A Ferencváros csapatának vezetősége felbontotta Edouard Ndjodo szerződését, miután - amint arról már beszámoltunk - a futballista megütötte a zöld-fehérek egyik szurkolóját.
Dany Heatley szenzációs, utolsó percben szerzett kapáslövésének köszönhetően végül 5?4-re nyert a házigazda kanadai válogatott az Egyesült Államok ellen a 2008-as jégkorong-világbajnokság D-csoportjának mérkőzésén.
Kicsit magányosnak érezheti magát Roland Matthes a Német Sport Dicsőségeinek Csarnokában. A négyszeres olimpiai bajnok hátúszó ugyanis az egyedüli keletnémet abban a vadonatúj - egyelőre csak virtuálisan létező - "intézményben", amelyet ünnepélyes keretek között, Horst Köhler államfő jelenlétében tegnap "avattak fel" Berlinben.
A Csongrád Megyei Önkormányzat javaslata alapján egy megyei sportoló szurkolóként kijuthat a pekingi olimpiára - tájékoztatta kedden az MTI-t a közgyűlés szóvivője.
Hosszú, forró tavasz elé néznek a sportág barátai: ez derült ki a férfibajnoki döntő második mérkőzésén. A házigazda Szeged - amely az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc nyitómeccsén "magabiztos" vereséget szenvedett az MKB Veszprém csapatától (32:24) - ezúttal simán verte riválisát.
A világ fővárosai közül elsőként Budapesten, a Margitszigeten építették ki azt a mikrocsipes időmérő rendszert, amelynek segítségével élversenyzők és szabadidő-sportolók folyamatosan az interneten keresztül követhetik nyomon fizikai állapotuk változását. Hollandia és Anglia után Magyarország harmadikként csatlakozott - jelentették be keddi sajtótájékoztatón a Margitszigeti Atlétikai Centrumban.
Pogácsafalók. Noha ilyen általános kijelentésre azért nem ragadtatnám magam a hazai kosárlabda-szövetség fegyelmi ügyekben eljáró illetékeseire gondolva, néhány óvatosabb jelző, esetleg kérdés lassan feltétlenül indokolt. Besenyő Istvánként (Laár Andrásként) szólva elsősorban azt vethetnénk fel, hogy "nóóórmálisak?", de amint azt korábbról megannyi példa bizonyítja, fegyelmezésre életre hívott…
Az idei évben is nagyszabású és színes programokkal várja az érdeklődöket a Hortobágyi Génmegőrző Kht. a hagyományos hortobágyi pünkösdi pásztorünnepre, amelynek műsorában ezúttal is főszerep jut a sportnak.
A bajnok Real Madridban folytathatja évi nettó ötmillió eurós fizetésért David Villa, az idei spanyol futballkupában győztes, ám a bajnokságban a kiesés szélére sodródott, amellett anyagi csőd is fenyegette FC Valencia egyik legjobbja - értesült a madridi Marca.
A Ferencváros labdarúgócsapatának vezetősége felbontotta a Budapest Honvéd kölcsönjátékosaként szereplő Edouard Ndjodo szerződését, miután a futballista megütötte a zöld-fehérek egyik szurkolóját.
Az ENSZ gyermekvédelmi szervezete, a UNICEF közleményben szögezte le, hogy Ronaldo soha nem volt és nem is lesz a szervezet nagykövete, szemben az AC Milan brazil labdarúgójának állításával.
A kajakos Kovács Katalin nem indul négyesben az olimpián - állítja Fábiánné Rozsnyói Katalin. Angyal Zoltán szövetségi kapitány szerint viszont nem ennyire egyértelmű a helyzet.
Marco van Basten, a holland labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kedden kihirdette bő, 30 fős keretét a júniusi, osztrák-svájci közös rendezésű Európa-bajnokságra A szakvezető jelezte, hogy jövő pénteken 26 fősre szűkíti a csapatot, majd a végleges, 23 futballistából álló névsort május 28-án jelenti be
Futballszurkolói ismeretek oktatását kezdik el az idén a kelet-ukrajnai Luganszk valamennyi iskolájában - jelentette a Liga net ukrán internetes portál
Szlaven Bilics, a horvát labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte a nyári Európa-bajnokságon résztvevő csapata keretét A horvátok május 31-én a magyar válogatott ellen lépnek majd pályára - ugyanezzel a kerettel
A 32. fordulót kedden és szerdán rendezik a Bundesligában. A német bajnoki cím már a Bayern München birtokában van, de a BL-indulásért még nagy csata folyik.
