Eléggé elnyújtott és túlértékelt film, mind a rendezőnek, mind a színészeknek volt ennél jobb teljesítménye. Az alapul szolgáló regényről nem tudok nyilatkozni, mert nem olvastam, Alistair MacLean más írásai viszont élvezetesek voltak. Éppen ezért reménykedtem abban, hogy most sem fogok csalódni, de sajnos ez a produkció nem azt nyújtotta, amit vár
Az izlandi filmek erős nyomokat szoktak bennem hagyni a megnézésük után. Hiszen él bennem egy olyan sztereotípia Izlandról, hogy aprósága, elszigeteltsége és csontig hatoló hideg időjárása miatt kiváló lélektani, erős emberközeli, izzadtságszagú és meditációs filmeket lehetne ott készíteni. Egy bizonyos szintig erre a Kosok című film is rájátszik.
Lorcan Finnegan feltörekvő ír rendező, akinek a Nocebo mindössze a harmadik nagyjátékfilmje. Előző filmjéhez, a 2019-es Viváriumhoz sikerült megnyernie Imogen Poots és Jesse Eisenberg párosát, jelen a Nocebo főszerepére pedig nem kisebb nevek szerződtek, mint Eva Green és Mark Strong.A Viváriumhoz hasonlóan ismét egy nyomasztó, misztikus elemekkel
Mert Ázsia itt van a mindennapokban, és nem tudjuk, és nem is akarjuk félresöpörni. Egy jó film, amiről most fogok írni. Manapság tényleg nehéz olyan akciófilmet találni, amelyben fellelhető a kellő és megfelelő mértékű komolyság, a pörgős és izgalmas akciójelenetek, sőt a történet is szilárd lábakon áll, és nem a főhősök kikacsintgatása, vagy az a
Sokat gondolkoztam rajta, hogy hogyan is lehet egy tíz perces Kötéltáncból egy egész estés filmet rendezni. Sehogy, mondtam már elsőre is a szóban forgó darab kapcsán, és az élet szerintem engem igazolt. Mármint abból a szempontból tényleg sikerrel vette az akadályt Robert Zemeckis, hogy összehozott technikailag egy kétórás produkciót, de hogy ezze
Újabb bírósági pernek néz elébe a legnagyobb streaming szolgáltató az egyik tavalyi filmje miatt. Ezúttal egy celebbúvár, Francisco "Pipin" Ferreras döntött úgy, hogy jogi úton szerez érvényt az akaratának, mivel véleménye szerint a Netflix egyik tavalyi filmje úgy állítja be őt, mint a felesége gyilkosát.
A Marvel Studios bemutatta a hamarosan érkező kémsorozatának, a Titkos invázió új előzetesét, amelyben Samuel L. Jacksont ismét Nick Fury szerepében láthatjuk. Rajta kívül visszatér Cobie Smulders, Don Cheadle és Ben Mendelsohn is.
Nem nagy meggyőződéssel ültem le a film elé, és tényleg igazam lett a végeredményt követően. De miért is? Az álmaink kínkeserves hajkurászásáról szóló, izgalmasnak tűnő témák jó táptalajt nyújthatnak egy filmrendezőnek. Elég látványosan és kellően tragikusan lehet ábrázolni egy-egy teljesen megnyomorodott emberi sorsot, amelyek a feltörekvés árnyék
Alejandro Amenábar jó 23 évvel ezelőtt a Más világgal a horror egyik legemlékezetesebb darabját alkotta meg, amelyet (főleg a filmet záró fordulat miatt) azóta is rengetegen előszeretettel emlegetnek. Éppen ezért teljes döbbenetként ért, hogy ez a mozija mekkora bukás lett anno, annak ellenére, hogy a benne szerepet kapó, igencsak prominens színész
Noha rendszeresen felkeressük a Netflix platformját, valószínűleg kevesebben vannak azok, akik tisztában lennének azzal, mit is jelent pontosan a legnagyobb streamingszolgáltató neve.
A család, a rokonok és a barátok, de lassan a rajongók is feladják a reményt, hogy Julian Sands, a 65 éves színész élve előkerül. A színész még januárban, néhány nappal a születésnapja után indult túrázni a kaliforniai Mount Baldy térségében, azóta nem látta senki.
A franciák értenek a káosz teremtéshez, ez ebben a filmben sincs másképp. Családi és személyes érzelmi drámákon túl persze meg van fűszerezve azzal a sajátos francia humorral, ami nélkül részemről eléggé nézhetetlen lett volna. Hisz önmagában nem túl sok minden történik a filmben. A történet egy véletlenül talált terhességi teszt köré épül, és hát
Egy valódi történetet mesél el a film: valóban létezett a Zöld könyv, a Negro Motorist Green-Book, melyet 1936 és 1966 között Victor Hugo Green amerikai postai alkalmazott írt és adott ki. Egy útikönyv, amely az afro-amerikai utazóknak szólt , melyben leírták, hol látják őket szívesen. A film nagyon sok díjat elnyert, sajnos viszont nem látom nyomá
Az igaz történeten alapuló The Good Mothers című sorozat három bátor nő életét meséli el, akik a 'Ndrangheta maffián belül nőttek fel. Denise, Maria Concetta Cacciola és Giuseppina Pesce úgy döntöttek, hogy együttműködnek Anna Colace ügyésszel, aki nemrég érkezett Calabriába. Az ügyésznőnek az a megérzése támadt, amint Dél-Olaszországba érkezet
A színésznő a Csodálatos vagy, Júlia! című darab nyilvános főpróbáján törte el a csuklóját. A kiérkező mentősöktől azt követelte, hogy hordágyon vigyék ki.