2008. május 22. csütörtök

máj. 22
0:14
A Manchester nyerte a Bajnokok Ligáját (Blikk.hu)
Tizenegyesek döntöttek, Terry és Anelka hibázott
máj. 22
0:14
Vb-2010: az idegengyűlölet ellenére bizakodnak a szervezők (foci24.com)
A 2010-es dél-afrikai világbajnokság szervezői bíznak benne, hogy az idegengyűlöletből fakadó támadások - melyek csak az elmúlt napokban húsz halálos áldozattal jártak - nem tántorítják el a majdani futballturistákat Johannesburgban és környékén a környező országokból, a jobb megélhetés reményében letelepedett bevándorlók közül már húszan vesztették életüket, némelyiküket élve gyújtották fel a…
máj. 22
0:14
Keresik az 'Ezüstcsapat' tagjainak hozzátartozóit! (Topfoci.hu)
Válogatottunk hetven évvel ezelőtt, 1938-ban hatalmas sikert ért el:
máj. 22
0:14
Zen Bu Kan Kempo Országos Bajnokság 2008 (xlsport.hu)
Vácon került megrendezésre a Zen Bu Kan Kempo Szövetség Országos Bajnoksága.
máj. 22
0:15
Bajnokok Ligája-győztes a Manchester United (azta.hu)
Tizenegyesekkel a Manchester United nyert a BL döntőben a Chelsea ellen Moszkvában, és ezzel elvitte a a Bajnokok Ligája kupát a másik angol csapat előtt, akit a hazai bajnokságban is maga mögé utasított. A rendes játékidőben elért 1:1 után a hosszabbításban sem változott az eredmény, bár a Chelsea állt közelebb a győzelemhez. A tizenegyesek döntöttek. Terry eldönthette volna a párharcot, de a…
máj. 22
0:41
A szerencsésebb csapat nyerte a BL-t (FigyelőNet)
Sem a rendes játékidőben, sem pedig a hosszabbításban nem született döntés, a tizenegyes párbajban - drámai körülmények közepette - a Manchester United volt a jobb, így Chelsea legyőzésével harmadszor hódította el a legrangosabb klubtrófeát.
máj. 22
0:41
hírek (Népszabadság)
máj. 22
0:41
BL-döntő után: Ferguson első nagy tizenegyespárbaja, amit megnyert (nso.hu)
Sir Alex Ferguson, a Manchester United menedzsere érthetően boldogan nyilatkozott a tizenegyesekkel megnyert BL-döntő után.
máj. 22
0:45
Kati és a kerek perec (Népszabadság)
Akárha a káoszelmélet "prezentációját" látnánk: múlt április óta egymást generálják az események a női szakágban. Új elemként Kovács Katalin, a jelen klasszisa - miként Janics Natasa bő esztendeje - otthagyta Fábiánné Rozsnyói Katalint, minden idők legsikeresebb edzőnőjét, s bár a versenyző a miértről nem kívánt beszélni a hírt közreadó Nemzeti Sportban, mondanivaló akad e témában szépen.
máj. 22
0:45
BL-döntő után: Grant szerint lesznek ők még döntősök a jövőben (nso.hu)
Izgalmas csatában vált vesztes hadvezérré Avram Grant, a Chelsea menedzsere. Az izraeli szakember éreztette a meccs utáni sajtótájékoztatón, hogy csapata igencsak peches volt, és nem sózza John Terry nyakába a vereséget, de már előre tekint.
máj. 22
0:49
Moszkva a vörösöké (Népszabadság)
Aki csupán a huszonhatodik percben jutott be szerda este a moszkvai Luzsnyiki stadionba, az nem maradt le semmiről, viszont - akárcsak Cristiano Ronaldo - a legjobbkor érkezett: ekkor Scholes és Brown kipasszolta a Chelsea bal oldali játékosait, aztán a védő beívelt, és a Manchester United portugál csatára úgy fejelt a jobb sarokba, hogy Cech mozdulni sem tudott (1-0).
máj. 22
0:49
BL-döntő után: Lampard szerint ők voltak az erősebbek (nso.hu)
máj. 22
1:11
A Manchester United nyerte a BL-t (zoom.hu)
A MU büntetőpárbajban győzte le a Chelsea-t a Bajnokok Ligája döntőjében. A londoniak a meccs nagyrészében jobbak voltak. Hiába.
