Napi hét kilométert úszik Illés Fanni. A pekingi paralimpiára készül. A Zala megyei Reziben lakó lány legutóbb nyolc első helyezéssel tért vissza egy szlovákiai bajnokságról.
Augusztusban barátságos mérkőzést játszik Budapesten a magyar csapattal az olasz-labdarúgó válogatott, amely tavaly megnyerte a Németországban rendezett világbajnokságot, miután a döntőben legyőzte a francia válogatottat.
Budapest - Ötmillió forint a tétje a labdarúgó-Magyar Kupa mai (18.30, Sport1) Megyeri úti döntőjének, amelyben a bajnoki címvédő Debrecen és a Honvéd méri össze tudását, a vesztes csak 2,5 milliót kap.
Pécs uránvárosi részéhez érve akár azt is gondolhatta volna az ember, hogy lakodalom vagy keresztelő közeleg valahol, tudniillik megannyi fehér inges, pólós polgár húzott egy irányba...pedig csak kosárlabda mérkőzésre igyekeztek...
Kettős elsőséget ünnepelhetnek néhány nap alatt Debrecenben, amennyiben a DVSC a ma este fél hétkor kezdődő Magyar Kupa-döntőben felülmúlja a Honvédot, majd hétfőn a bajnokságban a REAC-ot.
Három futballistával erősítené meg keretét a friss angol bajnok Manchester United menedzsere, Sir Alex Ferguson, és ehhez a klubvezetés 50 millió fontot biztosít. A kiszemeltek között van Dimitar Berbatov és Owen Hargreaves is, bár egyik futballistát sem lesz könnyű az Old Traffordra csábítani. A nyári átigazolási szezon kulcsszereplője a francia Franck Ribéry lehet, akinek fél Európa keresi a…
Tegnap este az MTK 4:2-re verte a Diósgyőrt, így matematikailag továbbra sem dőlt el a bajnoki cím sorsa. Pintér Ádám góljával a hazaiak szereztek vezetést, de az ex-MTK-s Simon góljával még egyenlített Csank János csapata. Az MTK fiataljai azonban most nem a tőlük megszokott tavaszi kínlódást...
1982. május 8-án nyolc perccel a Belga Nagydíj időmérő edzésének vége előtt a mindig a maximumra törekvő Gilles Villeneuve egy utolsó nagy rohamra indult, hogy megszerezze a pole pozíciót.
A Budapest Honvéd a hatodik, a Debrecen a harmadik labdarúgó Magyar Kupa-diadalára készül. A sorozat döntőjére szerdán az újpesti Szusza Ferenc Stadionban kerül sor. Sikere - és bajnoki címe esetén - a DVSC lehet az első vidéki csapat, amelynek sikerül a duplázás.
A West Ham United egy olyan rekordot tart a Premiershipben, amit biztosan senki sem szeretne megdönteni. A 2002/03-as szezonban úgy estek ki az angol elsőosztályból, hogy 40 pont fölött teljesítettek. Változnak az idők: akkor a 42 pont kevésnek bizonyult, most a 41 pont is elegendő lenne a...
Az NBA, az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság rájátszásának második fordulójában hazai pályán verte ellenfelét a Phoenix és a Cleveland, előbbiek a San Antonio, utóbbiak a New Jersey gárdáját.
A Middlesbrough FC portugál védője, Abel Xavier a szezon végén várhatóan távozik a klubtól. A Manchester City középpályását, Joey Bartont az Everton FC vinné.
Massimo Oddo a világbajnokságon leginkább azzal tűnt ki, hogy fodrászolta csapattársait. Azóta viszont szinte nem akadt rossz meccse. Megszerezte első gólját a válogatottban, a klub legjobbjaként hagyta el januárban a Laziót, hogy aztán elfoglalja régóta vágyott helyét a Milan védelmében. Az athéni BL-döntő előtt az InfoRádio honlapján bemutatjuk a Liverpool és a Milan 15-15 játékosát. Ezúttal a…
Massimo Oddo a világbajnokságon leginkább azzal tűnt ki, hogy fodrászolta csapattársait. Azóta viszont szinte nem akadt rossz meccse. Megszerezte első gólját a válogatottban, a klub legjobbjaként hagyta el januárban a Laziót, hogy aztán elfoglalja régóta vágyott helyét a Milan védelmében. Az athéni BL-döntő előtt az InfoRádio honlapján bemutatjuk a Liverpool és a Milan 15-15 játékosát. Ezúttal a…
Az AHL-ben, a második számú észak-amerikai jégkorong-bajnokságnak számító sorozat rájátszásának második fordulójában súlyos, ötgólos vereséget szenvedett hazai pályán az Iowa Stars, soraiban a magyar válogatott csatárral, Vas Jánossal (képünkön).
A vendégszektor már a május 23-i, athéni BL-döntőre hangolt, Mohamed Al-Fayed megcsókolta amulettjét, Xabi Alonso pedig letörölte a vért az arcáról. Londonban jártunk, Liverpoolt láttunk.
Példátlanul súlyos, 16 mérkőzésre szóló eltiltást kapott Lólé László, miután a heves-megyei III osztályban megrendezett Vécs-Mikófalva bajnoki mérkőzés 68
Az Olympique Lyon szinte már rutinszerűen szerezte meg újabb bajnoki címét Franciaországban, és sorozatban hatodik aranyérmével új rekordot állított fel. A nagy cél, vagyis a jó BL-szereplés azonban megint nem sikerült, így aztán nem csoda, hogy a hírek szerint a nyáron nagy változások várhatóak a Gerland stadionban - ha a pletykáknak csak a fele igaz, akkor az OL-re szinte rá sem lehet majd…
A magyar labdarúgó válogatott lapértesülés szerint augusztus 22-én, itthon a tavalyi világbajnokságon aranyérmes olasz csapattal játszik barátságos mérkőzést.
