Vas János öt évet töltött Svédprszágban, hogy azután az amerikai Dallas Stars csapatához szerződjön. Türelmesen vár arra, hogy be is mutatkozzon az NHL-ben, hiszen akkor megvalósulna gyerekkori álma.
A bajnokság után nagy változások várhatóak az MTK keretében. A klubvezetők ugyanis eladnának minden olyan játékost, akiért jó ajánlat érkezik külföldről.
Bár Monte-Carlóban van a legnagyobb jelentősége az első rajtkockának, ha elered az eső, megjósolhatatlan, ki végez az élen. Márpedig az időjósok szerint nagy esély van arra, hogy elered az égiáldás vasárnap délután
Rendkívül sikeres volt a győri rövid távú duatlon világbajnokság. A szervezés a magyar rendezésű világversenyekhez méltó színvonalú volt, pontos időbeosztás, gazdag program, és alapos tájékoztatás jellemezte a Rába-parti rendezvényt. A sikeres rendezés mellett az eredmények is dicséretet érdemelnek.
Athén - Futballkarnevál volt a görög fővárosban. Nyüzsögtek a sztárok Athénban, többek között Zinedine Zidane (34) is tiszteletét tette a labdarúgó-Bajnokok Ligája finálé helyszínén.
Fiatal, tehetséges magyar labdarúgóra figyelt fel az FC Barcelona, a tizenegy éves Hoós Patrikot kéthetes próbajátékra várják a katalán klubnál. A futballistának az edzések mellett különböző vizsgálatokon is helyt kell állnia.
A BL-döntő már szerda délelőtt elkezdődött, legalábbis abban az értelemben, hogy a liverpooli szurkolók szépen felsorakoztak a Szintagma téren, mintha állóhelyi szektorokban gyűltek volna egybe.
Janics Natasa nem kereste fel tegnap a szolnoki vízi telepen Fábiánné Rozsnyói Katalint, ennek nyomán úgy fest: végképp eltávolodik egymástól a kétszeres olimpiai bajnok kajakos és a sikeredző.
Egy jelenlegi és egy korábbi teniszsztár, a mostani világelső Roger Federer és a 2002-ben visszavonult Pete Sampras játszik egymással bemutató mérkőzéseket az ősszel Malajziában.
Az AC Milan Filippo Inzaghi két góljával nyert 2-1-re az FC Liverpool ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája athéni döntőjében szerda este, ezzel visszavágott az angol klubnak a 2005-es fináléban elszenvedett vereségért Két évvel ezelőtt a milánóiak az első játékrész után már 3-0-ra vezettek, a második félidőben azonban a liverpooliak egyenlítettek, majd a tizenegyespárbajban legyőzték az olaszokat
Elcsépelt kifejezés a forró hangulatú sportlétesítmények minősítésére a katlan, a szegedi csarnok szerda esti klímájára azonban nincs jobb szó: az ötezer néző tényleg a saját levében főve várta a kézilabda férfibajnoki döntő negyedik meccsét.
Budapest - Jól sikerült a főpróba az U21-es válogatott számára. A csapat ugyanis kupasikerrel hangolt az Európa-bajnoki selejtezőkre.
A Spanyolországból hazatért válogatott védő családi problémák miatt szülővárosában futballozna tovább Ahogy arról beszámoltunk, a korábban egy évig kölcsönjátékosként Spanyolországban szereplő Éger László felbontotta szerződését a másodosztályú Polideportivo Ejido együttesével és visszatért Magyarországra
Mike Ashley milliárdos üzletember 133,1 millió fontos (50 milliárd forintos) ajánlatot tett a Newcastle United-ért Az ajánlat azután érkezett, hogy a vállalkozó bejelentette, 55 millió fontért megvásárlota a klub részvényeinek 41,6 százalékát Sir John Hall tulajdonos családjától
Roberto Carlos, a Real Madrid világklasszis labdarúgója szeretné meghosszabbítani a szezon végén lejáró szerződését "A nagy játékosoknak a Real Madridban a helyük, és ő egy igazi fenomén" - nyilatkozta a brazil védőről honfitársa, Cicinho
Noha sokan bíztak abban, hogy a józan ész diadalmaskodik a magyar kajak-kenu sportot néhány hete izgalomban tartó Fábiánné Rozsnyói Katalin kontra Janics Natasa szappanopera zárófejezetében, ám csalódniuk kellett. A kétszeres olimpiai bajnok Janics ugyanis nem tér vissza egykori edzőjéhez, és ezzel végleg bevágta maga mögött a sportág vezetői által nyitva hagyott kiskaput.
Elkezdte a bevásárlást a Chelsea Az orosz milliárdos Roman Abramovics tulajdonában lévő labdarúgó klub minden évben rendkívül sokat költ új játékosokra
Az AC Milan játékosai és vezetői megragadták a sors kínálta lehetőséget: Athénben visszavágtak az isztambuli sokkért a Liverpoolnak. A meccs jócskán elmaradt a két évvel ezelőtti döntő színvonalától, amit az olaszok részéről elsőként Silvio Berlusconi, a csapat elnöke ismert el: "Az isztambuli...