máj. 22
1:13
Egy diadalra a kosáraranytól a Sopron (origo.hu)
A Sopront már csak egy siker választja el bajnoki címe megvédésétől, miután az UNIQA nőikosárlabda NB I döntőjében - a hétfői idegenbeli győzelmet követően - ezúttal hazai pályán is nyert a Pécs ellen.
máj. 22
1:16
EURO-2008: fejenként 250 ezer eurót ér a németek végső győzelme (foci24.com)
A Német Labdarúgó Szövetség (DFB) fejenként 250 ezer euróval jutalmazza a válogatott tagjait, amennyiben megnyerik a június 7-én kezdődő osztrák-svájci közös rendezésű Európa-bajnokságot Oliver Bierhoff, a nemzeti együttes menedzsere hozzátette, ez nem is annyira fontos, mert a lényeg a presztízs lenne, amit a sikerrel nyerne a válogatott
máj. 22
1:22
Érik az OSC bajnoki címe a női pólósoknál (origo.hu)
Az OSC a második mérkőzést is megnyerte a címvédő Honvéd ellen a Floriol nőivízilabda ob I döntőjében, így már csak egyetlen siker választja el a végső győzelemtől.
máj. 22
1:56
Arn folytatja, Czink kiesett a Roland Garros selejtezőjében (origo.hu)
Arn Gréta nyert, Czink Melinda viszont kikapott és ezzel búcsúzott a francia nyílt teniszbajnokság selejtezőjének 1. fordulójában.
máj. 22
5:46
Hihetetlen izgalmak után BL-győztes a Manchester United (bulvarsport.hu)
Drámai büntetőpárbajjal dőlt el a moszkvai Bajnokok Ligája döntő. A Manchester United 1-1-es rendes játékidő és hosszabbítás után büntetőkkel 6-5-re verte a Chelseat, amely karnyújtásnyira volt a serlegtől.
máj. 22
6:22
35,5 milliárdot kap a győztes (Blikk.hu)
Lázba hozta Moszkvát a Bajnokok Ligája-döntő
máj. 22
6:23
EURO-2008: Matthäusnál a spanyolok a titkos esélyesek (foci24.com)
Lothar Matthäus korábbi magyar szövetségi kapitány úgy véli, a spanyol válogatott a titkos esélyese a júniusi labdarúgó Európa-bajnokságnak, de a vb-ezüstérmes franciákat tartja a legnagyobb favoritnak, míg a világbajnok olasz válogatott szerinte már az első körben elbúcsúzik "A spanyolok számos világversenyre utaztak ki esélyesként, de most senki nem emlegeti őket
máj. 22
6:23
Újabb sztárok hagyták el Fábiánnét! (bulvarsport.hu)
Egyre súlyosabb a konfliktus Fábiánné Rozsnyói Katalin és tanítványai között. Janics és Kovács után újabb két versenyző hagyta el edzőjét.
máj. 22
6:24
Orosz zsaruk őrizték az angolokat (Blikk.hu)
13 ezer biztonsági vigyázza a BL-döntőt
máj. 22
6:25
BL-döntő: tizenegyesekkel nyert a Manchester United! (video) (foci24.com)
A Manchester United nyerte a labdarúgó Bajnokok Ligáját, miután a moszkvai döntőben 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 6-5-re legyőzte a Chelsea-t A manchesteriek történetük során harmadszor hódították el a legrangosabb európai trófeát
máj. 22
6:25
EURO-2008: Maradona a spanyoloknak szurkol (foci24.com)
Aspanyol válogatottnak szurkol a júniusi Európa-bajnokságon Diego Maradona, az argentinok futball-legendája "A spanyolok, az olaszok és a németek a legesélyesebbek, de a szívem a spanyolokhoz húz" - mondta a 47 éves világbajnok Cannes-ban, a Maradona by Kusturica című életrajzi filmjének a premierjén
máj. 22
6:26
Maradona, a mozisztár (Blikk.hu)
Maradona Kusturica-filmben szerepel
máj. 22
6:27
EURO-2008: a Bundesliga adja a legtöbb játékost (foci24.com)
Hatvanöt résztvevővel a német Bundesliga adja a legtöbb labdarúgót a júniusi, osztrák-svájci rendezésű Európa-bajnokságra A második helyen az angol Premier League áll 44 játékossal, harmadik a spanyol Primera División 43-mal
máj. 22
6:28
Fábiánné: Kovács Kati elárult (Blikk.hu)
Az edzőnő összeesküvésről beszélt, amelynek ő az áldozata
máj. 22
6:29
Menesztették a német klub vezetőedzőjét (foci24.com)
Szerződést bontott Michael Skibbe edzővel a labdarúgó Bundesligában szereplő Bayer Leverkusen vezetősége Az együttműködés befejezésére a vártnál rosszabb szereplés miatt került sor
máj. 22
6:30
A Fehérvárnak csak a 8 millió kell (Blikk.hu)
A Ligakupa győztese nem akar indulni az Intertotó-kupában
máj. 22
7:09
NBA: nyugaton a Los Angeles Lakers nyerte a döntő első meccsét (nso.hu)
A hazai pályán játszó Los Angeles Lakers egy végletekig kiélezett összecsapásban négypontos győzelmet aratott a Nyugat főcsoport döntőjének első mérkőzésén a címvédő San Antonio Spurs ellen.
