25 éve robbant be a mozikba Michael Mann hatalmas, és nem mellesleg közel három órás filmje, a Szemtől szemben. Ez az a hosszúság, amit moziban már nem szívesen ülök végig, mert ha a kabátzsebbe pár doboz sört csúsztatnék, akkor a film vége már toporgós lenne. De, mivel ilyet senki sem csinál, térjünk is vissza a filmhez! Robert De Niro és Al Pacin
Pápai Joci ijedten néz, Köllő Babett próbálja hozni az úrinőt, Majka pedig hű az imidzséhez, de mégis, mintha egyedül Tóth Gabi venné komolyan, amit csinál. Kritika.
A pohár akkor telt be az apánál, amikor az egyéves kisfiukat a 6 éves kislányuknak kellett megvigasztalni, mert az anya eközben nevetve szerkesztette a kicsi megijesztéséről készült videót.
Talán még egy kicsit távolinak tűnik, hogy való életben is Az ötödik elemben látható repülő autókat láthassunk az utcákon, esetleg elkészüljön a Vissza a jövőbe filmből ismert DeLorean, az első lépéseket mindenesetre már sikerült megtenni egy hasonló koncepció irányába.
A filmet még 1986-ban láttam narrátorosan, és nem csalódtam benne. Az akkori "revenge" vagy "vengeance" vonal egyik meghatározó filmje. Az 1974-es Bronson film, a Bosszúvágy hatalmas sikere után a készítők azért elég hosszú ideig megpróbálták meglovagolni a szubzsánert. Igaz, csak több-kevesebb sikerrel. Itt Linda Blair, az Ördögűző sztárja az, aki
Számos oka lehet annak, hogy egy hollywoodi sztár egyszerűen nemet mond egy szerepre, és persze előre senki sem tudja teljes magabiztossággal megjósolni egy adott produkció sikerét, ezek a sztárok saját későbbi elmondásuk szerint azonban hatalmas hibát követtek el, hogy nem vállalták a számukra lentebb említett megbízást. Már csak az a kérdés, hogy
Ismét akad egy film a Netflixen, amire eléggé rákattantunk. Ráadásul ezúttal nem is egy amerikai nagy költségvetésű moziról van szó, hanem egy német thrillerről, amely alig néhány napja debütált a legnagyobb streaming szolgáltató kínálatában. A kérdés persze adott: azért nézi mindenki, mert újdonság vagy azért, mert jó? No.
Az a jó a sci-fiben, hogy kis túlzással bármilyen sztorit el lehet benne mesélni. Bármilyen világot megteremthetünk, azt bármilyen szabályokkal és törvényekkel felruházhatjuk, bármilyen lényekkel benépesíthetjük. A lehetőségek határa tényleg a csillagos ég, na és persze a filmkészítők kreativitása. És ez az a pont, ahol megannyi sci-fi el is bukik.
Őszintén megmondjuk, nem gondoltuk volna, hogy Ingmar Bergman azonos című filmjéből valaha sorozat készülhet. A házasság és úgy általában véve a párkapcsolatok mélységeit feltáró Jelenetek egy házasságból új HBO-s adaptációjának főszerepeit Jessica Chastain és Oscar Isaac, alakítják, de vajon mi változott az elmúlt ötven évben a házasságot illetően
Bár a rajongóknak továbbra is hónapokat kell várniuk arra, hogy a Matt Reeves rendezésében készülő Batman a mozikba kerüljön, a stúdió azonban már most egy további spin-offon dolgozik.
Shang-chi a Marvel első ázsiai szuperhőse, aki az ismeretlenségből lépett a nagyvászonra, hogy megnyissa a Marver Moziverzum 4. fázisát. A karakter gyökerei azonban egészen 1973-ig nyúlnak vissza, és a kapitalizmus hívta életre: a 70-es évek kung-fu lázát és a Bruce Lee őrületet meglovagolva alkotta meg a Marvel; a lehető legjobb időpontban, mind
Elhunyt a hollywoodi ügynök és a Paramount gyártásvezetője, Robin French, aki karrierje során olyan sztárokkal dolgozott, mint Marlon Brando és Elizabeth Taylor.
