Csütörtök délelőtt a Kerepesi temetőben kísérték utolsó útjára Komáromi Tibort, a Bp. Postás, a Vasas Izzó és az Újpest egykori kapusát, egyszeres válogatott labdarúgót.
Joachim Löw, a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kihagyta a június 7-én kezdődő Európa-bajnokságra készülő keretéből Timo Hildebrandot A Valencia hálóőre eddig második számú kapusnak számított a Nationalelfnél
Jó a vége... de minden azért a legkevésbé sem "jó" a Marczibányi téren: bár a Statisztika női asztaliteniszezői (jobbról Póta Georgina, Fazekas Mária, Li Bin) 6:1-re legyőzték a Postás együttesét az Extraliga tegnapi rangadóján, így megszerezték fennállásuk negyvenedik bajnoki címét, az ünneplés a látszat dacára keserédesre sikeredett. A ötvennégy éves története során huszonöt BEK-elsőséggel…
A "nem ilyen rajtról álmodott" közhely aligha fejezi ki Talmácsi Gábor zaklatott lelkiállapotát: a gyorsasági motorosok 125 kcm-es géposztályának világbajnoki címvédője négy futam után csupán a nyolcadik helyen áll, s ami még kellemetlenebb, 29 pont a hátránya a vezető Simone Corsi mögött.
A Real Madrid sikeres címvédése és a Villarreal szintén bizonyossá vált bajnoki ezüstje után érdemben két nyitott kérdés maradt a spanyol labdarúgás élvonalában: a hétvégi utolsó forduló dönt arról, hogy a dobogón tud-e maradni a Barcelona, és ezúttal dől el, ki búcsúzik a Primera Divisióntól a Murcia és a Levante mellett A biztos kieső Levante mindazonáltal még elronthatja a bajnoki zárást, az…
Szombaton és vasárnap rendezik Olaszországban a labdarúgó-bajnokság, a Serie A utolsó fordulóját, mely előtt az AS Romának csupán egy pont a hátránya az éllovas Internazionaléval szemben A két élcsapat zárómeccse hasonló nehézségűnek ígérkezik, az Inter ugyanis a még kiesést jelentő 18
A péntek esti torinói (Olaszország) profiboksz gálán új Európa-bajnokot avattak kisváltósúlyban: az olasz Gianluca Branco (41 győzelem 2 vereség 1 döntetlen) megosztott pontozással legyőzte a címvédő brit Colin Lynes-t (31 győzelem 4 vereség). A rendezvényen ringbe lépett Komjáthi László is, aki 6 menetben, pontozással kapott ki a kétszeres IBF kisváltósúlyú bajnoki kihívótól, a tunéziai…
Magabiztos győzelemmel kezdett a magyar íróválogatott a négy ország nemzeti tizenegyének részvételével megrendezett bécsi "irodalmi" labdarúgótornán péntek este.
Materazzi és Chivu az Inter után a Barcelonánál is csapattársak lehetnek Spanyol és olasz lapértesülések szerint az Internazionale olasz védőjével, Marco Materazzival erősítené csapatát a Barcelona
Az argentin Sanchez Prette azt mondta, örül neki, hogy Bajnokok Ligájában szereplő együtteshez szerződhetett Új csapattársai közül Culiót és Fabbianit ismeri, akikről azt hallotta, hogy igencsak elismert játékosok Romániában
Közel négyéves, pontosan 46 hónapos börtönbüntetésre ítélték csekkhamisítás és pénzmosás miatt Tim Montgomery olimpiai és világbajnok amerikai atlétát.