Három mérkőzésre tiltották el Michael Ball-t, a Manchester City védőjét Ball a szombati, Manchester United elleni bajnokin taposta meg Cristiano Ronaldo-t
A Ferencváros egyik legjobbja Karcagon Laczkó Zsolt volt, aki ezúttal új szerepkörben futballozott, hiszen nem a szélen, hanem a két ék mögött játszott.
A Debrecen lehet az első vidéki labdarúgócsapat, amelynek sikerül a duplázás, azaz megnyeri a Magyar Kupát és a bajnokságot is. Előbbihez a Megyeri úti Szusza Ferenc-stadionban szerdán 18.30-kor kezdődő döntőben a Budapest Honvédot kell felülmúlnia, míg a bajnoki cím már biztosnak tűnik, hiszen három fordulóval a vége előtt nyolc pont az előnye a második MTK-val szemben.
A tavalyi esztendőben Argentínában nagy meglepetésre az Estudiantes nyerte meg a bajnokságot, amiben nagy szerepe volt az Európából hazatért középpályásnak, Juan Sebastián Verónnak is. A Laziót, a Manchester United, a Chelsea FC-t és az FC Internazionalét is megjárt játékos olyan jó teljesítményt nyújtott, hogy hosszú idő után ismét meghívót kapott a válogatottba is.
A Cleveland megőrizte veretlenségét az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság rájátszásában és már 2-0-ra vezet a New Jersey ellen, a Phoenix-San Antonio párharc pedig jelenleg 1-1-re áll.
A nyári átigazolási szezonban várhatóan a Juventus szolgáltatja majd a legtöbb találgatást - a Serie A-ba feltételezhetően visszakerülő Zebráknak komoly erősítésekre lesz szükségük ahhoz, hogy hírnevükhöz méltóan szerepeljenek az első osztályban. Ezúttal a francia Ludovic Giuly neve merült fel,...
Komlósi Ádám a múlt heti Újpest FC - DVSC-TEVA bajnoki mérkőzés 73. percében, Kovács Zoltánnal szemben elkövetett szabálytalansága után megkapta második sárga lapját, így kénytelen volt idő előtt befejezni a játékot.
Az U16-os válogatott remekül kezdte szereplését a Fiumicinoban zajló nemzetközi tornán: a mieink hétfő este 4-0-ra nyertek a Ternana Calcio együttese ellen A válogatott Kovácsik Ádám- Tóth Máté (Szurkos Bence), Preklet Csaba, Szűcs László, Kocsis Adrián- Csiki Norbert (Nagy Dániel), Ladányi Tibor (Pőlöskei Zsolt), Nagy Patrik, Laczkovics Donát (Ódé Norbert)- Kovács István (Csorba Szabolcs),…
Budapest - Cristofer Roberto Carlos Da Silva. Így hívják hamarosan a világbajnok brazil labdarúgó magyar kisfiát. A hét hónapos csöppséget a milliárdos világsztár először nem akarta elismerni, ám a Madridban elvégzett DNS-teszt bebizonyította: valóban ő az édesapa. Úgy tudjuk, Roberto Carlos (34) azóta anyagilag is támogatja Alexandrát és a gyermekét, bár csak töredékét fizeti, mint amennyit…
Alig engedték ki a kórházból Diego Maradonát, máris áll körülötte a bál. A volt világsztár felelősségre vonta az argentin kormányt amiatt, hogy miképpen terjedhetett el a halálhíre kórházi kezelése ideje alatt.
A hazai csapatok sikerét hozta az NBA rájátszásának legutóbbi játéknapja, a Keleti főcsoportban a Cleveland másodszor is legyőzte a New Jerseyt, míg Nyugaton a Phoenix egyenlített a San Antonio ellen.
A magyar kerékpáros serdülő-válogatott a csehországi Jevickoban a négy szakaszos, 30. alkalommal megrendezett Grand Prix Matnusek elnevezésű viadalon állt rajthoz az elmúlt hétvégén. Az utolsó szakaszon Sulyok Balázs (képünkön) az ötödik helyet szerezte meg, így összetettben az élmezőnyben végzett.
Jövő héten az amerikai futballrajongók nem fognak unatkozni. 12-én a North Pest "viperái" csapnak össze a zalai Predators csapatával, aztán a miskolci Steelers-ek is összemérik erejüket a nyíregyházi "tigtisekkel", majd 13-án a Budapest Black Knights csapata néz farkasszemet a szolnoki "katonákkal".
Az ingatlanja mentheti meg a Ferencváros labdarúgócsapatát A Blikk információi szerint hamarosan kiírják a pályázatot az FTC Üllői úti stadionjának 2+6 hektáros területére, amelyre egy plázát is építenek a befektetők
A Phoenix Suns a második hazai mérkőzését megnyerte a San Antonio Spurs ellen, ezzel egyenlített az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásának főcsoport-elődöntőjében zajló párharcban.
A magar úszók képviseletében Ruza József főtitkár, Kiss László kapitány, Güttler Károly junior-kapitány és Kausz István olimpiai bajnok orvos tett tiszteletét a Magyar Olimpiai Bizottságnál, hogy a sportág napi helyzetéről beszámolót adjon. A vendégek értékes, a melbourne-i szereplést elemző, a pekingi felkészülést körvonalazó anyaggal érkeztek, olvasható az olimpiai biztoság hivatalos honlapján,…