Az elmúlt évek történéseit figyelembe véve kijelenthető, hogy immár hagyományosan vesz részt a rasszizmus ellenes kampányban a Ferencváros labdarúgócsapata Csütörtökön kerül sor az Üllői úti stadionban a Labdarúgással a rasszizmus ellen elnevezésű kerekasztal beszélgetésre az FTC zRt
Berki Krisztián nélkül, de Gál Róberttel rendezik meg a hét végén a tornászok országos bajnokságát. A Tornacsarnokban lólengésben érdemes lesz figyelni Hídvégi Vidre is, ugyanis most először mutatja be Magyarországon azt az elemet, melyet egyedül ő hajt végre a világon.
A pénteken kezdődő, és kedden befejeződő utolsóelőtti fordulóban két hazai győzelem, egy döntetlen és öt vendégsiker született Eldőlt, hogy az MTK kapja meg az ezüstérmet - s így a Budapest Honvéd mellett a kék-fehérek indulhatnak el az UEFA-kupában - s hogy a ZTE végez majd a dobogó harmadik fokán, de az utolsó játéknapra maradt annak eldöntése, hogy a Vác mellett a Pécs, a Győr, vagy a REAC…
A WBC kislégsúlyú bajnoka, Edgar Sosa (27 győzelem 5 vereség) első címvédésére augusztus 4-én, Rosemontban, a Morales-Diaz gálán kerül sor, ahol az argentin Luis Alberto Lazarte (36 győzelem 7 vereség 1 döntetlen) lesz az ellenfele. A két harcos nagyon jó szériában van, merthogy a címvédő 15, a kihívó 16 mérkőzés óta veretlen. Sosa menedzsere, Jacques Deschamps arról nyilatkozott, hogy ha a…
Tavaly novemberben a Milan egymás után vesztegette el a pontokat a bajnokságban, így csak a Serie A tabellájának hátsó felében tanyázott, ráadásul a BL-ben is nyögvenyelősen ment a csapatnak - ekkor sokan egy lyukas garast sem adtak volna, hogy a Milan játékosai az idény végén magasba emelhetik a...
"A dopping megöli a kerékpársportot!" - jelentette ki Christian Prudhomme, a Tour de France igazgatója a sportágat ismételten alapjaiban megrengető spanyolországi doppingbotrány kipattanásának első évfordulóján.
Tóth Balázs, a magyar labdarúgó-válogatott középpályása hároméves szerződést írt alá a belga élvonalbeli Racing Genk csapatához A Genk a második helyen végzett a bajnokságban, a következő szezonban a Bajnokok Ligájában szerepelhet, a második selejtezőkörben kapcsolódik be a sorozatba
Visszatért a Main Events promoteri irodához az IBF válktósúlyú világbajnok Kermit Cintron. A puerto ricoi bunyós 2005-ben hagyta ott a céget, de annak ellenére nem váltak be a számításai, hogy tavaly megszerezte a világbajnoki címet. Cintron július 14-én már egy Main Events gálán védi meg világbajno
Hivatalosan is bejelentették, hogy július 14-én ismét ringbe lép Roy Jones Jr, aki egykoron a világ legjobb bokszolója volt súlycsoportoktól függetlenül. Az amerikai szupersztár ellenfele a veretlen Anthony Hanshaw lesz, akit eddig jobbára nagyközépsúlyban láthattunk, de a mostani csata félnehézsúly
A szervezők tájékoztatása szerint a belépőjegyek közel fele már gazdára talált a június 16-án rendezendő budapesti bokszgálára. A "Bajnok hazatér" című rendezvény főmérkőzését Erdei Zsolt vívja majd, aki George Blades ellen védheti meg WBO félnehézsúlyú világbajnoki címét. A shown WBF bajnoki meccse
Dárdai Pál (képünkön) csapata a német Hertha BSC, 27 éves cseh hálóőrrel erősítette meg a keretét Jaroszlav Drobny, a VfL Bochumtól igazol a berlini klubhoz
Elkezdődtek a tárgyalások a WBO által elrendelt Michael Katsidis (22 győzelem) Juan Diaz (32 győzelem) könnyűsúlyú küzdelemről. A jelenleg az Egyesült Államokban edző Katsidis menedzsere visszament Ausztráliába, hogy megfelelő pénzügyi támogatást szerezzen arra az esetre, ha nem sikerül zöld ágra jutni Don King vállalkozásával, és nyílt ajánlattételre kerül sor. Akarjuk ezt a küzdelmet mondta a…
Habár korábban maga is arról beszélt, hogy a július 14-i küzdelme lesz az utolsó a sorban, Arturo Thunder Gatti (40 győzelem 8 vereség) a New York Postnak megemlítette, hogy döntése korántsem volt megalapozott, szeretne még egyszer bajnoki címmérkőzésen bokszolni.
Gyakorlatilag eldőlt, hogy szeptember 29-én találkozik egymással Oleg Maskaev és Samuel Peter. A két bunyós a WBC nehézsúlyú világbajnoki mérkőzésén csap össze, amelyre már hosszú ideje várnak a rajongók. Némi meglepetésre a találkozót nem az HBO, hanem a konkurens Showtime televízió közvetíti majd.