máj. 22
7:18
Perpatvar és orosz rulett Moszkvában: BL-győztes a Manchester United (focitipp.hu)
Megszerezte története harmadik BL-címét a Manchester United, amely 1-1 után 11-esekkel 6-5-re legyőzte a Chelsea-t. A Chelsea lőtt két kapufát, de John Terry a legfontosabb pillanatban elcsúszott.
máj. 22
7:19
Pofozkodás, óriási iram, rengeteg idegeskedés, begörcsölt lábak - a MU vitte haza a trófeát (ma.hu)
A Manchester United nyerte a labdarúgó Bajnokok Ligáját, miután a moszkvai döntőben 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 6-5-re legyőzte a Chelsea-t.
máj. 22
7:19
BL-döntő: a múlt (foci24.com)
Az eddig lejátszott BEK-, majd BL-finálékban a spanyol és az olasz csapatok szerepeltek a legeredményesebben 11-11 diadallal, de az angolok - a Manchester United révén - ezúttal utolérték őket Spanyolországból a Real Madrid kilenc, az FC Barcelona két sikerrel büszkélkedhet
máj. 22
7:51
Orvosi bizottságunk vezetője üléselnök Portóban (Topfoci.hu)
Prof. Dr. Berkes István, a Sportkórház főigazgatója, az MLSZ orvosi bizottságának elnöke szerdán Portóba repült, ahol az Európai Sport-traumatológusok Társaságának két évente esedékes kongresszusára kerül sor.
máj. 22
7:55
Fábiánné manipulálásról beszél - "Új trénere nem méltó arra, hogy kiejtsem a nevét" (ma.hu)
Fábiánné Rozsnyói Katalin szerint az, hogy Kovács Katalin kedden délután bejelentette, távozik a csoportjából, egy folyamat része volt, s ez a folyamat Janics Natasa tavaly tavaszi hasonló lépésével kezdődött.
máj. 22
7:55
BL-döntő: az eddigi győztesek (foci24.com)
A labdarúgó Bajnokok Ligája - illetve 1993-ig BEK - eddigi győztesei 1955/56: Real Madrid (spanyol)1956/57: Real Madrid1957/58: Real Madrid1958/59: Real Madrid1959/60: Real Madrid1960/61: Benfica (portugál)1961/62: Benfica 1962/63: AC Milan (olasz)1963/64: Internazionale (olasz)1964/65: Internazionale 1965/66: Real Madrid1966/67: Celtic Glasgow (skót)1967/68: Manchester United (angol)1968/69: AC…
máj. 22
7:56
Koeman kifakadt! (bulvarsport.hu)
Közel egy hónapja nincs csapata Ronald Koemannak. A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának, Erwin Koemannak öccse a Het Gesprek televíziónak elmondta, hogy miért kellett távoznia a spanyol Valencia labdarúgócsapatától.
máj. 22
7:56
Faképnél hagyták a kajakos sztáredzőt (azta.hu)
Egy évvel ezelőtt Janics Natasa szakadt le a mesteredző Fábiánné Rozsnyói Katalin csoportjából, most kedden a 23-szoros világbajnok Kovács Katalin jelentette be távozását, szerdán pedig az újdonsült Európa-bajnok Kozák Danuta és Szabó Gabriella is faképnél hagyta a szakvezetőt. Az elitcsoportból kivált elitversenyzőket Sári Nándor készíti fel a pekingi ötkarikás játékokra. Forrong a hazai…
máj. 22
7:57
Óvodát is szétvertek az Inter szurkolók (ma.hu)
Bár az Inter szurkolóinak előzetesen megtiltották, hogy leutazzanak Parmába, 1000 közülük mégis úgy döntött, hogy a helyszínen izgulja végig csapat bajnoki "döntőjét".