Az angol labdarúgó-bajnokság élvonalában (Premier League) szereplő Evertonnál már csak az orvosi vizsgálatokon kell átesnie Gera Zoltánnak, hogy a West Bromwich Albiontól a legutóbbi bajnokság ötödik helyezettjéhez igazoljon A teamtalk
Nem sikerült Chris Byrd péntek éjjeli félnehézsúlyú visszatértése, merthogy a lényegében ismeretlen Shaun George (17 győzelem 2 vereség 2 döntetlen) a 9. menet végén kiütötte a kétszeres nehézsúlyú bajnok klasszist. Ám mindez nem egy szerencsés momentum eredménye volt, tudniillik a 29 esztendős New York-i ökölvívó a küzdelem egészében felülmúlta Byrd-öt, aki sem védekezésben, sem támadásban nem…
BUDAPEST – Újabb állomásához érkezett olimpiai játékunk, egy szerencsés olvasónk együtt edzhet a pekingi játékokra készülő női kézilabda-válogatott tagjaival.
Kisteleki Istvánt szerettük volna megkérdezni a pályaedző kiválasztásával kapcsolatban, mert lapunk úgy tudja, hogy ő egy személyben döntötte el: Urbányi István nem lehet a válogatott pályaedzője Az MLSZ elnöke helyett újkori magyar hangja, Szabó László, a szövetség stratégiai és kommunikációs igazgatója válaszolt a felvetésre: "Erwin Koeman egyedül határozott, képben volt Urbányi István, Mészöly…
A Milram kerékpároscsapat menesztette az olasz Alessandro Petacchit, akit a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) augusztus 31-ig szóló eltiltással sújtott doppingvétség miatt. A kiváló sprinter szervezetében a tavalyi Giro d,Italián találtak tiltott szert, és megfosztották az olasz körversenyen szerzett öt szakaszgyőzelmétől is.
Mégis a Bayern Münchenben folytatja pályafutását Philipp Lahm, az együttes német válogatott labdarúgója, miután 2012-ig meghosszabbította szerződését a klubnál. "Örülök, hogy maradhatok. Szeretnék Bajnokok Ligáját nyerni a csapattal" - nyilatkozta a 24 éves védő.
A szezon végén távozik a tavaly Bajnokok Ligája-győztes AC Milantól Cafú és Serginho, az együttes két brazil labdarúgója. "Eljött az idő. Öt csodálatos esztendőt tölthettem Milánóban, és mindent megnyertem a csapattal" - nyilatkozta a 37 éves világbajnok Cafú, aki visszatér szülőhazájába, akárcsak 36 esztendős honfitársa, aki 1999 óta szolgálta a vörös-feketéket.
A Los Angeles Lakers negyedik alkalommal győzte le a Nyugati főcsoport elődöntőjében a Utah Jazzt, így 4?2-es összesített eredménnyel a fináléba került, ahol a San Antonio Spurs?New Orleans Hornets párharc győztesével találkozik. A Cleveland Cavaliers hazai pályán ismét nyerni tudott a Boston Celtics ellen, így következhet egy mindent eldöntő, hetedik mérkőzés.
Érdekes dolgokról írt a Nemzeti Sport, s talán a sorok mögé lehet "látni", hogy vajon mi is okozta, okozhatta Mészöly Géza "vesztét" a válogatott pályaedzői állásával kapcsolatban!"Nagyjából két héttel ezelőtt Kutasi Róbert közölte velem, hogy én is a jelöltek között vagyok- mondta Aczél Zoltán - Nem sokkal később már szemtől szemben ültem Erwin Koemannal, s mintegy másfél órát beszélgettünk
[1908. első félév] Az idegen játékosok szám és játékerő tekintetében rekordot képeztek. Az előző nemzetközi versenyeken is nagy konkurrencia volt, köztük egy-egy világhírű játékos, de az átlagos erő ilyen magas nívóju még nem volt. Ujdonsága a versenyeknek az angol hölgyek és a franczia játékosok megjelenése...
Ismét egy sportág klasszisainak feleségeivel, barátnőivel, közkedvelt angolszász elnevezéssel WAG-jeivel foglalkozunk. Most az egyik legkeményebb küzdősport, az MMA kerül terítékre.