U15-ös válogatottunk a következő két napban kétszer is megmérkőzik Szerbia korosztályos csapatával Gabala Krisztián gárdája szerdán 16 órakor Zentán, csütörtökön 15 órakor pedig Szegeden lép pályára
Összesen több mint 100 millió forint értékben tettek tétet a magyar fogadók a múlt héten a BL-elődöntők visszavágóira A milliós nyeremények mellett persze akadtak találkozók, amelyek sok bosszúságot okoztak honfitársainknak
Az angolPortsmouth együttesének vezetősége8 millió fontos, vételi ajánlatot tett a Liverpoolnak a válogatott támadóra, Peter Crouchra (képünkön) A vezetők a játékosnak heti 75
A Győr-Révfalusi temetőben mély részvéttel kísérték utolsó útjára a 70. születésnapja után alig hat héttel elhunyt Orbán Árpád olimpiai bajnok labdarúgót, a tokiói aranyérmes csapat megbízható játékosát.
[1907. szeptember] A bajnokság harmadik helyét a Magyar Testgyakorlók Köre foglalja el. Pontszáma ugyan éppen annyi, mint a MAC.-é (22), de goalaránya, sokkal kedvezőtlenebb. A MTK. csapatát a második helyről voltaképen a BAK. csapata szorította le, melynek a FTC. csapatát sikerült legyőznie, a MTK.-éval pedig eldöntetlen eredményt elérnie...
A hétvégén a veretlen Timothy Bradley ellen védi meg WBC kisváltósúlyú világbajnoki címét Junior Witter, de az angol bunyós egyre többet gondol már a jövőjére is. A címvédő egy angol napilapnak megpendítette, hogy a szombati meccset követően komolyan elgondolkodik a súlycsoportváltáson, hiszen váltó
A Golden Boy Promotions vezérigazgatója, Richard Schaeffer egy interjúban elárulta, hogy a terveik szerint három fontos könnyűsúlyú mérkőzést is szerveznek majd az ősszel. A legfontosabb meccs kétségtelenül a Joel Casamayor vs Juan Diaz találkozó lenne, amire a tervek szerint szeptember 13-án Housto
Hatgólos győzelmet aratott az Ikast a Viborg ellen a dán bajnoki döntő visszavágóján. A diadalban oroszlánrésze volt a tizenegy találatig jutó Katja Nyberg nek.
Június 21-én Birminghamban lép legközelebb kötelek közé Amir Khan, a könnyűsúly legnagyobb reménysége. Az angol bunyós ellenfele a jónevű Michael Gomez lesz, aki anno Bognár László ellen vívott emlékezetes mérkőzéseket. A meccs minden bizonnyal nagyon izgalmas lesz, hiszen Gomez egy szívós, nagyot ü
Nemrég bejelentette visszavonulását Chuck Giampa, az egyik legismertebb pontozó. A sikeres bróker 24 év alatt 120 világbajnok meccsen működött közre, de tervei szerint továbbra is közel marad az ökölvíváshoz és megpróbál segíteni a bokszolók visszavonulásában, illetve egyfajta konzulensként abban i
Ivaylo Gotzev, a WBC bajnok Samuel Peter menedzsere szerint továbbra sem biztos, hogy Vitali Klitschko ringbe lép majd a nigériai világbajnok ellen, úgy véli, hogy az ukrán nem tud majd a sportra koncentrálni a politika mellett. A visszatérésére készülő Klitschko a WBC Emeritus bajnokaként hivatalos
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága eljárást indít azon élvonalbeli, NB II-es és futsalcsapatok ellen, melyek eddig nem rendezték a futballszervezettel szemben fennálló tartozásaikat.
Július 5-én "pótolják" a Boksz Világszövetség (WBA) nehézsúlyú világbajnoki címéért kiírt mérkőzést Ruszlan Csagajev és Nyikolaj Valujev között. Az eredetileg május 31-re tervezett összecsapást az üzbég Csagajev betegsége miatt kellett elhalasztani.
A vasárnapi bajnokin súlyos fejsérülést szenvedett Tímár Krisztiánt hétfőn ugyan hazaengedték a kórházból, de biztosan meg kell műteni a magyar válogatott labdarúgót A Plymouth védője a magyar szövetség honlapjának adott nyilatkozatában elmesélte, hogy a vasárnapi, Wolverhampton elleni találkozó 77
A házigazda kanadai válogatott nagy csatában, az utolsó percben lőtt góllal nyert az Egyesült Államok csapata ellen a jégkorong-világbajnokság harmadik fordulójában, és pontveszteség nélkül jutott a középdöntőbe.
Öngyilkos akart lenni az angolok futball-legendája Paul Gascoigne egy hotelszobában próbált meg véget vetni életének, de szerencsére a személyzet értesítette a rendőrséget