal nőnek, hogy mi rejtőzik a fülében (SzMo)
TikTokon mutatta meg, mi került elő a hallójáratából, azóta elmondása szerint sokkal jobban hall.
júl. 4
21:15
5 trend, ami meghatározza az online vásárlást 2021-ben (Mafab)
A kényelem már a világjárvány kitörése előtt is egyre inkább az online vásárlás felé terelte az embereket, évről évre egyre többen és egyre többet költenek ilyen formában. Erre a kényszerű bezárkózás és a boltok kényszerű bezárása csak ráerősített, így soha annyi online vásárlás nem volt még, mint a mögöttünk hagyott időszakban. És valószínűleg ez

Keresés