Bő két évvel lehetett hallani arról, hogy maga James Cameron készít sorozatváltozatot a Két tűz között című filmből, és bár azóta meglehetősen csendes a projekt háza tája, van itt azonban valami más, amit valamiért elég nagy titokban tartottak a készítők.
Idén márciusban lehetett hallani arról, hogy Eddie Murphy is csatlakozott az Ikrek folytatásának stábjához, a korábbi híresztelésekkel ellentétben azonban nem ő alakítja majd a harmadik testvért.
Idén ősszel végre megérkezik a mozikba a Venom folytatás, a Sony nemrégiben azzal lepte meg a rajongókat, hogy előre hozta a Vérontó premierjét, a hazai rajongóknak viszont még így is egy kicsit tovább kell várniuk a bemutatóra.
Tudjuk, hogy Hollywoodban egy rossz döntés miatt akár egy teljes karrier is bukhat, az alábbi listánkon szereplő produkciók azonban "szerencsés módon" egyetlen egy színész bukását sem okozták, mindezek ellenére a bennük főszerepet vállaló sztárok alighanem utólag valószínűleg szívesen passzonák a felkérést.
Idén júniusban fogadta el az Országgyűlés azt a törvényjavaslatot, amely a pedofil bűnelkövetőkkel kíván keményebben szigorúbban fellépni, a szabályozás azonban a homoszexualitást megjelenítő médiatartalmakkal szemben is fellép, így azok korhatáros besorolás alá esnek.
Sylvester Stallone karrierjében kétségtelenül a Rocky hozta meg a nagy áttörést. A filmnek köszönhetően Hollywood egyik legkeresettebb színészévé vált a nyolcvanas években.
Egy nagyon komoly alkotás, ami egyben megőrzi a krimi, thriller elemeket, és hozzá csapódnak a drámai hatások, így kapunk egy teljes és átfogó művet a hűségről, becsületről, és az emberségről. Jim Jarmusch nagy pillanata volt a film, hiszen a produceri munkákon kívül, írta, és rendezte is egyben. Maga a film nem egy túlbonyolított alkotás, bár vann
James Wan a Démonok között franchise után ismét horrort rendezett, de most nem érte be egy egyszerű kísértetes/démonos történettel, így történhetett az, hogy egy egészen fura hibridet alkotott, amiben több műfaj is megelevenedik. A történet szerint Madisont (Annabelle Wallis) látomások kezdik gyötörni, ráadásul ezekben brutális gyilkosságok történn
Idén ősszel érkezik a mozikba Magyarország korábbi miniszterelnökének, Gyurcsány Ferenc körül kirobbant politikai botrányt feldolgozó film, amelyhez most kaptunk egy új előzetest is.
Ripoff ez a javából. És bizony a tolvajoknak metsszék le egy ujjukat, ha a máséhoz nyúlnának, valahogy így szóltak az ősi magyar törvények. Mielőtt mindenki elítélné a mondandómat, azért hadd említsek meg Wan (jó) filmjeiből egy néhányatA Saw kezdőfilmje, Démonok között író-producere, Insidious, Annabelle Ó, és persze rosszakat is. Például az Aquam
Kevés hollywoodi sztár büszkélkedhet annyira masszív életművel, mint Arnold Schwarzenegger, a legendás színész közel 79 produkcióban vállalt mindeddig szerepet, ez azonban nem jelenti azt, hogy mindegyik kivétel nélkül kimelkedő darabnak számít.
Japán gimnazisták 750 palackot vetettek az óceánba a Tokióhoz közeli Mijakedzsima szigeten 1984 és 1985 között. Azóta 17 helyen, köztük a Fülöp-szigeteken, Kínában, az Egyesült Államok nyugati partjain és Okinaván is kerültek elő a palackjaik közül.
Michael Schumacher a világ egyik leghíresebb és legnépszerűbb sportolója, aki pályafutása során hétszer lett Forma 1-es világbajnok. Sajnos 2013 telén olyan súlyos síbalesetet szenvedett, ami kis híján az életébe került. A rajongók gyakorlatilag a baleset óta semmi konkrétumot nem tudhatnak az állapotáról, a családja és barátai a legszigorúbb proto