A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség maximális támogatásáról biztosította a 2010-es dél-afrikai vb szervezőit, és leszögezte: nem szerepel a tervek között a helyszín megváltoztatása.
Terepszemlét tart ma Székesfehérváron az osztrák hokiliga vezérkara: a látogatók - egyebek mellett - arra kíváncsiak, megfelelőek-e a körülmények a magyarénál jóval nívósabb bajnokság mérkőzéseinek megrendezésére.
A vártnál izgalmasabban alakul a rali-világbajnokság idei sorozata: öt verseny után a címvédő Sebastien Loeb előnye mindössze egy pont Marcus Grönholm és nyolc Mikko Hirvonen előtt.
Budapest - Egymásnak estek a férfi kézilabda-bajnokságban szereplő kiscsapatok és a nagyok. Nem a pályán, hanem a tanácsteremben. A lázadást az váltotta ki, hogy az elnökség a korábbiakhoz képest újfajta bajnoki kiírást fogadott el, s az ősztől 16 együttes szerepelt volna az élvonalban.
Kaposvárott tegnap megkezdődött a férfi röplabda bajnokság döntője. A Kazincbarcika csapata Kaposvárra látogatott, de nem bírtak a hazaiakkal, ás sim 0-3-as vereséget szenvedtek.
A TEVA-Gödöllői RC lesz a Nyíregyháza ellenfele a CityLine női röplabda NB I-es ligabajnokság fináléjában, miután az elődöntő negyedik mérkőzésén nagy csatában nyert a címvédő BSE ellen. A Gödöllő története során először jutott be a döntőbe.
A salakkirály Rafael Nadal legyőzte a világelső Roger Federert azon a különleges spanyolországi bemutatón, amelyen egyszerre salakon és füvön csatázott a világ jelenlegi két legjobb férfi teniszezője.
Roman Abramovics, a Chelsea labdarúgócsapatának tulajdonosa hajlandó idén nyáron is jelentős összeget költeni játékosvásárlásra, hogy jövőre végre meglegyen a hőn áhított Bajnokok Ligája-trófea. José Mourinho, a Kékek menedzsere két-három igazolásnál többet nem tervez, és abban bízik, hogy együttesét jövőre elkerülik a sérülések.
Május 23-án megismétlődik a 2005-ös Bajnokok Ligája-döntő, ugyanis a Liverpool után az AC Milan is ledolgozta az első mérkőzésen összeszedett hátrányát. Manchesterben a hazaiak 3:2-re győztek Wayne Rooney 91. percben szerzett góljával, így előnyből várhatták a San Siróban rendezett találkozót. A...
Csütörtökön rendezik a labdarúgó UEFA Kupa elődöntőjének visszavágóit, melyek során eldől, hogy a tavaly győztes Sevilla megvédheti-e a címét. Az egyetlen nem spanyol csapatnak, a Werder Bremennek hazai pályán háromgólos hátrányt kellene behoznia.
Az AC Milan jutott be a labdarúgó Bajnokok Ligája fináléjába, miután az elődöntő visszavágóján 3-0-ra legyőzte a Manchester Unitedet és 5-3-as összesítéssel jobbnak bizonyult szigetországi ellenfelénél.
Sir Alex Ferguson szerint a Manchester United BL-kiesésében a védőket sújtó példátlan sérüléshullám mellett a csapat fáradtsága is meghatározó szerepet játszott. A United tegnap éjjel 3:0-ra kikapott az AC Milantól, így elvesztette az esélyét, hogy 1969 és 1999 után harmadszor is megszerezze a...
Könnyen lehet, hogy a múlt hét végén a spanyol bajnokságban az idei UEFA-kupa döntőjének "előzményét" játszották, hiszen a Primera Divisiónban a Sevilla FC és az RCD Espanyol meccselt, és az elődöntők visszavágói előtt ezt a két csapatot tartják esélyesnek a fináléba kerülésre. A barcelonaiaknak papíron könnyebb dolguk lesz, hiszen háromgólos előnnyel utaztak Brémába, az andalúz együttesnek…
A Milan játékosai szinte önkívületi állapotban futballoztak a Manchester United ellen, és a mérkőzés utáni nyilatkozataikban is még mindig az események hatása alatt álltak. A Milan tegnap este 3:0-ra győzött a Manchester ellen, így a Rossonerók 11. alkalommal jutottak be a Bajnokok Ligája döntőjébe....
Esélyt sem adott a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének szerdai mérkőzésén az AC Milan a Manchester Unitednek. Az olasz együttes 3-0-ra nyert, de a játék képe alapján akár nagyobb arányban is győzhetett volna.