Az ASA-Hódmezővásárhelyi NKC SE NB I-es nőikézilabda-csapata ma 18 órai kezdettel játssza utolsó hazai bajnokiját, az ellenfél a Fehérép-Alcoa FKC . De lesz még egy „meccs" pályán kívül is: a Vásárhely ugyanis megóvta a Békéscsaba elleni mérkőzést.
Holnap észak felé veszi az irányt a Budapest Bank-FTC , és a Váci NKSE gárdájával mérkőzik meg az évad utolsó idegenbeli bajnokiján. A hatvan perc a papírforma szerint vendégsikert ígér.
Két éve a magyar bajnokság, idén az orosz bizonyította, hogy az április-májusi nemzetközi és hazai szezonzáró mérkőzések szinte elviselhetetlen terhelést jelentenek a játékosok számára. Dán Róbert összefoglalóját olvashatjátok.
Egy héttel a két felvonásos KEK döntő után az újdonsült címvédő MKB Veszprém szombaton ismét hazai pályán szerepel, és a magyar bajnoki aranyéremért csatázik a Veszprémbe látogató Pick Szegeddel. A rájátszás 1:1-re áll, miután április 26-án az MKB Veszprém nyert 32-24-re, aztán május 6-án pedig pályaválasztóként a szegediek 35:30-ra. A párharc három nyert mérkőzésig tart.
A volt harmatsúlyú világbajnok Jhonny Gonzales a szintén egykori bajnok Mauricio Pastrana ellen lépett ringbe Kaliforniában. Az immáron kispehelysúlyban versenyző Gonzales meggyőző teljesítményt nyújtva a negyedik menetben egy felütéssel vetett véget a találkozónak.A pehelysúlyú Wilfredo Vazquez Jr.
A boxingtalk információi szerint júliusban ismét megmérkőzhet egymással Hasim Rahman és James Toney. Mint ismeretes, Rahman Vitali Klitschko visszavonulása után került a WBC trónjára és 2006. márciusában csapott össze az akkor közel kilenc éve veretlen Toneyval. Bár a menetek alapján aktívabb és pon
A Barcelona, az Internazionale és a Chelsea után az Arsenal is bejelentkezett a német VfB Stuttgart német válogatott támdójáért, Mario Gomezért A 22 éves játékossal is beszélt már Arséne Wenger
[1908. június] A Magyar Olympiai Bizottság végrehajtó-bizottsága, mint amely a magyar versenyzők londoni utazását rendezi, ezennel felhívja ezen utazásban való részvételre mindazokat a sportbarátokat, akik a magyar versenyzők londoni szereplésének, s a londoni olympiai játékok nagyszerű sporteseményeinek tanui óhajtanak lenni...
Három magyar egység közül senki sem jutott döntőbe a pénteki 500 méteres középfutamokból a milánói Európa-bajnokságon, ezzel mindhárom egység elvesztette az esélyét arra, hogy újabb kvótákat szerezzen Magyarországnak.
Tovább erősíti a Buzsáky Ákost foglalkoztató Queen’s Park Rangers együttesét a londoni klub vezetősége. Ezúttal Matteo Albertit, A Chievo Verona szupertehetséges középpályását csábították a Loftus Roadra, ami óriási fegyverténynek számít, hiszen a korosztálya egyik legígéretesebb játékosának tartott 19 éves játékost szinte az összes Serie A-s sztárklub kinézte már magának.
Június 25-én lép szorítóba először a talaly októberi Juan Diaz elleni veresége óta Julio Diaz. A könnyűsúlyú bokszoló ellenfele minden bizonnyal a veretlen, ám ismeretlen Lee Bates lesz, aki 20-0, 13KO mérleggel rendelkezik. Diaz egyben azt is közölte, hogy erre a találkozóra már
Finoman szólva nem sikerült túl fényesre a korábbi kétszeres nehézsúlyú világbajnok Chris Byrd félnehézsúlyú bemutatkozása Las Vegasban. Byrd már az első menetben padlóra került Shaun George ütéseitől, majd a második menetben ismét megrogyott. A meglehetősen lassú Byrd nem tudta felvenni a találkozó