máj. 22
7:59
Koeman győzelemmel mutatkozott be - jöhetnek a görögök (ma.hu)
Kegyeibe fogadta az időjárás azokat a futballbarátokat, akik kilátogattak a válogatott váci edzőmeccsére.
máj. 22
8:01
NHL: a 38 éves Jeremy Roenick még egy évig biztosan játszik (nso.hu)
Még egy idényt biztosan játszik Jeremy Roenick, az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) egyik meghatározó alakja. A 38 éves csatár nem szeretne úgy visszavonulni, hogy nem nyeri meg a Stanley Kupát. Éppen ezért szerződést hosszabbított az idén elődöntős San Jose Sharks együttesével, sajtóhírek szerint 1 millió dollárért.
máj. 22
8:01
Fiú Kosárlabda Országos Kadett Bajnokság, Döntő (ma.hu)
Baján rendezik meg idén a fiú kadett kosárlabda bajnokság országos döntőjét.
máj. 22
8:04
BL: a magyar Chelsea-zenekar nélkül is elhúzták a csapat nótáját (nso.hu)
Nagy tervet vett a fejébe néhány hónapja Bálint Gábriel, a 2007 őszén megalakult magyarországi Chelsea Blues Orchestra vezetője: a huszonöt tagú fúvószenekar karmestere felvette a kapcsolatot a londoni klubbal, kérve, hogy ha bejut a BL-döntőbe, együttese a bevonulásnál vagy az eredményhirdetésnél elfújhassa a Chelsea-indulót. Az álom túl merésznek bizonyult, csak a klub szerepelt a fináléban.
máj. 22
8:09
Profi bokszbíró a Mátrixból (video) (Monokli.Com)
A Mátrix című filmre hajaz ezen a nehézsúlyú mérkőzésen a ringbíró mozgása: hihetetlen reflexszel veszi ki magát a pofon elől. Sok kollegája bizony benyelte volna ezt az ütést!
máj. 22
8:37
A Manchester United nyerte a labdarúgó BL-t (Topfoci.hu)
A Manchester United hódította el a labdarúgó Bajnokok Ligáját.
máj. 22
8:42
Magyar győzelmek: Koemanék négy gólt rúgtak, Komanék kettőt (napi magyar) (focitipp.hu)
Győzelemmel debütált a kispadon Erwin Koeman, a magyar csapat legyőzte a Vácot. A magyar U19-es gárda versenyben maradt az Eb-re jutást illetően: Németh Krisztián duplájával a fiatalok megverték Ciprust.
máj. 22
8:42
Kézilabda: sérülése miatt még kérdéses Vujin pénteki játéka (nso.hu)
Súlyos arc- és szemsérülést szenvedett Szegeden Marko Vujin a férfi kézilabda bajnoki döntő negyedik meccsén. A veszprémiek szerb átlövőjét gondosan megvizsgálták az agyrázkódásra is gyanakvó orvosok, de megúszta. Szerdán azonban csak könnyített edzést, regenerációs munkát végezhetett.
máj. 22
8:43
Drogba pofán vágta Vidicset, piros lap járt érte! Íme a jelenet! (video) (foci24.com)
A szerdai Manchester United - Chelsea Bl-döntőn a londoniak afrikai játékosa, Didier Drogba pofán vágta a MU szerb védőjét, Nemanja Vidicset, piros lap járt érte! Íme a jelenet! (foci24 com - Fedor János)
máj. 22
8:49
Nézd meg a BL-döntő büntetőpárbaját és az MU ünneplését - videó! (Pepsifoci.hu)
Hihetetlen izgalmak közepette nyerte meg a Bajnokok Ligája 2007/2008-as kiírását a Manchester United. Sir Alex Ferguson együttese a rendes játékidőt és a hosszabbítást követően is 1-1-es döntetlenre állt a Chelsea ellen, majd végül vert helyzetből, a büntetőpárbaj hetedik körében csikarta ki a győzelmet.
máj. 22
8:50
Tizenegyesekkel győzött a MU (orientpress)
Cristiano Ronaldo góljával nyerték meg a 'vörös ördögök' a szerdai esti BL döntőt.

Keresés