A Detroit drámai csatában nyert és egyenlített a San Jose ellen, az Ottawa viszont már csak egy győzelemre van a továbbjutástól az észak-amerikai profi jégkorong-bajnokság (NHL) rájátszásában.
Carlo Ancelottit rengetegen támadtak az elmúlt időszakban. Még a klubtulajdonos, Silvio Berlusconi is úgy vélte, nem játszik eléggé támadó szellemben a Milan. A Manchester United elleni két mérkőzés - s különösen a szerda esti találkozón mutatott játék - azonban bebetonozta Ancelotti helyét a csapat élén. Az edző okkal volt elégedett.
Az Ottawa Senators hazai pályán 3-2-re győzött az NHL-playoff második körének negyedik meccsén a New Jersey Devils ellen, így már csak egy győzelemre van a továbbjutástól. A nap másik mérkőzésén a Detroit hosszabbítás után ugyancsak 3-2-re verte a San Josét, így kiegyenlítette az összetett állást.
A sakkozás 14. világbajnoka, Vlagyimir Kramnyik kellemes emlékekkel utazott el Magyarországról. Lékó Pétert 4,5-3,5-re legyőzte, Miskolcon nagyon jól érezte magát, elégedett volt játékával, és péntektől már újabb megmérettetés előtt áll, Jerevánban hatjátszmás rapid párosmérkőzést játszik Levon Aronjannal. Elutazása előtt a miskolci párharcról, az orosz válogatott balsikereiről, a sakkpolitikáról…
Az Eurosport kiválasztotta azt a tizenegy játékost, aki a keddi és szerdai mérkőzéseken rászolgált arra, hogy a Hét BL-csapatába kerülhessen. A listára csak a döntőbe jutott csapatok futballistái kerültek fel - hatan a Liverpoolból, öten a Milanból. Érdekesség, hogy mindössze egy angol focista...
A San Antonio és a Phoenix is letudta a maga párharcát, következésképpen a Denver, illetve a Los Angeles Lakers kiesett a tengerentúli profi kosárlabdaliga (NBA) rájátszásában.
Ahogy közeledik az idény vége, úgy szaporodnak az átigazolásokkal kapcsolatos pletykák. Az angol sajtóban szenzációs hírek bukkantak fel: a Milan megvenné John Terryt, Mourinho pedig spanyol csatárkettőssel erősítené meg támadószekcióját.
A Phoenix Suns és a San Antonio Spurs bejutott az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásának második fordulójába: előbbi a Los Angeles Lakers, utóbbi a Denver Nuggets együttesét búcsúztatta.
A Manchester United a hétvégén a Manchester City-vel találkozik az angol bajnokság 36. fordulójában. A klub a szerdai BL-mérkőzés miatt szerette volna a városi derbit vasárnapra halasztani, azonban a a Premier League vezetősége nem adott engedélyt a találkozó elhalasztására. Alex Ferguson...
A AC Milan szerda este a vártnál könnyebben győzte le a Manchester United együttesét, és ezzel bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe. Carlo Ancelotti, az olaszok vezetőedzője kalapot emel a saját játékosai előtt, és már a Liverpool elleni athéni ütközetről beszél.
Brandon Royt (képünkön), a Portland TrailBlazers játékosát választották meg az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) 2006/2007-es szezonjának legjobb újoncává.
A sheffieldi Crucible Színházban kialakult az elődöntő mezőnye a sznúker-világbajnokságon: a legjobb négy közé a skót John Higgins (képünkön) Stephen Maguire, illetve az angol Mark Selby és Shaun Murphy jutott.
Fabien Barthez, a franciák világ- és Európa-bajnok kapusa az FC Nantes-tal történt váratlan szakítás ellenére egyelőre nem akarja befejezni labdarúgó-pályafutását. Amint arról a L'Equipe című lapnak adott nyilatkozatában beszélt, "két évet érez még a lábaiban".
A Milan lefutballozta a Manchestert, Ronaldót végig fütyülte a San Siro népe. Benyomások a meccs kapcsán a sportszerűségről, a hazaadásokról és a sorsról.
"Az isztambuli döntő még mindig élénken él a szívünkben. Amikor a Liverpool kedden legyőzte a Chelsea-t, néhány játékoson láttam, hogy ez plusz motivációt jelent nekik" - mondta Adriano Galliani, a Milan alelnöke aszerdai BL-elődöntő után.
A verekedős Fabien Barthez, a franciák világ- és Európa-bajnok veterán kapusa az FC Nantes-tal történt váratlan szakítás ellenére egyelőre nem akarja befejezni labdarúgó-pályafutását.